A közelmúlt egy folyamatos újjáértelmezés időszaka volt számomra: az addig összegyűlt tapasztalataim és a más téren elmaradt tapasztalatok hiánya együttesen billentettek ki egyensúlyi helyzetemből, egyrészt felfordulást, másrészt friss „találmányokat” eredményezve.
Incze Mózes: Neorelikviák
A közelmúlt egy folyamatos újjáértelmezés időszaka volt számomra: az addig összegyűlt tapasztalataim és a más téren elmaradt tapasztalatok hiánya együttesen billentettek ki egyensúlyi helyzetemből, egyrészt felfordulást, másrészt friss „találmányokat” eredményezve. A hagyatékként ránk maradt képi világot feldolgozó, a narrációt a napjaim tárgyi környezetéből vett, új szereplőkkel eljátszató munkáim sora a Neorelikviák c. festményemig jutott, aztán elkezdődött egy elemző, helykereső kutatás. Nem éles irányváltást értek ezalatt, a folyamatos munka során az átmenetnek is vannak képi lenyomatai, amelyek összekötnek fontos csomópontokat, mint a képeken belül a sokszor felbukkanó vörös szalag…
Képeim tárgyai műanyag zacskóba bújtatott, működő környezetüktől megfosztott gépi-emberi alkatrészek lettek, az átlátszó kéreg alatti elzárt entitások megjelenítéseként. A műanyag hol a szereplőt, motívumot burkolja, hol a világot zárta el attól: infúziós zacskó tájképi tartalommal, fogaskerekek stb., lehetetlenné téve az egységes létezést.
Ez a gondolatkör nem zárult le festmények létrehozásával, miként nem is előzmény nélkül való a kibontakozása sem. A polárisan (megélt valóság–gondolati valóság, mítosz–modernitás) elképzelt és megfestett munkáim után, melyek kitöltötték az utóbbi öt évem, a technikai civilizációnk és az emberi lény mint szervezet közötti határ feloldódása lett egy mind fontosabb kérdése a festészetemnek. A számítástechnika, bionika, eugenika fejlődése eljutott odáig, hogy már nemcsak a fantázia területén határozza mag a létünket, hanem a mai valóságunkat is, mind gyakorlati, mind etikai téren formálva világképünket. Ennek a felismerésnek az ereje szakrális témákhoz vezetett, a teremtés-megváltás mintájára az önmagát újraalkotni, átalakítani igyekvő ember képéhez. Az eszmei szétforgácsolódás és irányvesztés ellenére, amit az egységes világkép hiányaként élünk meg, ez a változásra való erős törekvés mégis valami felé tart.
Számomra az egyetlen járható útként a figurális festészetet és annak újra belakott, komplex szimbólumtárát alkalmazom ennek az összefüggő, nagy narratívák utáni helyzetnek a képi leírására. Ez a kifejezési mód nemcsak sokrétű formakincse, de a folyamatos bővíthetősége miatt is részemről megkerülhetetlen. A profán ruhát öltött szentek sora megfestésre vár…
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
