2019. július 18., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Ujjé, a Ligetben nagyszerű”

A festői Torockó ad otthont idén is Erdély legjelentősebb összművészeti programsorozatának, a Double Rise Fesztiválnak. A Hagyományok Háza különleges összeállítással készül a jeles eseményre.

A Double Rise Fesztivál ismét várja a „napfelkelőket” július 3-6. között az Europa Nostra díjas Torockón, az egykori bányásztelepülésen. A rangos programsorozat immár negyedik évébe lépett, s kétségtelenül hagyományt teremtett. 2016 elején néhány lelkes fiatal megálmodta, hogy létrehozza Erdély legnagyobb összművészeti fesztiválját, melynek egyedisége elsősorban a kulturális sokszínűségben, a kiváló zenei összeállításban, illetve a környezet szépségében rejlik. Valóban, a találkozó értékét részben a helyszín adja, a Székelykő lábánál irodalommal, színházzal, táncházzal, borral és remek koncertekkel teszik felejthetetlenné a nyár legszebb négy napját. A gondosan összeállított program színt visz a megszokott szürkeségbe, levegőhöz juttatja a városi zsúfoltságból kilépő résztvevőt, s megállást, töltekezést jelent a rohanásban. 

A fesztivál kinőtte kereteit: az első két rendezvény helyszíne még a faluban volt, az elmúlt évben viszont már a településen kívül rendezték a programokat.

A Hagyományok Háza a kezdetektől vesz részt az eseménysorozaton, az idei FolkLiget ismét különleges színfoltnak ígérkezik. 

„A FolkLiget jó hangulata már a helyszín miatt is biztosítottnak tűnik, mivel egy területen kapott helyet a Borfaluval – avat be az előkészületekbe Tucsni Anna, a Hagyományok Háza szervezési osztályának vezetője. – Nagyon gazdag programmal veszünk részt a találkozón, délutántól kézműves-foglalkozásokkal, mese-összeállítással, interaktív családi előadással várjuk a fiatalokat.”

A tánctanítás elmaradhatatlan része a műsornak, s az adatközlő zenekarok fellépése is közönségcsalogatónak ígérkezik. Az esti főműsorban olyan neves fellépők állnak színpadra, mint Berecz András, a különleges formációjú Rendhagyó Prímástalálkozó és az EtnoRom zenekar.

A hajnalig tartó táncház házigazdája a Tokos zenekar, az udvargazdák, pontosabban ligetgazdák pedig Berecz István és Kacsó Hanga Borbála lesznek.

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/page/13837/