Politikusoknál a bocsánatkérés ritkaság, pláne ezen a vidéken, és a gesztus őszinteségében illik kételkedni, főleg választási esztendőben.
A vak számára is szemszúró módon az elnöki székre gyúró szocdem miniszterelnök a külföldre vándorolt honfitársaitól kért bocsánatot olaszországi körútján azért, amiért azok kénytelenek voltak elhagyni az országot, és persze reményét is kifejezte, hogy valaha majd sikerül őket hazacsábítani a hon felvirágoztatásának reményében. Nyilván leghamarabb a szavazataikat szeretné a maga és pártja számára megszerezni az idei választási fordulókban, ezt nem mondta, de attól még tudjuk.
Ha az illető eddig már sokszorosan is bizonyította, hogy nem egy lángelme, ez a kijelentés azért bizonyítja, hogy tanulékony. Ez a bocsánatkérés, legalábbis szóban, éles fordulat a pártnak a külföldön élő román választókkal való viszonyában. Ha visszaemlékszünk, 2014-ben az elnökválasztásokkor a fél világ képedt el a külképviseleti szavazóhelyiségeknél uralkodó káoszon, és az első választási forduló „megszervezéséből” kirobbant botránynak komoly szerepe volt abban, hogy a jelenlegi kormányfő mostani tanácsadója akkor vesztett a második fordulóban. Négy évvel később meg a szocik bajszos bárója csendőrséggel verette szét a külföldön élők demonstrációját. Ezekhez képest a bocsánatkérés száznyolcvan fokos fordulat, bár bizonyosan az is szerepet játszik benne, hogy a regáti aranycsapat – pontosan mint korábban a progresszív társaság – népszerű a külföldön élők rendszerkritikus üzenetekre fogékony köreiben.
Ha nem egyszerű kampányfogás, hanem komoly gondolat rejtőzne a külföldön élők felé nyilvánított szimpátia mögött, annak távlatilag komoly haszna lehetne az ország számára. Pontosan senki nem tudja, mekkora, de becslések szerint ötmillió fős aktív korú tömegről beszélünk, akik évente nagyságrendileg annyi pénzt küldenek haza, amennyit az uniós alapokból az ország képes lehívni. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az elemzők szerint a hazai gazdaság tavalyi kétszázalékos bővülése elsősorban az uniós pénzeknek köszönhető, akkor a külföldön élők hazautalásai nélkül ez a bővülés a nullát közelítené. De ha ennek a rétegnek csak egy részét sikerülne rendesen fizető munkahelyekre hazacsábítani, akkor nemcsak a megspórolt pénzük kerülne az itthoni gazdasági körforgásba, hanem az általuk és a munkaadóik által fizetett adók és egyéb járulékok is, amik híján jelenleg úgy gyarapszik az ország adóssága, hogy lassan már a következő generáció aktív korának időszaka sem lesz elég a törlesztésre. A kormányzat eddigi munkájából nem látszik, hogy lenne valamilyen életképes gazdasági stratégia a kint élők hazacsábítására, bár már az is előrelépés lenne, ha ez egyáltalán komolyan megfordulna valakinek a fejében.
