Főiskola a Vártemplom mellett

A marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát 1990 őszén alapították a történelmi magyar egyházak képviselői és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezete.  Létrehozását az tette szükségessé, hogy a romániai változások után Erdély-szerte nagy hiány mutatkozott magyar tanítókban, keresztyén értelmiségiekben, csak Maros megyében több mint 180 magyar tanítóra lett volna szükség,  a gyülekezetekben pedig képzett kántorokra, énekvezérekre. 

Az alapítók legfőbb indítéknak a jövő generáció neveléséért érzett felelősségüket tartották. „Népünk, nemzetiségünk gyermekeiért, a jövő generáció neveléséért érzett felelősségünk tudatában az 1990/91-es iskolai évtől egyházi összefogással egy érettségi utáni 3 éves kántor-tanító főiskolát szerveztünk a marosvásárhelyi 500 éves református Vártemplom mellett” – adta hírül 1990. november 15-én Fülöp G. Dénes lelkipásztor, a székelykeresztúri tanítóképző egykori diákja. A tanintézmény céljául azt a szándékot fogalmazták meg, hogy a magyar egyházi és világi kultú-rában jelentős szerepet betöltő, nagy hagyományú kántor-tanítói hivatásra neveljen a változás korát élő erdélyi társadalomban is.

Ennek a nemes célnak az elérésében – a kedvezőnek vélt történelmi pillanat ellenére – nagy akadályokba ütköztek.  Kezdődött a főiskola működésének világi és egyházi elfogadtatásával. A  tanügyminisztériumhoz küldött első jóváhagyási kérés 1990. szeptember 22-i keltezésű, dr. Juhász András református esperes, Kolcsár Sándor unitárius esperes és Tőkés András tanár, Maros megye akkori helyettes főtanfelügyelője aláírásával. A beadványra sem tiltás, sem írásbeli jóváhagyás nem érkezett, csak szóbeli ígéret a főiskola működésének engedélyezésére. Mivel a jóváhagyás késett, országos összefogással a történelmi egyházak erdélyi vezetői – Bálint Lajos gyulafehérvári római katolikus püspök, Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök, Reizer Pál szatmári római katolikus püspök, Kreuter Sebestyén temesvári római katolikus püspök, dr. Csiha Kálmán erdélyi református püspök, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, dr. Kovács Lajos kolozsvári unitárius püspök, Szedressy Pál evangélikus püspök – 1991. május 25-i felterjesztésükben kérték a tanintézet működésének jóváhagyását. Végül egy újabb, 1992. július 22-én kelt beadvány alapján a tanügyminisztérium nyilvántartásba vette mint „egyházi magánkez- deményezés alapján” létező iskolát, de állami támogatás biztosítása nélkül.  

Az iskola vezetésére az alapító marosvásárhelyi egyházak képviselőiből és szaktanárokból kuratórium alakult, amely Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi református Vártemplom lelkipásztorát választotta  elnöknek, és Varga Erzsébet pedagógia-lélektan szakos tanárnőt bízta meg az intézet ügyvezetésével. A főiskola programjának összeállításában figyelembe vették a hasonló állami iskolák tanterveit tanítói szakon, hiszen 1990 őszén állami posztliceális tanítóképzés is indult, de egy év múlva megszüntették. A kántori szak tantervét a kolozsvári Protestáns Teológia szakembereinek segítségével dolgozták ki. Sőt, az alapítók egyetértettek abban, hogy a főiskola intézményileg a kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézethez kapcsolódjon. Sajnos ez a szándékuk is akadályokba ütközött. 

Az első évfolyamra, két osztályba 60 hallgatót vettek fel, akik közül 20-an már helyettes tanítóként dolgoztak. Az első két osztályba inkább Marosvásárhelyről és környékéről jöttek a fiatalok. Az 1991–92-es és az 1992–93-as tanévben évfolyamonként egy-egy újabb osztályt indítottunk 30-30 diákkal. A diákok létszáma 1993-ban így 112-re emelkedett, és a lemorzsolódás elenyészővé vált. Az iskola megismertetésével fokozatosan bővült a kör, Erdély minden vidékéről jöttek a hallgatók: Sepsiszentgyörgytől Nagybányáig, Nagyenyedtől Csíkszeredáig, a székelységből – tömbmagyarságból – és a szórványvidékekről is.  

A főiskola életének első három éve a kezdet nehézségeivel és azok leküzdésével, hol csüggedéssel, hol reménykedéssel telt. Ebben a nehéz időszakban az iskola fennmaradását a felekezeti összefogás, a tanárok és lelkészek önzetlen hozzáállása, a hallgatók kitartása és nem utolsósorban a külföldi testvéregyházak, gyülekezetek és  magánszemélyek támogatása biztosította. Az első évben 35 szaktanár és négy lelkész díjmentesen, majd a második és harmadik évben szimbolikus óradíjért vállalta a tanítást: a jövő nemzedékei iránti felelősségből, hitbeli meggyőződésből, egyházaink, magyar kultúránk, anyanyelvünk iránti hűségből. Az iskola patronálását a vártemplomi református egyházközség és gyülekezet vállalta. A 

tanórákat a központi római katolikus  plébánia termeiben tartották. Tantermül használták a református, római katolikus, unitárius, evangélikus templomokat és tanácstermeket is. Az iskolaszervezés nagy gondjait a karizmatikus egyéniségű  Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor hordozta. A mindennapi működés biztosításában Varga Erzsébet megbízott igazgató és Bereczki Magda vártemplomi tisztviselő voltak segítségére. Az egyházi és más adományok előteremtésével Fülöpné Suba Ilona tiszteletes asszony  segítette az anyagi alapok nélkül induló főiskolát.  

Az engedélyeztetés, illetve az iskolaalapítás ügyét végül felkarolta az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsa, személyesen dr. Csiha Kálmán püspök és Tőkés Elek, az egyházkerület tanügyi előadó tanácsosa. Hosszas tárgyalások és utánajárás révén 1993 áprilisában sikerült elérni az iskola működésének minisztériumi engedélyezését. Ekkor jelenik meg az intézmény nevében a református jelző, ami egyáltalán nem jelentette a többi alapító felekezet kirekesztését, hanem azt, hogy a kultuszügyi államtitkárság az iskola működésének feltételéül szabta, hogy hivatalosan a református egyházhoz  tartozzon. Azóta is akadályoztatás nélkül felvételizhetnek az iskolába római katolikus, unitárius, evangélikus és baptista felekezetű hallgatók. A hitbeli tárgyakat saját felekezetük lelkészeitől tanulják, és a felekezetnek megfelelő sajátos lelki nevelésben részesülnek. Az állami jóváhagyással kezdődő új helyzetben 1993 őszén az addig néprajzot  tanító Barabás Lászlót bízták meg a főiskola vezetésével, aki ezt a tisztséget több mint két évtizedig, 2014  őszéig töltötte be, azóta Gál József református lelkipásztor a tanintézmény vezetője. 

A vártemplomi és a nagykőrösi református gyülekezetek testvérkapcsolata alapján, melynek dr. Fodor Ferenc nagykőrösi és Fülöp G. Dénes marosvásárhelyi lelkipásztor volt a kezdeményezője, 1992-ben testvérkapcsolatot létesítettünk az akkor éppen újjáalakult és önállósodott, államilag elismert hasonló típusú tanintézménnyel, a Nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskolával, amely jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetemhez tartozik. Az első megállapodást 1992 júliusában Nagykőrösről dr. Szenczi Árpád igazgató, Marosvásárhelyről Barabás László, a főiskola megbízottja kötötte. E megállapodás  alapján a két iskola nemcsak testvérintézményi kapcsolatot létesített, hanem  a marosvásárhelyi a nagykőrösi főiskola kihelyezett tagozataként működik. Az együttműködés rendjének kialakításába az újonnan kinevezett dr. Nagy István nagykőrösi főigazgató is lelkes odaadással bekapcsolódott.

Hatévi kitartó szervezőmunka után, 1996-ban jutott  oda  a Kántor-Tanítóképző Főiskola, hogy végzettjei nemcsak pedagógiai–zenei rátermettségüket, elhivatottságukat bizonyíthatták az osztálytermekben, hanem a zavaros idők korlátozó törvényei alapján is végleges tanítói állást nyerhettek. Kialakult az iskola struktúrája: egyszerre 120–130 diák tartozott a hatáskörébe. Nem nagy létszám ez, de mint egy nagy családban vagy kisebb gyülekezetben, mindenki mindenkit megismerhetett. Ismertük végzettjeink sorsának alakulását  is. Általában ott tanítottak, ahonnan jöttek: nemcsak a Nyárádmente, Maros és Küküllő mente falvaiban és városaiban, hanem Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó, Szeben, Hunyad, Arad, Szilágy, Szatmár megyében is. 

1998 óta a tanítói  diploma kiegészítéseként az ének-zene műveltségterületi képzéssel – amely iskolánk esetében kevés eltéréssel egybeesik a kántorképzés programjával –, a végzettek ének-zene tanárként is elhelyezkedhettek. A főiskola a kezdetektől igyekezett pótolni az Erdélyben hiányzó magyar nyelvű zenetanárképzést diákjai ének-zenei felkészítése révén. Az iskolai és egyházi kóruskultúrát, zenei anyanyelvünket, a zenei műveltség megalapozását végzettjeink alázattal és eredményesen szolgálták.

A kántori diplomát az erdélyi református, római katolikus, unitárius   és evangélikus egyházak belső rendszabályzata alapján szervezett képesítő vizsgákon szerezték, illetve szerzik meg végzettjeink. Az első, 1994-es kántorvizsga óta eltelt bő két évtizedben 315-en tettek sikeres kántorképesítő vizsgát – 196 református, 86 római katolikus, 26 unitárius, 3 evangélikus, 4 baptista felekezetű –, és  a tanítói mellé megszerezték az egyházi kántori diplomát is. Végzett kántoraink egyházi és világi zenei szolgálata  (hiszen legtöbben ének-zene tanárok is, gyermek- és felnőtt énekkarokat, zenekarokat vezetnek vagy azok aktív tagjai) behálózza az erdélyi egyházközségeket, iskolákat, művelődési intézményeket Gyimesközéploktól Nagyváradig, Nagyenyedtől, Szászvárostól Székelyudvarhelyig, Aranyosegerbegytől Gyergyószentmiklósig, Besztercétől  Segesvárig, nem beszélve Marosvásárhelyről és környékéről, ahol a református, római katolikus és unitárius kántorok többsége egykori diákunk. A főiskola, fennállásának huszonhetedik évében,  a tanítói-óvodape- dagógus szakon elérte az ezres diáklélekszámot, és szinte mindannyian diplomáztak. Nem nagy létszám az ezer, erdélyi magyar egyházi és nemzeti közösségünk számára  viszont jelentős emberi erőforrás. Legtöbbjük  szülőföldünkön a választott hivatásban vagy azzal rokon szakmában tudott elhelyezkedni, itthon keresi a megélhetés és boldogulás útjait. Végzettjeink közül többen, főleg a tömbmagyarságban vezető pedagógus szakemberek, iskolaigazgatók, a civil és egyházi társadalom, a kulturális élet aktív tagjai, mások, tovább folytatva tanulmányaikat, lelkipásztorok vagy egyetemi oktatók.  Ne feledkezzünk meg azokról sem, akik egy-egy kisebb településen, szórványvidékeken egyszemélyes intézményként dolgoznak vagy lelkipásztor-feleségként  a „magyar iskola” vagy óvoda letéteményesei. 

Említhetném végzős diákjaink többségének kiváló, a kultúránk értékeit feltáró, bemutató és elemző szakdolgozatát is. Főiskolánknak az első tíz évben nem volt, nem lehetett önálló, saját tanári kara. Erre a szűkös anyagi keretekből és az iskola jogi helyzetéből adódóan nem volt lehetőség. Annál jobban értékelhető az évenkénti  közel 40 óraadó tanár, lelkész, hangszeroktató és pedagógiai gyakorlatot vezető tanító hűsége és áldozatos munkája. Az évek során többen cserélődtek, de főiskolánk tanári karának állandó jellemzője maradt, hogy a tanítás mellett nevelték is a jövő pedagógusait, tanári tevékenységüket, hitvalló iskolához méltóan szolgálatnak tekintették. 

A főiskola működésében állandó gondot jelentett a képzésnek megfelelő épület hiánya. Az első években összesen 16 helyiségben folyt az oktatás, különösen az egyéni orgonaoktatás, beleértve a templomokat, gyülekezeti tanácstermeket is.  Ekkor az alaptantermek a római katolikus plébánia udvarán, annak tulajdonában voltak. A ’90-es évek második felében felépült a református vártemplomi egyházközség diakóniai központja (az öregotthon), amelynek három földszinti helyiségét tanteremként használhatjuk. Az iskolai tevékenységek jelenleg is sokfelé zajlanak, de a három alaptanterem, az áhítatok és a kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Bocskai terem egy épületben van, ami az iskolai közösség létének egyik feltétele. Az 1990-es évek közepén megalapítottuk és évről évre bővítettük főiskolai könyvtárunkat, így az már közel 10.000 kötetből, illetve vizuális és audiodokumentumból áll.

 Összegzésképpen  újból kiemelném a Vártemplom melletti „kántor-tanító főiskola” hiánypótló jellegét, a „templom és iskola” szellemiségét, lelkiségét, kezdettől fogva főiskolai jellegét és sokféle küzdelmét ennek megőrzéséért, kultúrafenntartó törekvéseit, a népi tehetségek ösztönzését, a hátrányos helyzetűek értelmiségi elindítását, az iskola belső családias légkörét. Hálát adhatunk gondviselő Istenünknek a huszonhét kegyelmi esztendőért. 

 

Dr. Barabás László 

 

Az oldalt szerkeszti: 

Ötvös József ny. lelkipásztor