Bözödi György (1913–1989. nov. 25.) szociográfus, író, történész, költő. A Székely bánja c. szociográfiai munkájáért 1939-ben Budapesten Baumgarten-díjat kapott. Ismertebb regényei: Romlás I-II, Nyugtalan pásztorok. Jelentősebb történelmi munkái: Erdély szabadságharca (1945), Gábor Áron 1848-49-es tevékenységéről szóló tanulmányai. Költeményeinek egy része 1979-ben jelent meg a Nap és árnyék c. verseskötetben.
Mítosz és valóság. Bözödi György Gábor Áron-képe. Ezzel a címmel tartott előadást dr. Süli Attila hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa október 26-án a marosvásárhelyi kövesdombi unitárius egyházközség Bözödi György termében. Akárcsak az előadó, én is átnéztem Bözödi György hagyatékának1 jelentős részét, többek között a Gábor Áronra, Bodor Ferencre, a bodvaji (magyarhermányi) öntödére és a csíkszentdomokosi (balánbányai) rézbányára, valamint a csíkmadarasi lőporgyárra vonatkozó iratokat. Ezeket másoltam le, mentettem adathordozóra. Nem hagyhattam figyelmen kívül két olyan kiadatlan kéziratát, könyvét sem, melyek a székelyföldi 1848-1849-es eseményeket tárgyalják. Megállapítható, hogy Bözödi György hatalmas levéltári forrást gyűjtött össze, de jelentős részét nem dolgozta föl, nem építette be tanulmányaiba. Azt is észrevettem, hogy a szabadságharcról szóló könyveiben olyan részek, mondatok is szerepelnek, melyeknek igazoló iratai nem találhatók meg a gyűjteményében. Például a következő idézet, mellyel a történészek által kevésbé kiemelt, szinte mellőzött kézdivásárhelyi Turóczi Mózes szerepét az ágyúöntésben sokkal jelentősebbként értékeli, mint más történészek. „(…) A golyókat is Turóczi maga öntötte ágyúihoz. Nagy segítségére volt a fülei gyárból( helyesen: bodvaji) az ő műhelyébe áthelyezett, és az ágyúöntésben már begyakorolt vasgyári mintázó, valamint Scheidenberg Nándor hadi mérnök.”2 Fontos kiemelnem azt is, hogy a fenti idézetben szereplő bodvaji vasgyári mintázó és a hadi mérnök nevét a székelyföldi ágyúöntéssel kapcsolatos könyvek nem ismerik. Ezzel az idézettel és megjegyzéssel azt föltételezem, hogy Bözödi levéltári gyűjteményének egy része máshol lehet, vagy a szekuritaté által elkobozott skatulyák őrzik valahol, ha nem semmisítették meg.
Gábor Áron irányító, útmutató, szervező, igazgató, önfeláldozó személyként tűnik ki a levéltári iratokból. Így jelenik meg Bözödi írásaiban is, de Gábor Áront nem ágyúöntőként, hanem egy olyan személyként ismerjük meg, aki másokkal öntette az ágyúcsöveket. Felszerelésüket, a kerekes-, asztalosmunkát, amikor Kézdivásárhelyen tartózkodott, ő végezte, de az ágyúöntés hőskorában, 1849 április-májusában, a közel másfél hónapig tartó kolozsvári – nagyváradi – debreceni és a többi ide-oda utazásai idején ezt a munkát is mások végezték.
Úgy tudjuk, hogy napjainkig Bözödi György, a történész írta a legkimerítőbb tanulmányt Gábor Áron szerepéről a székely ágyúk öntésében, viszont van olyan történész, aki még mindig egy romantikus, valótlan álláspontot képvisel mind az első három bodvaji vas ágyúcső, mind a kézdivásárhelyi bronz ágyúcsövek öntéséről. Ezzel szemben egy hiteles valóságot képviselt Bözödi, amikor élete alkonyán, a Gálfalvi Györggyel készített interjúban, többek között, a következőket válaszolta az alábbi kérdésre:
– A Gábor Áron-regényeddel hogy állasz?
– Állok. Alig valamivel többet írtam meg belőle, mint amennyi az Igaz Szó 1969 márciusi számában megjelent. Tovább kutattam Gábor Áron után, s olyan adatokra bukkantam, melyek egészen más színben mutatják, mint ahogy a köztudatban él. Idevágó dolgozataimban ezeknek az adatoknak csak egy töredékét közöltem. (…) az ágyúöntéshez elsősorban a balánbányai ércet használták fel; a rakétagyártásban és a lyukas öntésben Gábor Áronnak nem volt akkora szerepe, mint ahogy eddig vélték. Az én Gábor Áron-képem lényegében nem sérti a nimbuszát, de vaskosabb, mint az a romantikus alak, akinek ábrázolták. Az alapvető dilemmám pedig az a regénnyel kapcsolatban, hogy ha én megírom a meredek valóságot, akkor azt az olvasók a regényíró fantazmagóriájának fogják tartani, a köztudatba rögződött eszményített képet pedig továbbra is valóságnak. A legjobb lenne közös borító alatt kiadni egy, a tárgyilagos kutatásra alapozott pontos tanulmányt és regényt, melyben felhasználnám azokat az érdekes és a kor hangulatát érzékeltető apróságokat, melyeket összegyűjtöttem.”3
Lényegében egész életében ezt a meggyőződését hangoztatta. Amikor 1974-ben megkérdeztem, hogy mi a véleménye a Korunk folyóiratban közölt, A csíki Gábor Áron c. jegyzőkönyv-ismertető írásomról, azaz mi a véleménye Bodor Ferenc hozzájárulásáról az első három vas ágyúcső öntéséről, ezt válaszolta: „Igazad van, fiam, de nem akarok legendaromboló lenni.”4 Sajnos, nem vették figyelembe a mindegyre megismételt mondatait, amit nyilvánosan először a Sepsiszentgyörgyi Múzeum Aluta I számában közölt 1969-ben Gábor Áron 1849-ben c. tanulmányában, ahol Bodor Ferencről megjegyzi: „(…) aki maga is tevékeny részt vett az ágyúöntési munkák előkészületeiben4.” Még ennél is korábbi lehet az 1848-1849 története a Székelyföldön című kézirata, melyben több olyan rész is olvasható, melyek reálisabban mutatják be a székely ágyúöntés történetét. Az egyik fejezetben, mely az Újoncozás. Katonai és polgári hatóságok viszálya. Ágyúöntés címet viseli, hasonlóképpen nyilatkozott Bodor Ferencről: „(…) március 9-én megbízta Csány a szentdomokosi bánya művezetőjét, ki előzőleg az ágyúöntés feltalálása körül is érdemeket szerzett volt5.” Az Arcok, eszmék, tettek c. tanulmánykötetben Gábor Áron nagy tisztelője, Bözödi nem felejti el újra megjegyezni azt, hogy Bodor Ferenc is „(…) tevékenyen részt vett az ágyúöntési munkák előkészítésében (…)”6 Mintegy harmincöt-negyven évvel korábban jegyezte ki a későbbi kutatóknál az olaszul írt, 1861-ben Nápolyban megjelent, Gál Sándor ezredes életrajzából a következő magyarra fordított mondatot: „Ezekből az önként átengedett harangokból néhány napon belül Bodor Ferenc segítségével Gábor elkészítette az ágyúkat”. De tudjuk, hogy nem harangokból, hanem a bodvaji (magyarhermányi) bánya vasércéből öntötték az első három ágyúcsövet. Hasonlóképpen azt a mondatot is lemásolta, amely arra utal, hogy Gál Sándor két lőporgyárat alapított, „egyet Madarason, melyet a kiváló Bodor vezetett.”7 Talán még meggyőzőbben beszél az első három vas ágyúcső keletkezéséről az a Számolat (elszámolás), melyből megtudjuk, hogy „A magyarhermányi vasgyáron öntött 3 hatfontos ágyúk s golyók árát tulajdonos Zachariás Antal úr azon feltétellel, hogy az egyik ágyú Erdővidékéé leend: ingyen odaengedi a Hazának (…)8.” Ez a levéltári irat, melyet az aradi Csányi-levéltárban másolt le Bözödi, részben alátámasztja a Bodor Ferenc Jegyzőkönyvében olvasható bejegyzést. Idézem: „A beállott nagy hideg miatt, és mivel az olvasztókemence már kiégve, lejárandó vala, csak három darab hatfontos ágyút és mintegy 700 darab egész- és vett golyót sikerült még megönteni (Gábor Áronnak jelenlétibe, akit e találmányba betanított) az ezekhez való anyagot gyártulajdonos Zakariás Antal úr ingyen – igazgató Bodor Ferenc meg találmányát – adá hozzá.”9 És mit írt erről egy 1849-es januári újságcikk? „Gábor Áron, a visszautasított, a kigúnyolt, nem csüggedett el. Eladta birtokát és jószágát, anyagot szerzett és öntött két ágyút.”10 Ha összehasonlítjuk a Közlöny című kormánylap tudósítójának, a marosvásárhelyi Dózsa Dánielnek ezzel a följegyzésével az előbbi idézetet, akkor valakiért pironkodnunk kell. Joggal jegyzi meg Bodor Ferenc a Jegyzőkönyvében:
„A Pesti Közlöny azon cikke, melybe Gábor Áron nevű székely embert említ fel, aki kisded székely örökségét eladta, és azon három ágyút szerzett légyen, melyekkel Háromszéket az ellenségtől megvédte, hiú kérkedéssé törpül; a cáfolatot erre a fenn megírt tényállás szerint, megírta Kolozsvárról Rivnák György úr (…)”11, a Csíkszentdomokosi Rézbánya Hivatal ellenőre.
De a hitelesnek tekinthető levéltári iratok nélkül is megkérdezheti a helyesen gondolkodó történész: miért kellett Gábor Áronnak 1848 novemberében Bodor Ferenc igazgató, bányaművezető bodvaji öntödéjébe mennie, miért nem próbálta meg az első ágyúk öntését Sepsiszentgyörgyön vagy Kézdivásárhelyen?
A Bözödi-hagyatékban található levéltári források és a Bodor Ferenc aláírásával jelzett iratok lelőhelyének egy részét vagy nem ismeri, vagy mellőzi az, aki Bodor Jegyzőkönyvének hitelességét megcáfolja. Szerintem mind a két állítás igaz. Ha összevetjük például a legtöbbre értékelt könyveknek (Egyed Ákos: Háromszék 1848–1849; Erdély 1848–1849) erre a témára vonatkozó könyvészetét, lábjegyzeteit a Bözödi-hagyatékban található levéltári forrásokkal, akkor az első állításnak adok igazat. Ha azt vesszük figyelembe, hogy milyen levéltári iratok jelentek meg az Ágyúcső és puskapor c. könyvben vagy a vitacikkekben12, akkor a második állításnak adunk igazat. Ugyanis az említett könyvben immár eléggé körvonalazódott Bodor Ferenc élete és munkássága, akinek a tevékenységéről az utóbbi hónapokban újabb figyelemre méltó, a Jegyzőkönyvet is igazoló iratok kerültek elő. Többek között – bár kevésbé tartozik ehhez az íráshoz és a Jegyzőkönyvhöz – nem hagyhatom említetlenül, hogy Bodor Ferenc mérnök, a „két magyar haza legnagyobb lőporgyárának”, a csíkmadarasinak igazgatója, miután 1851-ben kiszabadult a marosvásárhelyi várbörtönből, hozzálátott egy bányászati szakszótár megírásához, melyet a Magyar Tudományos Akadémia megvásárolt. Az egyik akadémiai értesítés szerint „Bodor Ferenc erdélyi bányatiszt műszótára szereztetett meg.”13 A másik értesítésben Rivnák György, egykori csíkszentdomokosi (balánbányai) munkatársa is szerzőként szerepel. „(…) a Nyelvtudományi Bizottmány Jelentése, melyben Álgyai Lipót Mesterműszótára, bővítve a Bodor Ferenc és Rivnák György-féle, az akad. által már régebben megvásárlott, bányászati szótár cikkeivel és Ballagi Móric gyűjteményével, az utóbbi által újra szerkesztve.”14 Erdélyben elsőként Debreczeni Márton (1802–1851) Bányászati műszótára után Bodor Ferencnek és Rivnák Györgynek sikerülhetett egy olyan szótárt összeállítania, amely a Selmecbányán tanított német bányászati szavak magyar megfelelőjét próbálta meghonosítani, ami a Magyar Tudományos Akadémia akkori elvárása volt. Valamennyire ez a szótárszerkesztő tevékenysége is igazolja a Történelmi Lapok c. folyóirat egyik számában olvasható véleményt, mely szerint „Gábor Áron tán el sem érte volna azokat a sikereket, melyekkel ma tele van a világ, ha Bodor nincs mellette, mert ő volt a szakember, mint végzett mérnök és bányatiszt.”15
Bözödi Györgyöt az 1848–1849-es székelyföldi ágyúöntés legalaposabb kutatójaként tartjuk számon, aki a „kitűnő szervezőképességgel” rendelkező Gábor Áron mellett nem feledte el kiemelni Bodor Ferenc szerepét „a bodvaji iskolában”, az első fúrás nélküli vas ágyúcsövek öntésekor, ugyanakkor Turóczi Mózes mellőzött öntőmesteri tevékenységét is méltóbb helyre emelte, mint ahogy azt mások tanulmányaiban olvashattuk.
Végül azt is meg kell említenem, hogy ez a rövid dolgozat a Gábor Áronról szóló népszerű mítoszt a Bözödi György hagyatékában található tanulmányok és levéltári iratok töredékével úgy próbálta korrigálni, ahogy dr. Süli Attila hadtörténész is előadta.
Jegyzetek
1 Bözödi György hagyatékát Gálfalvi György és Nagy Pál adták át a Kolozsvári Unitárius Egyház Levéltárának, ahonnan az Erdélyi Múzeum Könyvtárának Kézirattárába került.
2 EME Könyvtár Kézirattára. Bözödi György hagyatéka, IV/9. 105. o. A hagyatékban tévesen a bodvaji gyár helyett a fülei szerepel, akárcsak az első három vas ágyúcső öntésének helye. A magyarhermányi születésű Máthé János hívta föl erre a tévedésre a történészek figyelmét.
3 Gálfalvi György: Beszélgetéseink. Antológia Kiadó. Lakitelek, 2017. 155. o.
4 Bözödi György: Gábor Áron 1849-ben. Aluta I. Sepsiszentgyörgyi Múzeum. Külön lenyomat, 1969. 147. o.
5 Bözödi György hagyatéka. EME Könyvtár Kézirattára, IV/9. 107. o.
6 Bözödi György: Gábor Áron 1849-ben. In.: 1848 Arcok, eszmék, tettek. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1974. 239. o.
7 EME Könyvtár Kézirattára. Bözödi György hagyatékában olaszul. Jegyzetek, adatgyűjtés Gábor Áronról. VI/2. 4. csomó. Magyarul: Gál Sándor életrajza, avagy a székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda, 2006. 24–25. o., 45. o.
8 EME Könyvtár Kézirattára. Bözödi György hagyatéka. Jegyzetek, adatgyűjtés Gábor Áronról. VI/2. 4. csomó. Sz. n. Eredeti lelőhely: Arad. Csányi lt. Székely hadvezetőség elszámolásai Sz. n.(Bözödi megjegyzése: Lásd még márc. 24., ápr. 4. és ápr. 18.).
9 MUEK vlt. Kanyaró Ferenc hagyatéka. 23-as csomó. Bodor Ferenc Jegyzőkönyvének első oldala, 2. sz.
10 Közlöny, 1849. január 16. (kedd), 2. sz., 8. o. Ugyancsak a Közlöny 1849. február 8-án, a 79. oldalon már helyesen: három ágyúcsőről beszél.
11 MUEK vlt. Kanyaró Ferenc hagyatéka. 23-as csomó. A Jegyzőkönyv első oldala. 2. sz.
12 Süli Attila: Bodor Ferenc bányaművezető és lőporgyár igazgató jegyzőkönyve… In.: Ágyúcső és puskapor. Mentor Könyvek Kiadó. Mvhely, 2017. 203–233. o.; Komán János: Bodor Ferenc, a csíki Gábor Áron a közvitában. In.: Átalvető, 2017. június, 42–44.o; Átalvető, 2017. szeptember, 43–45. o.; Egyed Ákos: Egy irat töredékes és problematikus közléséről. In.: Háromszék, 2019. május 9.; E. Á.: Maradjunk a központi témánál. In.: Háromszék, 2019. július 18.; Süli Attila: Néhány megjegyzés Egyed Ákos Maradjunk a központi témánál című írásához. In.: Háromszék, 2019. augusztus 24.
13 A Magyar Tudományos Akadémia munkálkodásairól s pénztára mibenlétéről 1848–1858. Jelentése az igazgatótanácsnak. Pest, 1858. 14, 36. o.
14 Magyar Akadémiai Értesítő 1857-ről. Pest, 1857. 606. o.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Álgyai Lipót címszó.
15 Történelmi Lapok, 1892. 9. sz.
Komán János
