2026. október 17., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Czimbalmos Ferenc Attila


Nemrégiben (október 2-án) ünnepelte 69. születésnapját a Marosvásárhelyi AS Armata és a Bukaresti Steaua egykori kőkemény balhátvédje, a székelykeresztúri születésű Fodor János.

Jani – mint ahogy futballberkekben ismerik –, Székelykeresztúron kezdett futballozni, majd Székelyudvarhelyen a sportiskolánál folytatta, aztán a helyi C osztályos Textila következett. Udvarhelyről a katonai szolgálat idejére Csíkszeredába került, a szintén C osztályos Tractorulhoz, onnan szemelte ki őt az ASA 1979-ben. 

1980 nyarán az AS Armatától felkerült Bukarestbe, a Steauához, ahol 36 A osztályos mérkőzésen lépett pályára 1984-ig. Az ASA-nál 1985 és 1989 között játszott újra, majd 31 évesen visszavonult, később edzősködni kezdett.

Fővárosi tartózkodása idején elvégezte a Katonai Akadémiát, és őrnagyi rangot szerzett. 1984-ben Ștefan Guşă tábornok, a hadsereg akkori vezérkari főnöke javasolta, hogy 27 évesen térjen vissza Marosvásárhelyre. Ez alkalommal játékoscsere történt, Bölöni László ment a Steauához, Fodor János és Nicolae Soare pedig jött az AS Armatához. Fodor Vásárhelyen a helyi tanklaktanyánál fegyverjavító mérnökként helyezkedett el, onnan vonult később előrehozott nyugdíjba, ezredesként. 


A Steaua játékosaként
Fotó: Facebook


Megemlíthető, hogy az A és B osztályban több mint 350 mérkőzést játszott. Visszavonulása után előbb az ASA ifjúsági központjának a vezetője lett, majd a gyerekcsapat edzője, sőt a 2001–2002-es idényben a B osztályban megmentette a nagycsapatot a kieséstől. 

Az évek során a szívós balhátvédnek az ASA-nál többek közt csapattársa volt: Bíró II. Levente, Varró, Gligore, Szabó, Unchiaş, Ispir, Körtési, Gáll, Onuţan, Monoki, Bíró I., Bölöni, Fazakas, Both Gy., Hajnal, Fanici is, míg a steauás játékostársai közül megemlíthetjük Iordache, Duckadam, Iovan, Sameş, Fl. Marin, Bumbescu, Belodedici, Bărbulescu, Iordănescu, T. Stoica, Majearu, Petcu, Piţurcă, Lăcătuş, Radu II. és Bálint nevét. Edzői voltak Marosvásárhelyen és Bukarestben: Czakó János, C. Dinu, Şt. Coidum (AS Armata), B. Hălmăgeanu, T. Ionescu, N. Pantea, C. Cernăianu, Jenei I., és Fl. Halagian (Steaua) is. 

Az ASA-ról Fodor János így beszél: „Családom mellett a legnagyobb örömöt az jelentette, amikor labdarúgó karrierem során értünk tapsolt, minket biztatott a többezres szurkolótábor, mindenki tisztelt és szeretett minket, és mi is mindent elkövettünk, hogy jó játékkal jutalmazzuk a szurkolók biztatását. Marosvásárhely főterén sétálva mindig jóleső érzés fogott el, amikor egy-egy jól sikerült mérkőzés után dicsérő szavakkal fordultak hozzánk”.

Fodor János immár a hetedik évtizedébe belépve még mindig örömmel vesz részt kispályás öregfiúk mérkőzéseken, baráti találkozókon, mi több, heti rendszerességgel erőterembe is látogat a kondiciója karbantartásának érdekében. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató