Finnország

Észak-Európában, a dán szigetektől keletre, a Skandináv-félsziget és az európai kontinens között, észak–északkeleti irányban terül el a Balti-tenger. Nevéből származik a balti államok (országok) elnevezés, amely a tenger keleti partvidékén fekvő három kis ország – Litvánia, Lettország és Észtország – megjelölésére szolgál. A balti-tengeri országok (Baltikum) fogalma az összes, Balti-tengerrel határos országra vonatkozik: Német-, Lengyel-, Oroszország, Litvánia, Lett-, Észt-, Svéd-, Finnország és Dánia.

A második világháborúig Finnországot is a balti államok részének tekintették, a világháborút követő területi és politikai változások után már időszerűtlenné vált a megnevezés. A skandinávok nem tartják Skandinávia részének Finnországot, hanem az utólag létrehozott északi országokhoz tartozónak. Észtország a nyelvrokon Finnországon keresztül az északi országok csoportjához is húz.

A 380 ezer négyzetkilométer kiterjedésű Balti-tenger Észtország magasságában két nagy öbölre oszlik: északon van a Botteni-öböl, Finnország és Svédország közé ékelődve, keleten a Finn-öböl, amely Észtország, Finnország és Oroszország közé nyúlik be. Latin és szláv nyelveken Balti-tenger, germán nyelveken Keleti-tenger néven ismert, magyarul is sokáig Keleti-tenger néven emlegették, és észtül Nyugati-tenger. A világ tengerei közül a Balti-tenger hajóforgalma a legnagyobb, döntő többségük orosz hajó. Környezeti kockázatot jelentenek a nagy olajszállító és a több millió tonna vegyi anyagot szállító teherhajók. Legjelentősebb kikötői: Stockholm, Riga, Tallinn, Helsinki, Szentpétervár.

Élménydús tallinni tartózkodásunk után továbbra is egyenesen északi irányba tartunk, a finn fővárosba, Helsinkibe. Tallinn a Finn-öböl déli részén fekszik, vele szemben, az öböl északi, Finnország déli részén, Tallinntól 70 kilométernyire terül el Helsinki. Legegyszerűbb komppal utazni egyik városból a másikba.

A Viking Line hajózási részvénytársaság komphajói mindennap kétszer menetrend szerint közlekednek, oda-vissza. Az út általában két órát vesz igénybe a Viking nevű komphajóval, amelynek rakodóterében 500-600 autó (busz, teher- és személygépkocsi, motorkerékpár, kerékpár) helyezhető el, és több emeletén mintegy kétezer ember utazhat.

Hajónk reggel 8 órakor indul Tallinnból, előtte egy órával már a kikötő kapujánál várunk a becsekkolásra. Indulásunk napján szeretnénk meglátogatni Helsinkit. A sokemeletes komphajó legfelső szintjére sietünk, ahonnan még indulás előtt gyönyörködhetünk az ébredő főváros, Tallinn nevezetességeiben. A fedélzeten keresztül-kasul sétálunk, fotózunk közepes erősségű szélben, majd leülünk egy asztal mellé, elfogyasztjuk a szállodában csomagolt reggelit. Asztalunknál nyolcan ülünk, akik közül négyen Nagyváradról költöztek ki több mint húsz éve véglegesen Magyarországra, ma már nyugdíjasok.

A hajón több étterem, kávézó és üzlethelyiség áll a vendégek rendelkezésére, vámmentes, rendkívül változatos termékekkel, italokkal. Tekintettel a korai indulásra, a hajón még senki sem részeg, mert a délutáni járatokon, amint mondják, több utas is pityókos. Az egyik emeleten játszótér van kialakítva különböző korosztályú gyerekeknek, akik igénybe is veszik, és önfeledten játszanak, amíg a szüleik közelükben kávéznak, beszélgetnek.

Helsinki felé közeledve számtalan kisebb-nagyobb sziget mellett haladunk el. Ezek némelyike alig félhektárnyi, van köztük olyan is, amelyiken egy ház és néhány fa van csupán. Maga a város is sok apró szigetre, félszigetre tagozódik, szinte a tenger része. Kontinensünk legészakibb fővárosa, Helsinki a tenger felől nézve is látványos, méltán nevezik a Balti-tenger leányának.

Az északi államok második legnagyobb kikötőjében leszállunk a komphajóról, és megkeressük az autóbuszt, azzal megyünk be a városközpontba. Helsinkiben jelenleg 600.000 ember lakik, 1550-ben alapították, 1812-ben lett a Finn Nagyhercegség fővárosa. Később kezdték építeni, mint a balti államok fővárosait, ősrégi látnivalókban szegényebb, mint azok, tulajdonképpen egy nap alatt be is járható, viszont modern, biztonságos hangulatú város, nem csúfítják el magas toronyházak.

Helsinki székesegyháza uralja az egész városrészt, dombra épült, hosszú lépcsősor vezet fel a hófehér lutheránus székesegyházhoz. Innen csodálatos kilátás nyílik a városra, a régi kikötőre, a szigetekre és a tengerre. A székesegyház tervezése és építése igencsak hosszúra nyúlt, 1818-tól 1852-ig, 83 méter magas, kupolás tornya mellett négy kisebb torony díszíti, a harangok a templomtól távolabb épült pavilonban kaptak helyet. Oltárát az orosz cár által ajándékozott kép uralja. A templomban többek között Mikael Agricola szobra látható. Ő készítette a 16. század közepén az első finn ábécéskönyvet és az első bibliafordítást, ezáltal a finn irodalmi nyelv megteremtője. A dóm előtti téren II. Sándor orosz cár és finn nagyherceg szobra látható. A reformer hajlamú, ezért tragikus véget ért cár egyike azon kevés uralkodóknak, akit a finnek is kedveltek. A szobor fején sirály tollászkodik, később tapasztaljuk, hogy minden szobor legmagasabb pontján vannak sirályok, ott szeretnek pihenni.

Elhagyjuk a székesegyház környékét, a finn parlamenthez sétálunk, de csak távolról tekinthetjük meg a szép épületet az előtte zajló út- és járdaburkolat-javítás miatt. Helsinki egyik legfontosabb látnivalója, amiről a hírekben gyakran hallunk, a kongresszusi palota, más néven Finlandia-ház következik. Itt tartották 1975-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletet, és írták alá a hírhedt egyezményt, amely ismertté tette a finn főváros nevét az egész világon. A palota előtti nagy parkban órákig lehetne sétálni, nekünk erre nincs időnk, továbbmegyünk a stadionhoz, amely az 1952-es nyári olimpiai játékok színhelye volt. 

Kirándulótársaim közül sokan emlékeznek még az akkori magyar „aranyesőre”, nekik mindeddig a legsikeresebb olimpia volt. A stadion most felújítás alatt áll, egyik közelebbi olimpiát újra itt rendezik meg. A közelében látható a finn csodafutó, Paavo Nurmi szobra, amelyet még életében emeltek, és operát is írtak a tiszteletére. 

Továbbra is gyalog megyünk, a modern finn építészet érdekes alkotásához, a Szikla-templomhoz. Egyesek szerint bunkerhez hasonlít, de az biztos, hogy igazi barlangegyház, amelyet a gránitszikla belsejében robbantással hoztak létre, az egyenetlenségeket betonnal töltötték ki. Kupolájába több ablakot és elektromos melegítőt építettek be, így elég fény jut a templom belsejébe, a hó sem áll meg rajta. Belül vörösréz burkolattal látták el. Az 1969-ben épült istenháza kitűnő akusztikáját magunk is megtapasztalhattuk az állandóan zengő egyházi zene jóvoltából, de rendszeresen tartanak benne hangversenyeket is.

Helsinki egyik legszebb sugárútján térünk vissza a kikötőbe, számtalan ragyogó palota, középület, emlékmű mellett. A szecessziós építkezési stílus is gyakran feltűnik. Megállunk az egyik legnagyobb finn költő, Eino Leino életnagyságú szobránál. Versei közül többet megzenésítettek, a finnek ma is ismerik, énekelik ezeket.

Észrevétlenül eltelt a délelőtt, sokan ebédelni szeretnének a csoport tagjai közül, ezért szünetet tartunk Helsinki legendás piacterén, a Kauppatorin. A piac csupa nyüzsgés, halak, húsok, zöldség, gyümölcs és mindenféle más árucikk várja a turistákat és a helyieket egyaránt, elérhető áron. Ebédre ízletes, friss halból és a tenger gyümölcseiből készült ételt választunk, majd elsétálunk Helsinki egyik jelképéhez, a piactér közelében levő Havis Amanda szökőkúthoz. Az 1908-ban készült szecessziós stílusú bronzszobor meztelen hableányt ábrázol, lábát négy hal locsolja vízzel. Helsinki legismertebb köztéri alkotása a Balti-tenger e lányát, Helsinkit szimbolizálja, körülötte tartják a főbb ünnepségeket.

A szabad program után hajóval átkelünk a közeli Suomenlinna-erődbe, amely az UNESCO-világörökség része. Az erődegyüttes a 18. században épült több szorosan egymás mellett levő szigeten, amelyeket hidak kötnek össze. Nagy szolgálatot tett a finneknek, hol az orosz, hol a svéd támadásoktól védte meg a várost. A szigeten ma is működő kadétiskola közelében látogatható tengeralattjáró van, de focipálya, templom és több üzlet, kávézó is a turisták és helyiek rendelkezésére áll.

Visszatérve a városba, még meglátogatjuk a sokat vitatott Sibelius-emlékművet. Sibelius (1865–1957), a finn nemzeti zene atyja, számos epikus szimfónia, kamarazene, 

zongoramű szerzője volt. Dallamai az orosz zsarnoksággal szemben a szabadság jelképévé váltak. Az emlékére állított, kissé absztrakt kompozíció a hegesztett, üres acélcsövek hullámzó halmaza a zenei lényeget fejezi ki, és egy Sibelius-portré egészíti ki.

Fáradtan, a szép élményeknek köszönhetően mégis jó hangulatban foglaljuk el helyünket az autóbuszban, és indulunk kelet felé, a Szentpétervár irányában levő szállodába, ahol bőséges vacsorával várnak bennünket.

Reggel még meglátogatjuk az utunk közelében fekvő Porvoo városát. Nem nagy város, de a finn történelemben jelentős, mert az ország második legrégebbi városa, Turku után. 1346-ban alapították. A „fából épült város” lakói kétnyelvűek, finnül és svédül beszélnek, a rossz nyelvek szerint néha még egy mondaton belül is. Szinte pontosan fele-fele arányban lakják finnek és svédek. Itt tartották az első finn országgyűlést. Régi, élénk színekkel festett faházai okán gyakran filmek díszleteként szolgál. Az egykori városháza ma történeti múzeum. Az óvárosi rész sziklás talajra, dombra épült. Az ide vezető meredek, burkolat nélküli utcák egyikét Ördög utcának nevezik, mert télen nagyon kínos felmenni rajta. Tapasztaltuk, hogy még nyáron is. A több száz éves házak ablakain nincs függöny, és az üveg mögött mindenhol dísztárgyak vannak elhelyezve: művirágok, állatszobrocskák, varrottasok, horgolt kézimunkák és még sok egyéb. Az egyik ablakban gyógyszertári edények díszlenek, régi címkékkel, legalább százévesek, sokáig bámultam őket, próbáltam kitalálni egykori tartalmukat. 

Sajnos, sietnünk kellett, hosszú út várt reánk Szentpétervárig, és mindenekelőtt egy nehezen átjárható határátkelő. Finnország, viszontlátásra!

Veress László