2020. július 4., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szokás, hogy az évente megrendezett Budapesti Könyvfesztiválon elsőkönyves fiatal írókat is meghívnak, könyveikből részleteket közöl az irodalmi sajtó. Ilyen volt a közelmúltban Filip Florian Kisujjak (Degete mici) című nagydíjas kötete, és a román kortárs irodalomban máris újabb sikerkönyvvel jelentkezett egy fiatal bukaresti írónő, Adina Rosetti.


Szokás, hogy az évente megrendezett Budapesti Könyvfesztiválon elsőkönyves fiatal írókat is meghívnak, könyveikből részleteket közöl az irodalmi sajtó. Ilyen volt a közelmúltban Filip Florian Kisujjak (Degete mici) című nagydíjas kötete, és a román kortárs irodalomban máris újabb sikerkönyvvel jelentkezett egy fiatal bukaresti írónő, Adina Rosetti. Az elsőkönyvesek fesztiválján is bemutatkozott hazai sikere után. A regényt a bukaresti Curtea Veche kiadó jelentette meg 2010-ben, a második kiadás máris követte ebben az évben. A Deadline című könyvet szemleíró kritikusa, Răzvan Petrescu az utóbbi 20 év legjobb debütregényének nevezi.
Adina Rosetti 1979-ben született, a Román Amerikai Egyetemen szerzett diplomát, újságíró szakot is végzett, a Time Out Bucharest szerkesztője, az Elle magazin munkatársa. 2007-ben „Az év legjobb fiatal kulturális újságírója” címet nyerte el. Így nem csodálkozunk, ha regényét megtörtént esetek ihlették, hiszen a ma újságírója előtt a hírvilág óriási területei nyílnak meg, tájékozódási lehetőségei tágak és szabadak.
A regény címe angol szó, a dead holtat jelent, valamit, ami élettelen, kimúlt. A szótárban számos összetétele szerepel, van köztük, ami halálos fáradtságot is jelent. A deadline jelent: 1. határidőt, 2. lapzártát. A regényben mindenképpen határidő, hiszen egy hatalmas multi cég programozóinak, projektkészítőinek munkájáról van szó, a határidők réme állandóan fenyeget, a sok alkalmazott számítógépe, laptopja fölé görnyedve birkózik az idővel, számításokat végez. A határidők szorosak, a betartásuk fölött projektmenedzser főnökök őrködnek. Nincs megállás, minden pillanat előirányzott a munkára, a tovább haladásra. És közben szinte észrevétlenül alakul át egy húsz évvel ezelőtt holtpontra jutott társadalom fiatalságának élete. Munkája beleszövődik a számítógépek képernyőjébe, onnan indul, onnan kapja az üzeneteket, vele társalog, vele éli napjait.
Miruna Tomescu 29 éves, szőke, a multinacionális cégek kiskosztümös egyenruhájába bújt, bájos, szép fiatal lány halálával kezdődik a sok szálon futó történet.
Titokzatos a halála abban a köznapi környezetben – egy U alakú tömbház sokadik emeletén lakik, az U alakzat közepén egy ezüstösen csillogó, soktornyú ortodox templom fehér falai látszanak. Lakásában mozdulatlanságba merevedve találják meg, egy selymes szőrű burmai kandúr, Ben az egyetlen élőlény mellette. A lány magányosan él, este későn tér haza, a gyorséttermekből származó romló ételek szaga érződik körülötte. A ház pletykás öregasszonyai is csak annyit tudnak róla, hogy egy időben egy jóképű, jól öltözött fiatalember is látogatta, de az már régen nem volt látható. A szőke, sápadt, soványra fogyott Miruna vidéki lány volt, az ASE-n (Közgazdasági Tudományegyetem) végzett, és már régóta projektmenedzserként egy nagyvállalatnál dolgozott. A történet, ami ezután jön, szövevényes, kiderül, hogy a lány halálos kimerültségben, kifáradásban szenvedett, nemrégen orvos is látta, pihenést, jobb táplálkozást javasolt, egyébként a halál okát később sokféle érthetetlen latin szóval diagnosztizálták. A projekt, amelyen dolgozott, nem tűrt halasztást, a pihenést kellett elhalasztania. A magány és a testi-lelki fáradtság megtörte. Kinek van lelkifurdalása miatta? Kik próbálnak segíteni az árván maradt édesanyán, a vidéki, elöregedett családi házban testvéreivel élő özvegyen? Milyen a hírverés, a média rohangálása az eset körül? – ezt fejtegeti az írónő, sokféle, sokszínű, monologizáló vagy mesélő, olykor dramatizált fejezetekben.
A regény másik főhőse valós, hús-vér figura, Zaim, a kortalan hajléktalan, vándor talentum, aki ott él az U alakú épülettömb szemétledobójának kamrájában. Élete a Ceauşescu-rendszerben vaslui-i faluját elhagyó parasztfiú nyomorúsága, vergődése, a konstancai kikötőtől a galaci vasműig. Sokfelé dolgozik, legjobban nádvágóként érzi magát a deltában, ám munkahelyét folyton elveszítve alkalmi munkákból, sírásásból él.
Ceauşescu diktatúrája idején még Konstancán szembesül a Securitatéval, mert Zaimnak megbocsáthatatlan szenvedélye van. A fafaragás mellett karikatúrákat, portrévázlatokat rajzol a kikötőben megforduló idegenekről, pedig munkájáért pénzt sem fogad el, csak egy-egy csomag Marlborót, de főleg külföldi képeslapokat. Ezekből külön-külön rakosgatja a kivágott képeket: filmsztárokat, a Ceauşescu házaspár legkülönbözőbb megjelenítését, mindet rendszerezve, tele szatyrokban hozza magával Bukarestbe, és hajmeresztő társításokban ragasztja a kivágásokat különböző alakzatokba, tematikába. Egyetlenegyszer mutatja meg
„alkotásait” a Nép Házának gigantikus palotáját dekoráló festőművésznek, aki ijedtében elnémul a látványtól, és arra kéri Zaimot, felejtse el, hogy valaha találkoztak, végül azzal búcsúzik, hogy Zaim kollázstechnikája alapján Párizsban vagy Németországban dolgozhatna. Reszkető hangon kéri, hogy égesse el minden munkáját. Zaim mindezek után a rendszerváltozás bonyolult történéseit is átéli, nincstelenségbe jut, a lakását is elveszíti, és az U alakú háztömb szemétlerakó kamrájában húzza meg magát. Atyjává szegődik a csillogó, soktornyú templom galambjainak, bizonygatja, hogy a tornyok közt egy fehér ruhás nőalak lebeg időnként, az pedig nem más, mint a szőke fiatal lány, akit holtan találtak a lakásán. Zaim révületei másra is átragadnak. A ház lakói nem felejtik el az ártatlanokat, akik eltávoznak közülük.
A regény egyes fejezetei Miruna és Zaim történetének párhuzamosan haladó vonulataiban a lány főnöke és kollégája rövid lélegzetű kapcsolatának szereplője monológjaiban, vallomásaiban vagy bolyongásaiban adnak képet egy újonnan kialakuló társadalom groteszk, fájdalmas és menthetetlenül céltalan életének epizódjairól. Mindez lehangoló, kegyetlen és elkeserítő volna, ha a galambok, Miruna selymes szőrű kandúrja és Zaharia atya meleg ételei nem hoznának vigaszt a képbe, ha nem jelenne meg időnként a fehér ruhás lány a tornyok közt, és ha Zaim életében nem történne egy jelentős fordulat. Egy emberbarát galériatulajdonos felfedezi, kiállítást rendez pop-art szalonjában a képeiből, és Zaim búcsút mondhat a szegénységnek örökre.
Pupuca, az esetet filmbe örökítő, gyötrődő, bátortalan fiatalember is megtalálja élete célját és szerelmét, internetre viszi a házat, a sztrájkoló kollégákat, Zaim galambjait megjelenítő képeit.
Eddig volt, mese volt – mondhatnánk. Pedig igaz volt. Igaz történetté lényegül mindez egy fiatal írónő tollán, aki elhiteti velünk, hogy a legembertelenebb sorsban is megcsillan az emberség, a szeretet fénye, hogy egy ártatlan halott lány emléke felébreszti környezete lelkiismeretét. Adina Rosetti stílusa, mesélőtehetsége, humora a valóság és a fikció határának elmosódása regényében, a bukaresti szleng modern változata a szereplők monológjában azt sugallja, hogy eredetiben olvassa el, aki teheti, mert így válik igazi olvasmányélménnyé a regény, akinek írójáról, új műveiről még sokat fogunk hallani.