Festőművészek Mezőmadarason

Az összmagyarság egy faluban

Mezőmadarason a Pro Ruris Egyesület és a budapesti Vidékjáró Egyesület szervezésében első ízben került sor olyan képzőművészeti táborra, amelyen Kárpát-medencében élő magyar hivatásos alkotók vettek részt. Verebes György magyarországi képzőművészben évekkel ezelőtt megfogalmazódott az ötlet, hogy vajdasági, felvidéki, magyarországi, kárpátaljai és erdélyi művészek alkossanak együtt az együvé tartozás jegyében. Alkalmunk volt betekinteni az alkotás folyamatába, miközben a művészek erdélyi benyomásaikat, élményeiket osztották meg velünk. 

Közös nevezők és különbözőségek

Verebes György, a Szolnoki Művésztelep festőművésze, az alkotótábor ötletgazdája és művészeti vezetője a mezőmadarasi tábor létrejöttének indíttatását és lényegét a következőkben látja: 

– Folyamatosan vissza-visszatérő kérdés ma a képzőművészettel kapcsolatban, hogy léteznek-e, kell-e létezniük olyan meghatározó tényezőknek egy mű vagy művészeti karakter szempontjából, mint a földrajzi-természeti hely és környezet, nemzeti kultúra, hovatartozás, vagy éppen nyelv. Egyszerűbben fogalmazva: van-e a Kárpát-medencei magyar képzőművészetnek saját, felismerhető jellege, és ha igen, ez miben érhető tetten? A válasz korántsem egyértelmű, mivel az általános globalizálódási folyamatok a világban a kultúra és ezen belül a művészet területeit is egyre inkább átszövik. Mi sem alkalmasabb a fentiek megtapasztalására, mint egy-egy olyan projekt, melynek során a Kárpát-medence különféle vidékeiről érkező művészek közös alkotói együttlét során szereznek tapasztalatot egymástól, a közös nevezőkről és különbözőségekről, és arról, hogy a saját művészi identitásuk hogyan helyezkedik el a magyar és az európai kultúrtérben. Ezt a célt szolgálta az idei, első ízben megrendezett mezőmadarasi mesterszimpózium és alkotótábor, ahol témabeli és stiláris megkötöttségek nélkül dolgozott egy bő héten át több ország számos hivatásos művésze alkotói együttlétben. A kezdeményezés útjára indult, és mivel a fenti kérdés mindig aktuális, reméljük, hogy hagyománnyá válik.

Alkotásra serkentő konzervált idő

Kapócs Tibor, a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MANSZE) elnöke munka közben osztotta meg gondolatait a táborról. Elmondta, hálás, amiért itt lehet, és ez festőművész barátjának, Verebes Györgynek is köszönhető. – Ő keresett meg Révkomáromban, hogy művésztársaimmal jöjjünk el. Örömmel vettem a hírt, és megkértem Szilva József és Csémy Olivér kollégámat, hogy vegyünk részt a művésztáborban. Szilva József a komáromi Művészeti Alapiskolában tanít, osztályvezető tanár, Csémy Olivér pedig kitűnő, Európa-szerte ismert és elismert építész. A második hobbija a festészet. Meglepetés volt számunkra Mezőmadaras, az itteniek gondoskodása. Nekem, aki síkvidékről jöttem, ez a környezet képzőművészeti szempontból érdekes, impozáns és aktiváló. Azt tapasztaltam, hogy az emberek barátságosak, segítőkészek. Az, hogy itt kizökkentünk az otthoni életformából, hogy természetközelbe kerültünk, nagyon inspiráló. Nálunk kicsit művibb az életforma. A konzervált idő sokkal nyugodtabb, emberibb, mint az a hajsza, a stressz, amiben mi élünk. Az itteni környezet megnyugtató. Nagyon jól érezzük magunkat itt, amit a vendéglátóinknak is köszönhetünk. Nagyon örvendetes, hogy itt találkozhattunk a vajdaságiakkal, hiszen itt szembesültünk igazán azzal, hogy együvé tartozunk. Nagyon családias, baráti körben tudtunk alkotni. Nemzetközi alkotótábor, de mind magyarok vagyunk. Ez a nagy értéke ennek a tábornak. A táborban készült alkotásoknak – elvárhatóan – magasabb színvonalnak kell megfelelnie, amit a táborszervezők meg is fogalmaztak – nyilatkozta Kapócs Tibor révkomáromi festőművész. 

A művészet, az architektúra az esztétikai nevelést kellene szolgálják

Csémy Olivér, a MAMSZE alelnöke építészmérnökként festészettel is foglalkozik. Nem amatőr szinten, hiszen Pozsonyban iparművészetet is végzett. Műépítész fiával együtt dolgozik építészeti és tervezési irodájukban, amit fokozatosan átad neki, így hobbijának, a festészetnek egyre nagyobb teret tud majd szentelni. Alkotóként a festészet szabadságérzetet ad neki, az építészetet kompromisszumok szüleményének tartja. Szeret tervezni, tevékenységének hatósugara kiterjed Magyarországra, Csehországra, Szlovákiára és Ausztriára. Jelenleg a magyar kormány bölcsőde-óvoda programjában, valamint a komáromi stadion felújításában vesznek részt. Ezenkívül hajótervekhez belsőépítészi terveket készítenek.

– Az az igazság, engem inkább az foglalkoztatott, ahogy összejöttünk. Ezt az egyik festményemen a történelmi Magyarország szimbolikájaként vittem vászonra, ami letükrözése a tábornak. Három irányból jövet találkozunk, s egy célunk van – fogalmazott Csémy Olivér, aki kérdésünkre, hogyan látja Erdélyt felvidéki építészszemmel, elmondta: 

– Először járok Erdélyben, azért is jöttem szívesen. Úgy képzeltem el, hogy itt skanzenszerű településeket fogok látni, de káoszérzetem van. A Trianon utáni és a szocialista világ nagyon rányomta a bélyegét az építészetre. Drasztikus beavatkozásokat tapasztalok, ami eltér a hagyományos építészettől. A spontán szövet, ami a település szerkezetét illeti, megvan, de az épületek tekintetében zűrzavar látható. A régi, egészséges szövetben sebhelyeket tapasztalok. Ezek majdnem összeérnek. Arra számítottam, hogy a régi népi építészettel, a Kós Károly-os stílussal fogok találkozni, de ezt már csak nyomokban látom. A szakrális épületekben viszont megtaláltam azt, amire számítottam. Szlovákiában is azok a falvak hatnak üdítően a szemnek, amelyek a szocializmus fókuszából kikerültek. Komárom környékén is, a gazdagabb falvakban, a gazdasági felemelkedés ahhoz vezetett, hogy nagyon öntelten kezdtek építkezni, hiányzott a szabályozás, és a szép falusi, egységes faluképet tönkretették. Azt is el kell ismerni, hogy az életkörülmények megváltoztak, az emberek más típusú házakban szeretnének élni, de ez nem azt jelenti, hogy karakterében tönkre kell tenni őseink hagyományát. A hagyományos építészeti formákkal ki lehet alakítani egy magyaros nemzeti építészetet, ezt követve a saját jegyeinket megtartva modern házakat építhetünk. Szeretem a modern építészetet, de a falusi környezetben a népi hagyományok formavilágát továbbfejlesztve ugyanolyan korszerű és jó házakat lehet építeni. A régi házakat nem kellett árnyékoló lamellákkal kiegészíteni, mert két diófa vagy a szőlőfa biztosította a természetes árnyékolást, a levegő is sokkal jobban átjárta. Nem is értem az embereket, miért vágják ki a fákat, hogy napvitorlákat szereljenek! Számomra a művészet is, az architektúra is az emberek esztétikai nevelését kellene szolgálja. Ha az emberek szép, a falusi környezetbe illő, hagyományt tisztelő házakat látnának, biztosan nem ragaszkodnának más típusú házakhoz. Ahelyett, hogy különböző építészeti blöfföket importálnánk magunknak, a saját építészetünkhöz ragaszkodjunk, nem megtagadva önmagunkat, nemzetiségünket és nemzeti hovatartozásunkat – fogalmazott Csémy Oilvér. 

Inspiráló falusi táj 

Posta Máté Budapestről érkezett Mezőmadarasra. – Már a hír, hogy tábort szerveznek itt, nagyon inspiráló volt, ugyanis az összmagyarságot képviselők találkozóhelyeként értékeltem. Ez azért jó, mert itt  különböző, ugyanazon nemzethez tartozó embereket ismerhetünk meg, akikkel a távolságok miatt sem találkozhatnánk. Mi Basa Anikóval és Ásztai Csabával érkeztünk. Mindenki másképp dolgozik, más-más stílusban. Látványképeket készítettem. Nagyon inspiráló a falusi ház, a gazdaság, ahol érdekes struktúrákat fedeztem fel, ami megfogott, és ezt próbáltam visszaadni – mondta. 

Kiss Butterer Márta Vajdaságból, Újvidekről érkezett, arra vágyott, hogy megismerje Erdélyt, Székelyföldet, hiszen életében először jár itt.

 – Nagyon tetszik, gyönyörű a táj, várakozáson felüli. Nagyon meghatott az itteni emberek lelkülete, az, ahogyan fogadtak bennünket. Próbálom elraktározni a vizuális élményeket, beszívni a helyi kultúrát. Ellátogattunk a mezőbergenyei tánctáborba, s az itt látottak, a székely ruhás fiatalok, a madarasi táj ötvözetét próbáltam vászonra vinni. Egy másik képemet a marosvécsi kastélyban látott fotó ihlette, melyen falábakon halászik egy ember. Úgy éreztem, ezt festményen is meg kell örökíteni. Az emberek nagyon szívélyesek, Újvidéken néha már az ismerősök sem köszönnek vissza, itt kimegyek az utcára, és ismeretlenül is köszönnek – vallja a művésznő. 

Barna Kolozsi Valéria is a Vajdaságból, Adáról érkezett a táborba. 

– Nagyon vonzott Erdély, kötődést éreztem mindig, hiszen a családi nevem is valami kötődést jelez. Számunkra itt minden érdekes. A házigazdákkal és a művészkollégákkal először találkoztunk, de olyan, mintha régóta ismernénk egymást. Jó pillanatok, jó hangulatok rögzültek bennünk. Hálás vagyok, hogy itt lehettem, hiszen olyan érzéseket hoztak vissza bennem, amelyekről azt hittem, hogy nem találkozom többé velük. 

Basa Anikót a helyi látnivalók ragadták meg, több képet készített, a madarasi templomot is megfestette.

Jövőben lesz folytatás 

A tábort Szabó Izolda, a Pro Ruris Egyesület elnöke vezette, művészeti vezetője és értelmi szerzője Verebes György magyarországi képzőművész volt. 

– A táborban részt vevő művészeknek tetszett a madarasi hangulat, az itteni életvitel, a táj. Hogy megtörjük a falu csendjét, két kirándulást is szerveztünk. Az első kirándulás alkalmával bemutattuk a Kultúrpalotát, a Teleki Tékát és Marosvásárhely nevezetességeit, aztán a marosvécsi Kemény-, valamint a gernyeszegi Teleki-kastélyt látogattuk meg. A második nap megnéztük az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt, ellátogattunk a szovátai Medve-tóhoz és a parajdi sóbányába. Ezek olyan látványosságok, amelyek emlékezetesek maradnak. Nagyon szeretnénk, ha jövőben is lenne folytatás, és újra megszervezhetnénk a tábort – fogalmazott a szervező egyesület elnöke.