2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Hidegvölgy fölötti teret minden évben ellepi a szemét. Bár a Salubriserv Rt. kihelyezett ide egy konténert, az üresen áll. 

Fotó: Vajda György


A Hidegvölgy fölötti teret minden évben ellepi a szemét. Bár a Salubriserv Rt. kihelyezett ide egy konténert, az üresen áll. A környékén a döglött kutyáktól a foszladozó matracokig minden megtalálható. A hulladéktelep játszótér is. Hogy ki hordta oda? A cigányok. Mondják az itt lakók, akik maguk is azok. Persze a kárnak nincsen gazdája. S ha van is, nem lehet felelősségre vonni. Ezt állítják a környezetvédelmi őrség és a helyi rendőrség illetékesei is. A megoldás az lenne – javasolta Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség igazgatója –, ha a teret bekerítenék, hogy legalább a nejlonzacskókat ne fújja le a szél a Segesvári útra. Megpróbálták ezt is – állítja Kagán Ildikó, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal hulladékgazdálkodásért felelő szakreferense. – Eltűnt – mondja. Minden évben tavasszal és ősszel összeszedik a szemetet a cigányokkal. Az idén március 16-án kezdődik a tavaszi nagytakarítás. Ide is eljutnak. Itt is rend lesz. Néhány hétig. Mert a gyűjtögető munka nem áll le. A Hidegvölgyben lakók nagy része ugyanis szelektív hulladékgazdálkodással foglalkozik.Mert ha cég nem gyűjti össze a külön konténerekbe rakott szemetet, ők megteszik. Ha a vállalatnak nem éri meg, nekik igen. Ebből élnek. A putrik előtt óriási zacskókban áll a pillepalack. Ezt beveszik, és a papírt. A többi marad. Szétszórva a putrik fölött. A helyszín szomszédságában van a Belvedere luxuslakótelep. Palota és kunyhó – idézhetnénk Petőfi Sándor versét: „Ne féljetek, szegény jó emberek,/ Jön rátok is még boldogabb idő;/ Ha múlt s jelen nem a tiétek is,/ Tiétek lesz a végtelen jövő”. 
A kilátás a domboldalról csodálatos. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató