Ferences múlt és jelen

A ferences lelkiség lényegéről, a rend múltjáról és jelenlétéről Marosvásárhelyen, a kommunista diktatúra egyházellenes politikájáról hangzottak el előadások január 4-én a Deus Providebit Tanulmányi Házban. A konferencián a marosvásárhelyi felfüggesztett (és jelenleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceum keretei között működő) Római Katolikus Teológiai Líceum XI. B/K osztályos diákjai számoltak be a város főterén álló egykori ferences templom tornyával kapcsolatos tevékenységükről, amelyet az Örökségünk őrei projekt keretében „fogadtak örökbe” és akarnak megismertetni a nagyközönséggel.

Hogy jobban elmélyedhessenek a témában, történészek, a ferences rend képviselői osztották meg ismereteiket, majd a Brandner Emőke és Tamási Zsolt pedagógusok vezetésével dolgozó diákok mutatták be, hogy milyen eredményre jutottak az 1971-ben lerombolt templommal, kolostorral, iskolával, valamint a megmaradt toronnyal kapcsolatos tájékozódásuk során. 

Az előadók közül fr. Orbán Szabolcs atya, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője a gyökerekig ment vissza, felelevenítve a rend alapítója, az 1181–1226 között Assisiben élt Szent Ferenc tanításait. Bemutatta a mozgalom három legfontosabb ágát (obszervánsok, minoriták, kapucinusok), beszélt az alapító atya életéből fakadó és 800 éve ható lelkiség legfontosabb jellemzőiről, a rend reguláiról. A ferences testvérek életének alapja Isten tisztelete, Jézus követése, az evangélium szerinti élet, az emberek szeretete, a testvériség, kicsinység, szegénység, szolgálatkészség, derű, odaadó hűség és munkálkodás, a természet szeretete – hangzottak el a későbbiekben fr. Bakó Béla Pál atya, OFM, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás vezetőjének előadásában is a ferences jelen alapjait képező regulák. Korábban a rendtartomány vezetője a közösség fontosságát is kiemelte.

Nem sokkal az alapító, Assisi Szent Ferenc halála után, 1240–50 között érkeztek az első ferencesek Németországból és Magyarországról Erdélybe. Mivel többségük német anyanyelvű volt, először a szász városokban telepedtek le, a magyar barátok pedig Székelyvásárhelyen, az egykori Tatárország határán, ahol az 1332–40 között keletkezett kolostorjegyzék szerint létezett egy korai templom és kolostor – hallottuk dr. Györfi Zalán régész (A megtelepedés kezdetei, az első kolostor régészeti feltárása) előadásában, aki a marosvásárhelyi vár területén végzett ásatásokkor felszínre került leleteket mutatta be. A régészek munkája nyomán házak, pincék, falrészek kerültek elő a korai korszakból, erre utal az Árpád-kor kezdetére tehető bordatagozat és a korabeli dénár. 

A tatárjárás és az azt követő történelmi események megsemmisítették, illetve megnehezítették az erdélyi kolostorok életét.

Kezdetben a magyarországi, Szűz Máriáról elnevezett provincia kusztódiája (őrsége) volt az erdélyi. A 15. században a regula szigorúbb megtartását követő obszervancia terjedt el Magyarországról és Boszniából. A lelki megújulást követően az 1400-as években újabb kolostorok épültek, és 1444-ben a székelyvásárhelyi kolostort is újraalapítják. A 15. században az erdélyi kusztódiát a Boszniában megalakult Salvatorianus provincia védnöksége alá helyezték, így a vásárhelyit is. 

Amint az ásatások során kiderült, az építmény a 15. század közepére kolostornégyszöggé alakult, és ebben az időben épült a torony, ami nagy hatással volt a könyék toronyépítészetére – idézte Kelemen Lajost dr. Györfi Zalán. A kolostor udvarán 270 sírt tártak fel, amelyekbe germán vonásokkal rendelkező, szép szál ferences barátok voltak eltemetve. A kolostor lakóiról fennmaradt írott források szerint voltak közöttük az erdélyi Mezőségről, a szász vidékről származók, egy katolizált román, valamint szlavóniai és dán szerzetes is. Az egyházi életről kevés dokumentum maradt fenn, de találtak leleteket a kolostor gazdasági életéről, az ott űzött kézműves tevékenységekről, a könyvtárról, a feltételezett könyvmásoló műhelyről, a szerzetesek mindennapi életéről, a kolostor mellett működő iskoláról. Világbajnok leletként tartják számon a győri ferences gvárdián pecsétjét a 14. század végéről, amit vélhetően vásárhelyi látogatásakor veszíthetett el, mert egyébként a halála után meg kellett volna semmisíteni. Régészeti anyag bizonyítja, hogy az adományozók között az erdélyi nemesség színe-java megjelent – számolt be az előadó, aki bemutatta a kolostor rekonstrukcióját.

Az 1550-es évektől a történelmi események a ferences rendházak újabb pusztulásához vezettek, a mohácsi vész és a reformáció következtében katolikus szempontból elnéptelenedett Erdély – folytatta a történetet a történész végzettségű Molnár József (A visszatelepedés, mikházi kolostor). A magyarországi és az erdélyi provincia 110 kolostorából az 1600-as évekre összesen nyolc maradt, Erdélyben nagy nehézségek árán csak a somlyói élte túl ezt az időszakot. Az enyhülés Bethlen Gábor fejedelemsége idején következett be. Az erdélyiek kérésére négy bosnyák obszerváns szerzetes érkezett, akik 1636-ban Mikházán létesítettek kolostort. Még ebben az évben Marosszék kapitánya megvásárolta számukra a területet, ahol felépült a ma is álló kolostorépület. Bár problémát jelentett a nyelvismeret hiánya, újabb szerzetesek érkeztek Boszniából. A bosnyákok magyar anyanyelvű licenciátusokat vettek maguk mellé, akik mindent elvégezhetnek a szentségek kiszolgáltatásán kívül. Nagy segítségükre volt az építkezésben a szovátai születésű Damokos Kázmér, aki szombathelyi szerzetesként hazatért, hogy édesanyját visszatérítse a katolikus hitre. A bosnyák misszió sikeresen működött, a szomszédos települések filiáivá váltak, Szováta lakosait visszatérítették, Selyében plébániát alapítottak. Összetűzésbe kerültek viszont a somlyói szerzetesekkel – hangzott el Molnár József előadásában. 

A 17. századi felvirágzást P. Damokos Kázmér mellett, akit 1664-ben püspökké szenteltek, P. Somlyai Miklós, P. Kájoni János és mások neve fémjelezte. 1640-ben VIII. Orbán pápa az erdélyi kusztódiát függetlenítette és Szent István király védnöksége alatt önálló kusztódiává tette. Mikházán kívül a 17., majd a 18. században újabb kolostorok létesültek. A szárhegyit 1655-ben egy olasz szerzetes hozta létre és virágoztatta fel. Csíksomlyón az atyák gimnáziumot és nyomdát alapítottak. A XVIII. században a rend 35 kolostorral és 354 rendtaggal a virágkorát élte. 1727-ben a Szentszék az erdélyi provinciát önálló tartománnyá emelte. Az 1800-as és 1900-as években korlátozások és újabb reformok vetették vissza a Szent Istvánról elnevezett provincia életét. Trianon után Romániához csatolódtak. Az erdélyi ferences rendtartomány vezette és tartotta fenn a kolostorokat, amelyek között a bécsi döntés után is megmaradt a kapcsolat. 1945-ben újra egyesültek, ekkor a provincia székhelye Kolozsváron volt, a helynökség és a teológia Vajdahunyadon működött. 

1948-tól a rendszerváltásig a negatív események, a megpróbáltatások négy évtizede következett. A szocialista állam praktikáiról, amelyekkel az volt a cél, hogy lerombolják az ember legalapvetőbb szükségletéhez, a hitélet megéléséhez szükséges tereket – aminek áldozata lett a főtéri ferences templom és kolostor is –, dr. Novák Zoltán történész, szenátor tartott előadást. 

Az új rendszer az egyházat tekintette legnagyobb ellenfelének, és totális diktatúraként az emberek legmélyebb rejtekébe próbált behatolni. Hadjáratot indított az egyházak ellen, hiszen Erdélyben, Romániában nemcsak a hitéletben, a kisebbségi közösség megőrzésében is fontos szerepük volt. Amikor rájöttek, hogy az emberekbe sulykolt új hit, az új rituálék és új jelképek nem hozzák az elvárt eredményt, elhatározták, hogy az egyházakat erőszakkal néhány év alatt tönkreteszik. 1948-ban indult be a támadás, amikor államosították a teljes egyházi iskolarendszert, 431 katolikus, 531 református, 34 unitárius és 3 evangélikus intézményt. A harc fontos elemeként a Rómához kötődő két katolikus egyház teljes megsemmisítésére törekedtek. A támadást több fronton indították: elkobzás, fenyegetés, üldözés, tiltás, letartóztatások. 

1949-ben feloszlatták a ferences szerzetes rendeket, 1951-ben egy éjszaka megrohamozták a rendházakat, és deportálták a ferenceseket a máriaradnai kolostorba, majd onnan kényszerlakhelyre küldték, ahol a hívek mentették meg őket az éhhaláltól. A rend 217 tagjából 30 érte meg az 1989-es rendszerváltást – mondta Orbán Szabolcs atya.

A katolikus egyházat a papok folyamatos internálásával, a kommunista hatalommal együttműködő békepapi mozgalom révén akarták gyengíteni, az 1956-os forradalom után több tucat református teológiai növendéket, lelkészt zártak börtönbe, ahol megpróbálták brutális módszerrel átnevelni őket. Amikor rájöttek, hogy az erőszak nem vezet a teljes felszámoláshoz, belülről kísérelték meg befolyásuk alá vonni a püspökségeket, plébániákat, informátorok beépítésével megzsarolni a lelkészeket. Ebben az időszakban bontották le az 1777-re felépült szép barokk templom és kolostor, illetve az elemi fiúiskola épületét. A kényszerű együttélés jeleként egy külvárosi új templom kialakítását engedélyezték. 

A négy évtizedes hadjáratban egy korabeli térkép szerint a Maros Magyar Autonóm Tartomány 600.000 lakosából 60.000-et sikerült ateistává átnevelni – összegzett dr. Novák Zoltán. 

Ma 48 tagja van az erdélyi ferences rendnek, kolostoraik közül a csíksomlyói, dési, szárhegyi, esztelneki és a dévai van megosztatlanul a birtokukban, a többi kolostor helyzete rendezetlen – mutatta de a jelenlegi helyzetet fr. Orbán Szabolcs atya. A ferences testvérek többsége plébánosi tevékenységet végez. Bár fontos feladat lehetne a kultúra ápolása és az oktatás, amelyeknek nagy hagyománya van a rend életében, ezt néhány (középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak helyet adó) kollégium fenntartásával végzik kicsiben. A szociális tevékenység a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz és a vásárhelyi Szent Erzsébet Társuláshoz köthető. Ez utóbbi tevékenységéről fr. Bakó Pál atya számolt be. A provinciális engedélyével 1994-ben indult el a szegények gondozása (szegénykonyha), a cigány- és a börtönpasztoráció. 1998-ban kezdődött meg az árva, elhagyott, a társadalom peremére szorult gyermekek befogadása, gondozása, nevelése, életük figyelemmel kísérése családi típusú házakban Marosvásárhelyen és Sárpatakon. A házakat az isteni gondviselés mellett a jó szándékú emberek segítségével, adományaiból tartják fenn. A szegénygondozás mellett ez a tevékenység jelzi a ferences lelkiség jelenlétét, továbbélését városunkban – hangsúlyozta Pál atya. 

A rendezvényt a diákok Szem csoportjának vezetője, Benedek Kristóf beszámolója zárta, aki a csapat tagjait és az Örökségünk őrei projekt keretében eddig végzett tevékenységet és további terveiket ismertette, amit lapunk hasábjain korábban részletesen is bemutattak.