2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Arra szerettünk volna választ kapni tegnap, hogy meddig tátong még a gödör a megöntött alappal a Maros Mall mögött, de úgy tűnik, hogy már senki nem törődik vele. 

Fotó: Nagy Tibor


Arra szerettünk volna választ kapni tegnap, hogy meddig tátong még a gödör a megöntött alappal a Maros Mall mögött, de úgy tűnik, hogy már senki nem törődik vele. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal a területet bérbe adta a Mureş Mallt felépítő kolozsvári Matrix Investments Rt.-nek, amely megépítette a bevásárlóközpontot, aztán jött a válság, elfogyott a pénz, nem tudták folytatni a tervet, miszerint az új épületszárnyban az üzlethelyiségek mellett három D-s mozit, szórakozóhelyiségeket is berendeztek volna. Érdeklődésünkre a hivatal sajtószóvivője a beruházási osztály vezetőjéhez fordult, aki a cég jogtanácsosának adta meg az elérhetőségét. Kiderült, hogy a nevezett hölgy már nem dolgozik a cégnél, majd megadták a kereskedelmi igazgató telefonszámát. Amikor ugyanezt a kérdést feltettük az igazgatónak, azt válaszolta, nem tudja, miről van szó, félreértés történt... 
Persze, egy magáncégnek jogában áll megtagadni a közérdekű információt is, de mindezek ellenére továbbra is talány, hogy a város vagyonával gazdálkodó polgármesteri hivatal miért hagyja annyiban az ügyet. Parkolóhelyhiány van, nincsenek beruházók, mindezek ellenére a város szívében évek óta üresen tátong egy gödör, mert „félreértés” történt. S ehhez hasonlóan üresen állnak és romosodnak olyan épületek, mint az Aranykakas, vagy a somostetői vendéglő, de beszélhetünk olyan gyári létesítményekről is, mint a néhai „szalámigyár” vagy a Prodcomplex, a konzervgyár, vagy akár a cukorgyár területe, amely lassan szeméttelep lesz. Vagy ezek esetében is csupán félreértés történt? 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató