2021. június 20., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mától ismét sárga zónába került a megyeközpont

Hétfőtől, április 26-tól feloldották a hétvégi kijárási tilalom meghosszabítására vonatkozó korlátozásokat Marosvásárhelyen, és a helyi konditermek is kinyithatnak. Ugyanakkor a megyei járványügyi testület tegnapi döntése értelmében mától, április 27-től újabb lazítások lépnek érvénybe, ugyanis Marosvásárhelyen 3 alá csökkent az ezer lakosra eső fertőzöttszám, így a megyeközpont ismét sárga zónába került – derül ki a Maros Megyei Prefektúra lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Mint ismeretes, a fertőzöttek magas száma miatt Marosvásárhelyen az utóbbi két hétvégén korlátozások voltak érvényben, pénteken, szombaton és vasárnap 18 órakor bezártak az üzletek, a vendéglők, kávézók teraszai, 20 órától pedig komoly indok nélkül nem lehetett az utcán tartózkodni. Az elmúlt héten a járványügyi helyzet Marosvásárhelyen is javuló tendenciát mutatott, azaz 4 alá csökkent az ezer lakosra jutó fertőzöttszám, és a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság honlapján fellelhető április 25-i adatok szerint ismét sárga zónába került a megyeközpont, azaz három ezrelék alá, 2,98-ra csökkent az ezer lakosra jutó fertőzöttek száma. Az utóbbi 14 napon 441 igazolt koronavírusos esetet jegyeztek Vásárhelyen. Így a megyeközpontban április 27-től, mától újabb lazítások lesznek, a legfontosabbak, hogy kinyithatnak a színházak, mozik, koncerttermek, viszont a befogadó- képességüknek a harminc százalékára kell korlátozniuk a nézők számát.

Ugyanez a feltétel a vendéglők, kávézók esetében, megnyithatják a beltéri helyiségeiket, viszont legfeljebb a befogadóképességük harminc százalékában fogadhatnak vendégeket, és csakis reggel 6 és este 10 óra között.

A Maros Megyei Prefektúra vasárnapi közleménye értelmében a hétvégi korlátozásokat hétfőtől, április 26-tól feloldják, azaz a boltoknak nem kell 18 órakor bezárniuk, és nem 20 órakor, hanem 22 órától lép érvénybe a kijárási tilalom hétvégén is Marosvásárhelyen. Ugyanakkor a megyei járványügyi testület döntése értelmében ismét kinyithatnak az edzőtermek, amelyeknek két héttel ezelőtt ideiglenesen lakatot kellett tenniük az ajtajukra.

Az április 25-i adatok értelmében Maros megye sárga zónának számít, 2,11 volt az ezer lakosra eső fertőzöttszám.