2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Kis-Küküllő Menti Hegyközség és a Kis-Küküllő Borlovagrend szervezésében Balavásáron, a Romantik vendéglőben március 4–7. között XIX. alkalommal tartottak borversenyt, mely lassan nemzetközvé növi ki magát. 

Fotó: Nagy Tibor


A Kis-Küküllő Menti Hegyközség és a Kis-Küküllő Borlovagrend szervezésében Balavásáron, a Romantik vendéglőben március 4–7. között XIX. alkalommal tartottak borversenyt, mely lassan nemzetközvé növi ki magát. 
 
A szombaton 11 órakor kezdődött díjkiosztó ünnepségen Sütő Árpád, a rendezvény házigazdája köszöntötte a résztvevőket, ismertette a tizenhat tagú nemzetközi bírálóbizottség tagjait, akik kétszáznegyven bormintát kellett elbíráljanak, amelyből harminccal az anyaországi vendégek neveztek be. Mint elhangzott, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő borverseny nem csupán a Kis-Küküllő menti borosgazdákat, illetve a Maros menti régiót mozgósította, hanem a Fehér és Kolozs megyei bortermelők is megmérették magukat. A díjkiosztást megelőzően Zsigmond Barna Pál főkonzul visszatérő vendégként köszöntötte a jelenlévőket, mint mondta, ezúttal is örömmel tett eleget a meghívásnak. Reményét fejezte ki, hogy a hasonló események jó alkalmat szolgáltatnak a tapasztalatcserére, és kemény munkával, összefogással az erdélyi borászat is fejlődésnek indulhat. A település polgármestere megköszönte a szervezők – Sütő Árpád, Miklós Gyula, Balogh Gyula – kitartó, fáradságot nem kímélő munkáját, azt, hogy évről évre megszervezik a kézműves borok versenyét lehetőséget teremtve a kistermelőknek is a megméretésre, a szakmai fejlődésre. Ezt követően a borlovagrend tagjai népi eredetű bordal-átiratokkal derítették jó kedvre a hegy levének ünnepségére egybegyűlteket, majd a Kis-Küküllő menti Borlovagrend új tagját avatták fel a főkonzul személyében, és a borlovagrend nagyköveti tisztségének elvállalására kérték fel. Az új tag méltatása során elhangzott, miszerint a küküllőmenti borok nagy rajongója, aki tapasztalatból tudja, hogy mind a politikai diplomácia, mind a népi diplomácia elmaradhatatlan kelléke a jó bor. Az elméleti és gyakorlati vizsgán egyaránt jól teljesítő főkonzul borlovagként elmondott eskütétele szerint a Kis-Küküllő menti borvidék hírnevének megőrzésén fog munkálkodni, és mindenkor tisztelettel hajt fejet a szőlőművelők verítékes munkájának eredménye előtt. 
Kunszeri Miklós, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének főtitkárhelyettese, a bírálóbizottság elnöke osztotta ki a 42 arany-, 93 ezüst-, 79 bronzérmet és a 26 dicsérő oklevelet. A díjazott borok közt a mezei virágok diszkrét aromájától kísért királyleánykától kezdve az aranysárga színű, friss gyümölcstónusú fehérleánykán át az erdei gyümölcsnek a vanília illatába simuló, diszkréten gyöngéd zamatát nyújtó feketeleányka, muskotály, vagy a meggy és fahéj ízvilágát hordozó Rose, illetve a Sauvignon Blanc, Gewürztraminer, Chardonnay, Merlot mellett nemegyszer a neuburger is elhangzott.
 A fődíjat, a nagy aranyérmet és a borlovagrend különdíját is a kelementelki Orbán Mihály nyerte muskotályborával. A teljesség igénye nélkül sorolunk fel néhányat az aranyérmesek kategóriájából. I. helyezést Merlot borával a marosvásárhelyi Jakab Sándor ért el 19,48 ponttal, II. a dicsőszent-mártoni Bartalos Gáspár Sauvignon Blanc bora lett 19,28 ponttal, III. helyezést a mikefalvi Castel Vinum Contessa bora, míg negyediket a vállalkozás a Gewürztraminerrel vitte el, V. helyezést a dicsőszentmártoni Seprődi József muskotályborával, VI. helyezést a mezőkölpényi Cozma Ferenc olaszrizling bora érdemelt ki, míg a bírálóbizottság által megítélt pontszámok alapján a VII. helyet a balavásári Csegzi Tibor vegyes bora kapta. 
A díjkiosztást követően a szászcsávási cigányzenekar kísérete mellett szívet-lelket melengető közös nótázás vette kezdetét. Karéjban álló férfiak egy csoportja kezdett népdaléneklésbe, majd egyre többen csatlakoztak, a félkör pillanatok alatt terebélyesedett többsoros gyűrűvé. Idősek, fiatalok – akárcsak a marosvásárhelyi gyökerű főkonzul – ajkáról felcsendülő, jól összedolgozó kórus gyanánt egybesimulva, feszesen és egyre magabiztosabb térhangzással töltötték be a vendégfogadó környékét is a szebbnél szebb magyar népdalok, katonadalok, melyek a jelek szerint mégsem merülnek feledésbe. Míg bor lesz az asztalon, valószínűleg mindannyiszor felszínre kerül őseink hagyatéka is nemtől, kortól, foglalkozástól függetlenül. A szakmai tapasztalatcserék, oklevelek nyújtotta erkölcsi elégtétel mellett a hasonló borversenyeknek ez is egyik hozadéka.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató