2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felhívás

  • 2014-10-30 16:58:17

az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteihez a 2014. november 2-i államelnök-választással kapcsolatban

Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem,
amely legyőzte a világot, a mi hitünk.
(I. Jn. 5:4)

A vasárnap sorra kerülő államfőválasztás küszöbén szeretettel emlékeztetem az Erdélyi Református Egyházkerület lelkipásztorait, presbitereit és gyülekezeteinek hívő népét, hogy a szavazati jog drága áron megszerzett kiváltságunk, annak gyakorlása pedig becsü-letbeli kötelességünk. Olyan politikai eszköz, amellyel egyházunkhoz és népünkhöz való felelősségteljes tartozásunkat kifejezésre juttathatjuk.

Magyar közösségünk számára kiemelkedően fontos ősei földjén való letagadhatatlan jelenlétének szavazatai számában megmutatkozó bizonyossága, ezért a fenti jánosi ige reménységkeltő üzenete által bátorítom és kérem egyházkerületünk lelkipásztorait, presbitereit és gyülekezeti tagjait, hogy november 2-án tekintsék kötelezőnek a választásokon való megjelenést, erre másokat is buzdítsanak, szavazatuk leadásában pedig imádságos szívvel bízzák magukat Urunk útmutatására.

Abban a hitben, hogy egyházunk minden tagja megérti az ügy jelentőségét és a vasárnapi istentiszteletet követően megjelenik a lakhelye alapján számára kijelölt szavazási irodában, életükre és a közösségért tett szolgálatukra Isten áldását kérem.

Kolozsvár, 2014. október 28.

Testvéri szeretettel,

Kató Béla püspök

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató