Mert ezzel az országgal valami nincs rendben. Nem is volt soha. Annyi jót várt mindenki, és annyi minden bizonyult illúziónak.
Amint a friss hírek között tallóztam, amiből kikerekedhet egy „aktuális”, olyasmire akadtam, amitől háttérbe szorult az elmúlt héten az ország népének idegeit feszültségben tartó DNA versus igazságügyi miniszteri vita, a szociáldemokraták belső harcai, de még a centenáriumi előkészületek hevében újra meg újra fellángoló magyarellenes megnyilvánulások is szinte-szinte eljelentéktelenedtek.
Olvasom ugyanis, hogy kanadai tudósok szerint a memóriakiesés tulajdonképpen az intelligencia egyik formája. Vagyis nem kell aggódni miatta, mert az emberi agy azáltal, hogy bizonyos dolgokat „kihagy”, a fontosabbakra tud, illetve akar koncentrálni. Azt mondják a tudósok, hogy azok az emberek, akik mindenre emlékezni akarnak, nem képesek fontos döntéseket hozni. Mert, szerintük, „az agynak törölnie kell a jelentéktelen részleteket, azokra a dolgokra kell összpontosítania, amelyek hozzásegítik a fontos és intelligens döntések meghozatalához”. A tudósok hosszan elemzik embereken és állatokon végzett megfigyeléseiket, és levonják a következtetést: feledni jó, sőt kötelező, mert ez az intelligencia egyik megjelenési formája.
És rögtön itt a másik hír is, amit márciusban egyesek kötelezőnek tartanak felemlegetni – persze anélkül, hogy errefelé jártak volna az események idején, de nem árt időként borzolgatni az esetleg megnyugvásra, megbékélésre kész kedélyeket –, tehát tegnapi „friss” hír az is, amelyiknek hegyeken túli szerzője „emlékezik” a vásárhelyi fekete márciusra, és olyan szívhez szólóan ecseteli a történteket (persze saját szájíze és intelligenciája szerint), hogy mindenkiben felmegy a pumpa. Azokban is, akik nem tudják pontosan, mi történt, azokban is, akik meg pontosan tudják.
Ha hergelni akart az illető, elérte a célját. Pedig, ha hallgatott volna, és „elfelejti”, amit nem is élt át soha, intelligensebb maradt volna. A kanadai tudósok is megmondták. Ők pedig tudnak valamit.
Mert ezzel az országgal valami nincs rendben. Nem is volt soha. Annyi jót várt mindenki, és annyi minden bizonyult illúziónak. Először a diktatúra bukásától valós demokráciát, ami azonban mindmáig késik, aztán az uniós tagság elé tekintettek várakozással, majd elkezdődött a korrupció elleni harc, ami a visszaélések és politikai leszámolások fegyverévé vált, a politikai élet csatatérhez hasonlít, a kormányokat csupán a tehetetlenségi erő viszi előre. Hiába dübörög a gazdaság, az emberek élete rosszról rosszabbra változik.
A mérleg pedig: az utóbbi tíz évben a lakosság több mint 12 százaléka hagyta el az országot. Szíria után Románia lett a világ második legnagyobb kivándorló országa.
A tanulság pedig – visszatérve a kanadai tudósokra –, hogy nem ártana némi memóriakiesés időnként az ország vezetőinek sem. Ha „elfelejtenének” egymással hadakozni, talán lenne elegendő idejük, energiájuk, bölcsességük és intelligenciájuk, hogy rájöjjenek, nem alanyi jogon jutottak hatalomra, nem is a saját képességeik, hanem a sok millió elfeledett szavazó pecsétje nyomán kerültek „helyzetbe”, és ideje lenne értük is tenni valamit. És az ultranacionalisták is „pihentethetnék” néha az agyukat, hátha náluk is felvillanna végre az intelligencia szikrája.
