Fecskeszárnyon hipertér

Különös társítás, a csíkszeredai FAZAKAS JÁNOS LÁSZLÓ festői világa sem mindennapi. Ezt a marosvásárhelyi Bernády Házban rendezett egyéni kiállításának vendégkönyvébe bejegyzett méltatások is megerősítik. A megannyi értelmet, emberi jelképet hordozó, cikázva szárnyaló, kedves madár és a sci-fik sugallta hideg-rideg, lehetségesként megidézett újabb dimenzió képi párosítása szokatlan hangulatot kölcsönzött a látványnak. A kiállítás egészét tekintve, önkényes a fecskemotívum kiemelése, a természet és a mai valóság más összetevőit, életjelenségeit is kiragadhatnánk a látottakból, azok is erősítik a kontrasztot, ami a hipertér képzetét keltve teremt bizarr, esetenként meghökkentő hangulatot. Az otthonosság érzését keltő, a mindig visszatérő, gyors röptű fecske jelenléte azonban a többinél jobban ellensúlyozza a geometrikusan felépített, sajátos összefüggéseket sejtető szürreális terek elidegenítő hatását. A napjainkat is felmutató tárlat, amelyen a művész egyénisége nemcsak gondolatai, utalásai révén, de önarcképe és kisgyereke megidézése által is jelen van, nagyvonalúan viszonyul Kronoszhoz. Bibliai korokba is visszatekint, művészettörténeti utánérzéseket (például Piero della Francesca) is felvillant, miközben azokra az ismereteinkre is apellál, amelyek a fénysebességet jóval meghaladó űrutazások lehetőségét is elfogadhatóvá teszik. A szellősen, tematikusan, eszköztárában is változatosságot tükröző anyag egy-egy olyan nyomvonalat rajzol ki, amely a későbbiekben tovább folytatható, de nem tudható, melyiket választja majd a festő. JANA, ahogy városában sokan nevezik, sokarcú művész, ez a vásárhelyi nézők számára is nyilvánvaló, azt viszont már kevesebben tudják, hogy eddigi pályája három évtizede során a grafikai indulását követő útkereső kísérletezésein át a mostani festői énje kiteljesedéséig milyen sokféle alkotói próbálkozása volt. Amit a Bernády Házban kiállított, az az utóbbi négy évben született, akkor, amikor a covidos világjárvány elkezdődött. A fecskés ciklus, a Pandemoniac indította az alaposan átgondolt, jelenleg is bővülő, méreteikben is sokban különböző kompozíciók sorát, melyeken érdekesen ötvöződik az organikus és a geometrikus, vonalas, négyzetes, kör és gömb formájú összetevő. A pandémia a festőt sem hagyta nyugodni, de a jelek szerint olyan alkotói nyugtalanságot keltett benne, olyan gondolati, lelki, érzelmi elmélyülésre késztette, ami jótékonyan hatott piktúrájára. Ebben persze – bármennyire is szárnyalna fantáziája – a jelen realitásait, a látványt fotósként is megragadni kész indíttatása a meghatározó. Gondoljunk csak a Black Sea, a Tér-idő paradoxon, a Mesél az erdő, a Verőfény című tablóképekre. De a változatosság a szemlélőkre is többféleképpen hathat. Legtöbben a komplex címadó kompozíció, a Hipertér előtt időztek. És sok embert megragadott a belső kisterem falát uraló, öt részből álló, keresztet kirajzoló kompozíció, a lélekbeli megtisztulást, a lelki felemelkedést sugalló Via purgativa, a fecskék földet, vizet, eget összekötő, szimbólummá nemesülő röpte.