Fazakas Attila: Tűnj fel…

• 2012-04-20 14:36:57

Tűnj fel tündöklőn, kölyökkor – kirabolt lelkem őszi ágak roppanó karjaiba fogva,

 O, may my heart’s truth

Still be sung

On this high hill in a year’s

turning.

(Dylan Thomas)

Tűnj fel tündöklőn, kölyökkor –

kirabolt lelkem őszi ágak roppanó

karjaiba fogva,

mint égi vaddisznóverem, szakadt

vázlatfüzet, a lélek teleírt,

szabad, lakatlan –

mosd el álmatlan vidékek kiforrott rajzolatát, és sose szelídíts,

zúdulj le arcomon záporok

dübörgő azúrja,

elhaló éjszaka örvénylő lombja –

páfrányok áradnak, tavak sószaga,

és mezők megromlott, korhadó selyme,

a tisztás tört arany –

megannyi zaj, zajongás, zsongás és

alkalmanként vihar:

nélküled, veled nászban a mindenség;

ó, hordozz, rejts el Ismeretlen,

a szív beomló sókamráiban,

kölyökkor, kölyökkor –

hangokban ezüsttel gazdagon,

te széthasadt pacsirta – ha félelem prófétál, támaszt

haragot, s borít be fáradt nyárvégi, túlhabzó, barokk mennyeket a fény,

a Restád csupasz bálnahátát el ne hurcold, el ne vidd,

s mit szerelem vakított egykor,

ragyogj fel most: hajam szélbe szórt napja,

bőröm széljárta, kegyetlen lombokkal, ágakkal, bordákkal elkeverve,

s bölcs szemem, mely

vadul hazudna, rombolna ismét –

élet, élet, szólíts, szólíts,

tűnj fel – hogy

méltán betöltsem esőrázta erdőkben az

eleven földet,

ha fiatal testem rázkódna a szélben, s

ízlelné oly ifjan még,

s hűtlenül a Halált…