2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

FAZ: Törökország valamennyi menedékkérőnek hajlandó védelmet nyújtani

  • 2016-04-28 14:38:06

  • MTI

Törökország nemcsak a szíriai polgárháború elől menekülő embereknek, hanem valamennyi menedékkérőnek hajlandó védelmet nyújtani. 

Törökország nemcsak a szíriai polgárháború elől menekülő embereknek, hanem valamennyi menedékkérőnek hajlandó védelmet nyújtani – írta szerdán hírportálján a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap, amely szerint a török ígéret fontos fejlemény a nemzetközi menekültválság kezelésében.
A FAZ hírportálja a Frankfurter Allgemeine Woche című új heti magazin pénteken megjelenő számához készült beszámolót idézve kiemelte, hogy az Európai Unió „fontos áttörést” ért el a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő menedékkérők törökországi visszafogadásának ügyében.
Ankara eddig csak a szíriaiak védelmére tett ígéretet, most azonban a „nem szír migránsokra” is kiterjeszti vállalását. Erről az EU-hoz delegált török nagykövet, Selim Yenel tájékoztatta az Európai Bizottságot egy levélben, amely szerint egyéni eljárásban részesül valamennyi nem szíriai állampolgár, aki első alkalommal folyamodik nemzetközi védelemért Törökországban, és a regisztráció után lehetőséget szerez arra, hogy előterjessze kérelmét. A nagykövet hangsúlyozta, hogy a kérelmezők „a nemzetközi szabályoknak megfelelő védelmet élveznek a visszatoloncolástól.”
A vállalás nemcsak polgárháborús menekültekre vonatkozik, hanem valamennyi menedékkérőre. Törökország – amely ugyan részese a genfi menekültügyi egyezménynek, de előírásainak érvényesítését eddig csak az európai állampolgárokra vonatkozóan vállalta – ezzel szélesebb körű vállalást tesz, mint amiről a menekültválság közös kezeléséről folytatott tárgyalásokon eddig szó volt, ami döntő jelentőségű az EU-nak, mert felgyorsítható a Görögországban veszteglő menedékkérők visszaszállítása.
A Törökországból az Égei-tengeren Görögországba érkezettek szinte mind benyújtottak menedékjogi kérelmet, és elutasítás esetén fellebbezhetnek. Az ilyen ügyekben ítélkező görög bírók pedig készen állnak elutasítani a jogorvoslati kérelmeket, ha Ankara jelzi, hogy tiszteletben tartja az érintettek jogait. A török garancia révén le lehet zárni az eljárásokat.
Az új török vállalás az EU-Törökország megállapodás értelmében azokra vonatkozik, akik március 20. óta érkeztek a görög szigetekre. A Frankfurter Allgemeine Woche szerint 6500-an vannak, és csak 2500 közöttük a szíriai.
Minderről Angela Merkel német kancellár, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans állapodott meg Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel, amikor szombaton Gaziantepben találkoztak. Az európai látogatók méltatták a menekültek ellátásáért tett török erőfeszítéseket és jelképesen elindították az EU hatmilliárd eurós támogatási programját. Másnap megérkezett Brüsszelbe a török kormány levele a bizottsághoz – írta a Frankfurter Allgemeine Woche.
Frans Timmermans egy másik német hetilapnak, a Die Zeitnak – a lap csütörtöki számában megjelenő interjúból előzetesen közölt részletek szerint – azt mondta, hogy az EU-t nem lehet zsarolni, és „Törökországnak nagyobb szüksége van ránk, mint nekünk Törökországra”.
A Die Zeit szerint a volt holland külügyminiszter ezzel arra reagált, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő jelezte, országa átengedheti a menekülteket az EU-ba, ha nem kapják meg a vízummentességet.
Frans Timmermans hozzátette, hogy a megállapodás csak a török állampolgárok vízummentességéhez vezető folyamat felgyorsításáról szól, a cél eléréséhez pedig Törökországnak teljesítenie kell a feltételeket.
A bizottsági alelnök elmondta: kételkedik abban, hogy valaha is sikerre vezetnek a török uniós csatlakozási tárgyalások. Kiemelte, hogy az alapvető jogokat és a sajtószabadságot illetően „az utóbbi években visszalépés történt”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató