Farsang farkán (1.)

A farsangi kultúráról

Az európai népek többségének körében a farsangi időszakban évszázadokon át minden társadalmi réteg és korcsoport megtalálta az életöröm, a jókedv, a játék megnyilvánulásának egyéni és közösségi lehetőségeit. A farsang vége, a „farsang farka”, „púpos napja” ideje szimbolikus cselekvésekben gazdag átmeneti időszaknak, a tél-tavasz fordulójának számított. A farsangi jókedv, mulatság, a sok és nagy evés-ivás eredetileg a várt és beköszönő tavasz örömének volt az archaikus kifejezése, állítják az etnológusok. Gyakoriak voltak az ünnepkört lezáró utcai menetek, felvonulások, házi mulatságok és farsangi bálok.

A farsang sokféle szokása, játékosnak nevezhető jelensége emberi, közösségi, szociálpszichológiai szükségletet elégített ki, és sajátos farsangi kultúrát teremtett. Nemhiába maradt fenn és alakult sokféle változatban koronként, vidékenként, vallásfelekezetenként és nemzetenként. Nálunk is, erdélyi magyaroknál, székelyeknél. A hagyomány által megőrzött, szinte napjainkig kedvelt élő dramatikus szokásokban változatos formában jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, szabadságvágya, az élet nehézségeivel dacoló, azokat legyőzni próbáló kedve és reménye. Bár a farsangi kultúra jelentékeny része mind az európai, mind a magyar néphagyományban általánosan jellemző, ugyanakkor a farsangi szokások változataiban etnikus, táji és lokális eltérések is megfigyelhetők. A népszokáskutatásnak egyik feladata éppen az, hogy a helyi, ismétlődő, konkrét és illékony farsangi kultúrát felszínre hozza, bemutassa, jellemezze.

 

Farsang végi utcaszínház

A farsang farka az egész esztendő egyik legfontosabb szokásalkalmának bizonyult a legutóbbi időkig. Ez a rövid, néhány napos idő, a farsang utolsó hete – de leginkább húshagyókedd és hamvazószerda – a maszkos alakoskodásnak, népi színjátszásnak is telített időszaka. Ebben a sűrített karneváli időben egyrészt tovább élhetett az elmúlt hetek bekéreztető, fonóbeli vagy házról házra járó színjátszása, maszkurázása. Bizonyos vidékeken, falvakban csak ebből állt a farsangi színjátszás. Másrészt ezekben a napokban ennél sokkal nagyobb jelentőségre tett szert az egész közösséget megmozgató „utcaszínház”. Népes menetek, maszkos alakok vonultak az utcán, be-betértek vagy meg-megállhattak egy-egy jelenet rögtönzésére, előadására. A megvalósuló játék szokáscselekménye, szimbolikája, funkciója valamiképpen kapcsolódott a farsang végéhez.

A farsang végi nappali dramatikus szokásokban eredetileg csak férfiak, legények és házasemberek vehettek részt, de sokkal többen, mint az estéli fonóbeli játékokban. Ezek a szabályok néhány helyen korunkig megmaradtak, legények öltöznek leányoknak is Kibéden, Torockón, Bölönben, Gyergyóditróban, de többnyire feloldódtak. Asszonyok, leányok is aktív résztvevők lehetnek, sőt átvették-átveszik a hagyományos férfiszerepkörök egy részét, például Alsósófalván és Beresztelkén. Ezek a szokásjátékok és maszkjaik nem egyértelműen „szépek” vagy „csúnyák”, komikusak vagy parodisztikusak, legtöbbjük összetett, szimbolikus jellegű. Bővelkednek humoros-komikus, csúfolódó és erotikus jelképekben, mozzanatokban. Érezhető a szokásalkalomnak, eseménynek kijáró ünnepélyesség, sőt, szertartásosság és mindennek a fordítottja, a játékosság; kitapintható e szokásjátékokat éltető-fenntartó közösségi erkölcs- és normarendszer is. A napjainkban még gyakorolt vagy felújított szokásjátékokban mindezek mellett vagy felett dominánssá vált a közösségi nemzedéki vagy éppen etnikus együttlétben, látványban, énekben és táncban megteremthető öröm, szórakozás és szórakoztatás.

 

Farsangi (valóságos és szimbolikus) lakodalmak

Az erdélyi magyarság farsang végi szokásjátékainak tematikus csoportjaiban az európai és a magyar farsangi szokások jellegzetes témái, motívumai, alakjai szinte mind megjelennek, eltérő intenzitással, de legtöbbször csak a téma, a motívum, a maszk lehet ismerős. Mindaz, ami ezekre épül, az illékony játék, az utcaszínházi pillanat ereje, közösségi érvényessége sajátosan ránk jellemző, vidékenként, falucsoportonként változhat, sőt egy falun belül is. Összességében pedig oly sokszínű.

A farsang végi szokásjátékok egyik összefoglaló gondolatköre a termékenység, az élet továbbadása, a párosodás, a nász. Ennek konkrét megjelenítői a játékok menyasszonyai, vőlegényei vagy a lakodalom utánzása. A helyi hagyománynak megfelelően a részt vevő, házasság előtt álló fiatalok szimbolikusan megjelenítik, illetve eljátsszák, mintegy előrevetítik a lakodalmat. E szimbolikus lakodalomra a verbális kommunikáció hiánya jellemző, helyette az öltözetnek, az álarcnak, az éneknek és a táncnak van megkülönböztetett funkciója.

De miért farsang végi a szimbolikus lakodalom, kérdezhetnők naivan. Azért, mondaná a szokás rendjének szószólója, mert végig a farsangon valóságos lakodalmakat lehetett és kellett tartani. A népi emlékezet szerint – anyakönyvi adatokkal, statisztikákkal bizonyíthatóan – nem is olyan régen a farsangon tartottuk a legtöbb lakodalmat. Ennek okát a téma kutatói összefüggésbe hozták azzal, hogy valamikor a farsang az új párok egybekelésének nemcsak hagyományos, hanem kötelező időszaka volt. A néphit mágikus kapcsolatot érzett az új pár jövője és az ébredő természet, a nappalok meghosszabbodása és enyhülése között. Akik nem mentek férjhez, nem nősültek meg a legalkalmasabb időben, azokat a közösség számon tartotta, sőt büntette (Bálint Sándor).

Ne csodálkozzunk hát, hogy annyi menyasszonyt és vőlegényt, párokat, násznépet, lakodalmi jelenetet látunk-hallunk a farsangi népi dramatikus szokásokban Torockótól Beresztelkéig, az erdővidéki Bölöntől Gyergyóditróig, hogy ölelkező bábuk forogtak keréken, hogy vénleányoknak kellett öltözni és tuskót húzni, vagy a vénlegényeknek csutakot húzni a nyárádmenti Szentgericén. A farsangi világszemlélet így biztatta és egyben figyelmeztette az egyént és közösséget az élet folytatására, a jövőre, a megmaradásra. És egyben harmóniára az isteni és emberi törvényekkel.

A marosszéki mezőségi lakodalmas szokásjátékokban vendégséges alapon megy minden, vagyis a szokás egészében lakodalomszerű. Mezősámsondon és Szabédon a neve fehér fársáng, Mezőkölpényben szép fársáng. Szereplői Sámsondon a násznagy (bojér), két vőfély, menyasszony, vőlegény, vendégséges párok (6-8 fiú-leány pár); Kölpényben a csattogtató (ostoros), vőlegény (első huszár), násznagy (második huszár), vőfély és koszorúsleány (több pár), lakodalmi gazda és szakácsné. A játékra hetekkel azelőtt készülődni kezdtek, beszerezték a ruhákat. A legényeket szeretőjük öltöztette, a leányokat az édesanyjuk. A farsang utolsó hetében, régebben hagyományos módon húshagyókedden, egyik társuknál felöltöztek, délután végigjárták az egész falut, házról házra. A játék abból állt, hogy bevonultak és énekelve körbetáncoltak a szobában. Kétszeri körbetáncolás után bemutatkoztak, felhajtották csipke álarcukat. A falujárás után visszatértek az elindulási helyre, és együtt mulattak. A mulatság az elmúlt évtizedekben áttevődött a művelődési otthonba, a szokásjáték pedig bálba való hívogatássá alakult. Sámsondon három bált tartanak a farsangon: egyet a magyarok, egyet a románok és egyet a cigányok. Ennek megfelelően a bál napján a magyar, román vagy roma fiatalok öltöznek fehér farsangnak, és a bálban is bemutatják a táncot.

A küküllőmenti kibédi változatban a szimbolikus nász megtestesítői a szépek, a szép párok. A szépeket négy pár alkotja: a fehér bóvér (vőlegény) a menyasszonnyal, a piros bóvér (násznagy) a székely leánnyal, a huszár a leánnyal és az úrfi a kisasszonnyal. A szépekhez tartozik két díszesen öltöztetett falovas is. A szépek az utcán vonulnak, és minden felkeresett ház udvarán, tornácán szöktetőst táncolnak, majd a vőlegény megtáncoltatja a házileányt. A háziaktól adományokat gyűjtenek (kolbászt, szalonnát, tojást), ezeket a bőrálarcos kúdusok szedik össze. Kibéden a szépeket bőrálarcos ostorosok kísérik, védik. Ők vannak a legtöbben, napjainkban tizenketten. A rituális rendetlenség jegyében ők mindent elkövetnek, nagyokat csattintanak, ölelgetik a leányokat. A kibédi szokásjáték tehát egy ünnepélyes, a párosodást szimbolizáló felköszöntésből és egy utcai, inkább bohózati jellegű jelentéssorból áll. Ugyanakkor legénypróba jellege is van, a legénysereg belső hierarchiája szabja meg a játékban való részvételt és a szerepköröket. A szokásjáték egész napos, majd a reggelig tartó farsangi bállal zárul.