2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Falutanács Bözödön

Bözödön az idén több mint másfél kilométer útszakaszt köveztek újra, az út mindkét oldalán kicserélték a hídbeállókat, sáncokat készítettek.

Bözödön az idén több mint másfél kilométer útszakaszt köveztek újra, az út mindkét oldalán kicserélték a hídbeállókat, sáncokat készítettek. Nemrég fejeztek be két kisebb utcát, ahol átfolyókat készítettek, köveztek. Mivel rengeteg probléma volt a vízzel is, az önkormányzat kutat fúratott, ami biztosítja a kultúrotthon vízellátását. Jövőre az iskolánál is ugyanezt tervezik. Nagy az igény a vezetékes vízre, ezt is tervezik a 2014–2020-as időszakra.

Megalakult a falutanács, amit a falu választott meg. Tizenöt főből áll, és amit a falutanács dönt, azt teszi az önkormányzat. – Nem megyünk mi oda okoskodni, ők leülnek, eldöntik, hogy milyen irányba akar menni Bözöd abban az évben, vagy milyen problémák vannak, eljönnek hozzánk, és innen azt a problémát oldjuk meg, amelyet a falutanács javasolt. Tehát gyakorlatilag elmondható, hogy Bözöd saját magát adminisztrálja Erdőszentgyörgy segítségével. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert eddig az volt, amit mi döntöttünk, de mi innen nem láthatjuk, hogy mit akar a bözödi ember. Nagyon örülünk annak, hogy megalakult a tanács, és nemcsak megalakult, hanem működik is – jelentette ki a városvezető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató