– gondolom, a Maros megyei RMDSZ közleményét olvasva, a parlamenti jelöltállítással kapcsolatosan szeptember 19-re összehívott ún. „rangsoroló gyűlésről”.
– gondolom, a Maros megyei RMDSZ közleményét olvasva, a parlamenti jelöltállítással kapcsolatosan szeptember 19-re összehívott ún. „rangsoroló gyűlésről”. Nem siettem el a dolgot, hiszen az augusztus 3-án megjelent közlés óta arra vártam, hogy csak akad legalább egy kíváncsi újságíró, aki nem éri be a sajtóirodai közleménynyel, s rákérdez a rákérdezendőkre. Mert lenne amire! Feltűnő érdektelenség. Biztosan elsietném, ha mindjárt azt gondolnám, hogy esetleg pusztán a le- és elkötelezettségekről lenne szó, bár ez eléggé kézenfelvő magyarázatnak tűnhet. Valamikor, talán, megér majd egy gondolatfutamot.
Nem akadt tehát kíváncsiskodó, de az sem történt meg, hogy az ügyben illetékesek hozzáfűztek volna valamit az eltelt majd két hét alatt. Így aztán magam kezdtem bontogatni a gubancot (persze úgy, ahogyan az apai nagyanyám tanított, aki olykor-olykor kötögetéssel múlatta az időt), szóval: „ha ki akarsz fejteni egy szálat a gubancból, főleg arra vigyázz, hogy bogmentesre sikerüljön”, ami rendszerint nehéz feladvány! Hát ha még a gondolat fonalára fordítjuk a hasonlatot, ahol a „bogmentesség” az ellentmondásmentest jelentené. Szóval – számomra minden probléma egy „gubanc” – araszoltam hát tovább, míg meg nem tudtam, hogy a közleményben leírt procedúra az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi ülésének rövid kivonata, vagyis kötelező érvényű eligazítás. Annál rosszabb, gondoltam mindjárt, mert két olyan módot ajánl a szenátori és képviselői listák véglegesítésére, amelyek célszerűsége első pillantásra megkérdőjelezhető: az eléggé lejáratott, majd utóbb rendre sikeresnek „értékelt” előválasztást vagy a jelölteket rangsoroló gyűlést. A helyi előzmények ismeretében megértem, hogy jó okkal döntött ez utóbbi mellett a Maros megyei szervezet, ami persze, nem oszlatja el fenntartásaimat. A szóban forgó „tájékoztató” ugyanis egyike azoknak az eligazításoknak, amelyekből majdnem minden kiderül, csak az nem, amit vagy elfelejtettek, vagy nem kívántak az orrunkra kötni. Ezért aztán kézenfekvő, hogy elgondolkozzam rajta. Ráadásul ezt a „majdnem mindent” alaposan nyakon öntötték egy jó adag áldemokratikus löttyel. De hát menjünk sorra.
A „majdnem minden” módszer persze nem szokatlan, túl sűrűn gyakorolják főleg a politikában, de nemegyszer a közélet más területein is. Mert mit is tudunk például arról, hogy a marosvásárhelyi tanácsban az RMDSZ miért mondott le az alpolgármesteri tisztségről? Erről a szövetség egyik fontos képviselője (állítólag) azt találta mondani, hogy a polgármester amúgy is „bedarálta” volna… Azt már meg sem kérdem, hogy egy feltételezhetően bedarált alpolgármester mitől lesz mégis alkalmas esetleg a repülőtér vezetésére?! Távol álljon tőlem, hogy az igazgatói képességeit megkérdőjelezzem. Dehogy! Engem az iménti hevenyészett „bedarálta”-féle magyarázat zavar. Remélem, nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Talán mások fejében is megfordul, hogy ennyinél azért többet érdemlünk! Egy másik „majdnem minden” (ezt „bogmentesen” kifejteni a képzeletbeli probléma gubancból aligha lehet), azért hozzáteszem az iméntihez: a tanácsosok (állítólag) úgymond „teljes ellenzékiséget” fogadtak, ami az én – természetesen elfogult – értelmezésem szerint annyit jelent, hogy semmiért nem vállalnak felelősséget! Egy érdeklődő választó, gondolom, joggal lehet kíváncsi az „ülésponttól” ilyen módon függetlenített álláspont színére és fonákjára… Az ilyen módon teljessé tett „ellenzékiség” vonatkozik-e például a szakbizottsági tagságra, mert akkor vagy nem „teljes” a különös hozzáállás, vagy valami félreértés van a dologban. Csak röviden: az ellenzékiségnek ez a formája azt sugallja, hogy a frakció célja Dorin Florea – hadd fogalmazzak visszafogottan – semlegesítése. Ezt is lehet gondolni, csakhogy a választók azért küldték a tanácsosokat egyenként és testületként a tanácsba, hogy a város érdekében hasznosítsák képességeiket...
Most már visszatérve a szóban forgó közleményre, részletesen felsorolja, hogy ki mindenki hivatalos a rangsoroló gyűlésre. Se szeri, se száma, hadd ne részletezzem, gyors becsléssel több mint százra teszem a „rangsorolók” számát, de ha kevesebb, az is sok egy ilyen fontos döntéshez. A résztvevők többségének ugyanis aligha lehet érdemben fogalma a parlamenti munka kívánalmairól. A közlésben olvashatók a pályázati feltételek, a megfelelési kritériumok stb. A feladvány most már számomra az, hogy az ilyetén elképzelt válogatás, amely inkább hasonlít sajátos szépség-, esetleg rokonszenv-rangsorolásra, hogyan garantálja a célnak megfelelő minőségi válogatást? Akit esetleg érdekelne a rangsorolási gyűlést feltételezhetően megelőző előválogatás módja, s az azt végrehajtó, biztosan hozzáértő grémium „kikbenléte”, nincs információ. Sem a „nagy”, sem a megyei RMDSZ honlapján nem akadtam ilyenre. A zavaró ellentmondás a folyamatban, hogy logikus-e egy tudatosan összeállított lista véglegesítését egy „népgyűlésre” bízni? A látszatdemokrácia látszatáért? A szenátorés képviselőjelölés ugyanis olyan művelet, mint mondjuk a labdarúgásban a válogatott összeállítása. Ez egy szövetségi kapitány dolga, vagy váltsunk az adott témánkra, egy megfelelő testületé. S a válogatás arról szól, hogy ki milyen megbízatásra alkalmas. Vagyis világosan látni, hogy milyen jelöltet kell/szükséges állítani, hogy megfeleljen a parlamenti munka jól ismert, s az RMDSZ által is alaposan kiismert feladatkörök valamelyikének betöltésére. S ezt is a legjobb mód szövetségi szinten kezelni, hiszen a megválasztott szenátor, képviselő nem egy megye közösségét képviseli, hanem elsődlegesen az erdélyi magyarság érdekeit. (Ami ezen túl van, legfeljebb a jó értelemben vett lobbi azért, ami éppen fontos egy megyének , városnak, kistelepülésnek.) Ahogy a tényleges szakszerűség megkövetelné. (Amit nem lehet sem a nők, sem a fiatalok, s még kevésbé az MPP kedvéért „felfüggeszteni”.) S nem lehet a demokratikus látszattal sem leplezni, mert annyi, mint a végeredményt a véletlenre bízni. Hacsak a „demokratikus” rangsorolás mögött, alatt, fölött nincs még egy „majdnem minden” kategóriás, hogy is mondjam, elhallgatás. Ebbe azonban most már nem merek elmerülni…
Amit leírtam – sajnálom, ha az esetleg érdeklődők türelmével visszaéltem –, nem afféle kioktatásnak szántam, inkább emlékeztetőnek. Tegyem mindehhez hozzá: ami rendszerint a „majdnem mindenen” túl van, azért fontos, mert erősítheti a választói bizalmat, amire most nagy szüksége van a szervezetnek. Mivel ma unalomig divatos lett „üzengetni”, nos, nem Brüsszelnek, hanem az RMDSZ-nek üzenem, hogy nem ellenük, hanem értük akadékoskodom. Mert jobb felnézni azokra, akiket a szavazólapon elém tesznek, mint (esetleg) „jobb híján”, vagy a „kisebbik rosszként” rájuk szavazni!
