2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évről évre nő a bevándorlók száma Maros megyében

A megyei bevándorlási hivatal adatai szerint jelenleg több mint kétezer bevándorló tartózkodik hivatalosan Maros megyében.

A megyei bevándorlási hivatal adatai szerint jelenleg több mint kétezer bevándorló tartózkodik hivatalosan Maros megyében. Számuk évről évre nő, minden évben átlagban száz-százhúsz új idegen állampolgárral bővül a megyei hatóságok nyilvántartása.

Gyakran látunk magunk körül az utcán színes bőrűeket, kínaiakat, sőt arcukat fátyol alá rejtő nőket is. A számuk természetesen messze nem közelíti meg a nyugati nagyvárosok-beliekét, ahol lassan több az idegen, kínai, afroamerikai, mint a helybeli.

Vasile Suciu, a Maros Megyei Bevándorlási Hivatal vezetője lapunk megkeresésére elmondta, jelenleg a nyilvántartásukban 2131 idegen állampolgár szerepel, közülük 1528 személy a Európai Unió tagállamaiból érkezett, többnyire Olaszországból, Magyarországról, Németországból. 603-an az unión kívül eső övezetből jöttek, elsősorban Törökországból, Moldvából, az Egyesült Államokból, Ukrajnából. Az arab országokból érkezők számára vonatkozó kérdésünkre a parancsnok elmondta, tartózkodnak ugyan megyénkben szíriai, palesztin és jordániai állampolgárok is, viszont számuk csekély.

Az itt élő idegenek nagy része egy román állampolgárral áll házastársi viszonyban, így legtöbben a család egyesítésének az indokával kérik a tartózkodási engedélyt. A külföldi állampolgárok fele tanulmányi céllal jön, ugyanis sok esetben a felsőoktatásban való részvétel itt jóval olcsóbb, mint saját országukban vagy egy nyugati országban. Meglepő, hogy az idegenek csupán 12 százaléka érkezett Maros megyébe munkavállalás céljából.

A főparancsnok hangsúlyozta, valójában Románia nem célállomás a külföldi munkavállalóknak, hiszen nem olyan vonzóak a bérek, csupán tranzitországnak számít. Viszont sok esetben az idegenek személyében a helyi vállalkozók olcsó munkaerőre lelnek, akik olyan munkát is elvállalnak, amire a helyiek körében azért az összegért, amit kínálnak, nem találnak jelentkezőt. A megyei bevándorlási hivatal által kibocsátott munkavállalási engedélyek igénylői zömében a textiliparban, illetve a fafeldolgozásban helyezkedtek el, de akadnak olyanok is, akik a sport terén vállaltak munkát, a legismertebb példa a helyi kosárlabdacsapat idegen játékosai.

Az ideiglenes tartózkodási engedélyt általában egytől öt évig terjedő időszakra bocsátják ki, és annak lejárta után, amennyiben az illető alaposan megindokolja maradási szándékát, meghosszabbítható. Kérdésünkre, hogy tudnak-e olyan esetekről, hogy idegen állampolgárok törvénytelenül tartózkodnak a megyében, a főparancsnok kifejtette, tavaly 44, idén eddig 11 személy van ebben a helyzetben. Ide tartoznak azok, akik nem jelentkeznek, hogy meghosszabbítsák az ideiglenes tartózkodási engedélyüket. Ez esetben pénzbírságot rónak ki rájuk, de akár ki is utasíthatják őket az országból. Vasile Suciu szerint megyénkben nincs gond ezen a téren, a legtöbb bevándorló tiszteletben tartja a törvényeket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató