Évi 15 tonna pisztráng „terem”

A gödemesterházi halgazdaságban

A Göde-pataka mellett haladva, nem messze ahogy elhagyjuk a Szent Kereszt karmelita kolostort, festői környezetben, fenyvesekkel körülvéve található a pisztrángos halgazdaság, amelyet 1926-ban létesítettek, akkor Bánffy-tulajdonban volt. A pisztrángos sorsáról, a jelenlegi haltermelésről Bacîrcea Sándor György, a gazdaságot vezető erdészeti technikus beszélt.

– Az arisztokrata család nem azért hozta létre a halastavat, hogy a halat értékesítse, hanem azért, hogy a családnak biztosított legyen a friss pisztráng. A második világháború után a létesítményt államosították az erdőkkel együtt. Így a halastó az állami erdészethez került. Tudni kell, hogy Romániában az elmúlt rendszerben pisztrángneveldéjük az erdészeteknek volt, negyvenöt ilyenről van tudomásunk, s további kettőt az állami gazdaságok üzemeltettek. A „halastavat” a hatvanas években javították és bővítették, aztán 1977-ben ismét egy komoly javítás következett, akkor villanyáramot vittek oda, új keltetőpincét és raktárt építettek, s megnövelték a területet. 1988-ban volt egy újabb javítás, mert korábban betonlapokkal fedték be a medencék oldalát, s ezek megcsúsztak. Ezért kibetonozták a medencéket. 2005-ben volt egy nagy árvíz, ami a gát megrongálódásához vezetett. Ezt helyrehozták, s jelenleg körülbelül 5000 négyzetméternyi felületű a pisztrángos – mondta Bacîrcea Sándor. 

A pisztrángosból átlagban évi 15 tonna halat halásznak ki. Volt nagyon jó esztendő is, amikor nagyobb volt a halmennyiség, akkor szinte 25 tonnás hozamot sikerült elérni. Annak idején a halastavat 7 ezer kilós termelésre tervezték. Most, mivel megváltozott a technológia, nagyobbak a hozamok.

Kizárólag táppal etetnek

 – Tápetetést alkalmazunk, régen hús-liszt keverékét adtuk a halaknak. A tápetetéssel a halak gyorsabban fejlődnek. Jelenleg nincs az országban olyan pisztrángos, ahol ne táppal nevelnék a halakat. Másképp már nem is lehet, gazdasági szempontból. Még így is sok gondunk van. Romániában semmilyen pisztrángtápot nem gyártanak. A rendszerváltás előtt volt két gyár, amely tápot állított elő, jó volt, de nem értünk el jó eredményt vele. Mit értek jó eredményen? Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy egy kiló tápból hány kiló pisztrángot tudunk tenyészteni. A régi rendszerben 2,5-3 kg tápot felhasználva lett 1 kiló pisztráng. Most 0,7 kg jó minőségű tápból lesz 1 kg pisztráng. Tekintetbe kell venni, hogy a hús 70 százaléka víz. A tápban maximum 10 százaléknyi víz található, nagyon jól emészthető, a tápanyagok felszívódnak. Úgy állítják össze a tápot, hogy minél kevesebb legyen a veszteség, azaz kevés legyen a halürülék. S ezzel a halak gyors fejlődése is biztosított, a víz minősége sem romlik. Az újabban létesített halastavakat úgy építik meg, hogy a hordalék kiürüljön. 

Visszatérve a tápra, ez minél jobb minőségű, a halaknak annál nagyobb oxigénmennyiségre van szükségük. Az oxigénmennyiség a víz hőmérséklete függvényében ingadozik, ha meleg a víz, az oxigén gyorsabban elillan. Ugyanakkor, ha meleg a víz, a halak jobban esznek, és több oxigénre van szükségük, azonban a vízben kevesebb van. A vadonban is a pisztráng a vízesések közelében, azaz az oxigéndúsabb vízben szereti – tájékoztatott a halgazdaság vezetője.

 A szaibling – a jobb ízű pisztráng

Kérdésünkre, hogy honnan szerzik a szaporítóanyagot, megtudtuk, hogy a haltenyésztés teljes folyamata helyben történik. Anyahalakat nevelnek, ezekből kifejik az ikrát, és keltetőbe teszik, az ivadékokból pedig másfél-két év alatt értékesítésre kész halakat nevelnek. A halmennyiséget helyben értékesítik, immár harminc éve. 

– A pisztrángosban szaiblinget, pataki pisztrángot – románul fântânel (Salvelinus fontinalis) – tenyésztünk, a nagyáruházakban viszont szivárványos pisztráng található, mert a román halgazdaságok 90 százalékában ezt tenyésztik. Mind a két fajta Amerikából származik, a szaibling a Mississippibe ömlő folyókból, a másik, a szivárványos pisztráng a Csendes-óceán környékéről származik, a folyók és az óceán között vándorolnak. Kezdetben Gödén is szivárványos pisztrángot telepítettek, de szaiblingre váltottunk, mert ezt jobb ízűnek tartjuk – mondta Bacîrcea Sándor. 

– Amikor a szakmát kezdtem, 30 évvel ezelőtt, nem volt gondunk a betegségekkel. Azonban 2000 után, amióta bejöttek a tápok, vele jöttek a betegségek is. Ezek a haltenyészetek hagyományos halgazdaságként voltak elképzelve. Bár a táp új típusú, az infrastruktúra és a módszerek a régiek. A termelést szinte megdupláztuk, viszont a betegségek sok gondot okoznak. A halnak is annyi betegsége van, mint bármelyik állatnak. Az egész országban elterjedt egy gombafajta, ami elég agresszív, s a gyengébb immunrendszerű halakat megtámadja. Emiatt az elhullás számottevő – osztotta meg velünk a gondokat a technikus. 

Kérdésünkre, hogy miért nem az európai fajták mellett döntöttek, és miért hagyják kiveszni ezeket a fajtákat, elmondta, hogy az erdészet minden évben telepít piros pettyes pisztrángot a hegyi patakokba, a szaporítóanyagot a laposnyai halastóból hozzák. 

A beszélgetés után meglátogattuk az ikrástálcákkal tele keltetőt és a medencéket is, amelyekben korosztályonként fickándoztak a halak, a legkisebbektől a nagy anyahalakig. A medencék körül villanypásztor őrködik, gondoltuk, a medvéktől véd, de kiderült, a vidrákat tartja távol a halaktól. A medve a kukoricakast rombolta szét, s a kerítést szakította le. S ez egyre gyakrabban fordul elő.