2019. április 22., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csulak Ferenc, az E.ON Románia helyettes vezérigazgatója

és a Delgaz Grid vezérigazgatója, valamint Claudia Griech, az E.ON Romania helyettes vezérigazgatója jelenlétében szokásos év végi sajtótájékoztatóját tartotta a gázvállalat, ahol újdonságokról számoltak be, és itt jelentették be, hogy Maros megyében jelentős beruházásokat eszközöltek. 

Fotó: Nagy Tibor


Jövőre is infrastrukturális beruházások lesznek 

Idén összesen 84 km-en cseréltek ki gázvezetéket Maros megyében, ennek értéke 12 millió lej. A legnagyobb korszerűsítési munkálatokat Maroscsapón, Maroskecén, Hadréven, Marosvásárhelyen és Faragón végezték, ahol 11-15 km közötti vezetéket helyeztek el.

Jövő évben ugyanilyen méretű korszerűsítéseket tervez a gázvállalat. A legnagyobb munkát a marosvásárhelyi Dózsa György utcában végzik körülbelül 11 kilométeren. Ugyanilyen nagyszabású munkák lesznek Mezőméhesen, Görgényoroszfaluban, Nagyercsében, Szovátán, Szászrégenben és Maros-

szentgyörgyön. 


Felső határt szabnának a gáz árának 

– A pénzügyminiszter a napokban jelentette be, hogy felső határértéket szabnak a gáz árának. Milyen következményekkel jár ez? – tettük fel a kérdést Csulak Ferenc vezérigazgatónak.

– Amikor elhangzik egy politikusi nyilatkozat, akkor az emberek elkezdenek fantáziálni. Azt mondom, várjuk ki, hogy fog hangzani ez a rendelet vagy törvény. Ha a szóban forgó változat megy át, akkor kiszámíthatatlan lesz a hatása, hiszen még nem tudjuk, hogy a termelői oldalon lesz-e ez az ár bevezetve, vagy az egész láncon. Hiszen van a termelő-, a szállító-, az elosztóvállalat – a mi vállalatunk az elosztó – , vannak a kis- és nagykereskedők. Hogy ebben a láncban hogy fog ez kinézni, nagyon nehéz megjósolni. 

A hálózati cégünk teljesen szabályozott. Minden játékszabályt, az árakat az államot képviselő hatóság határozza meg. Ez érthető, hiszen monopolhelyzetben vissza lehetne élni a helyzettel. Természetes, hogy kell legyen egy kontroll. A szabadpiacon az elmúlt években láttuk, hogyan viselkedik kontroll nélkül a piac. A kérdés, hogy hol van az egyensúly. Villamos oldalon a probléma gyökere az, hogy az európai termelőegységek elöregedtek, ebbe valakinek be kellene ruháznia, ellenkező esetben komoly problémák lesznek. Ugyanakkor folyamatosan nő az igény a villamos energiára. A szállítás lassan átáll villamos energiára. Moldvában egy város a teljes közszállítást villamos járművekkel akarja megoldani uniós alap segítségével – fogalmazott a vezérigazgató. 


Kevés az elektromos töltőállomás

Ami az elektromos autók töltőállomásait illeti, a vezérigazgató elmondta, hogy európai viszonylatban Románia rosszul áll. 

– Nagyon az elején vagyunk. A következő tíz évben lesz egy „robbanás”, amikor megjelennek a piacon az igazán nagy cégek. (A legnagyobb cég, a Toyota például még nem gyárt villamos autókat.) 

Marosvásárhelyen egyelőre egy villamosautó-töltőállomás van, az EON épületében. Szép lassan beindulnak az európai projektek, amelyek lehetővé teszik, hogy az unió fő útvonalainak mentén biztosított legyen a töltés lehetősége, hogy A pontból el lehessen jutni B pontba. Úgy gondolom, hogy ez 3-4 év alatt Romániában is lehetővé válik. Előbb el kell készüljenek azok az autópályák, ahová ezeket a töltőállomásokat felszerelik – mondta.


Csökkent a gázfogyasztás 

– Hogyan alakult a gázfogyasztás az utóbbi időben?

– Csökkent. A lakosság és a cégek egyre többet ruháznak be az ingatlanok szigetelésébe. Egyre hatékonyabb fűtőeszközöket használnak. 2018-ban nagy hatása volt annak, hogy a „feje tetejére” állt az éghajlat. Nagyon szép tavaszunk volt októberben és novemberben. Az ipari fogyasztás esetében is csökkenést észlelünk. A vegyiparban – amelyik a legnagyobb gázfelhasználó – is csökkenő a tendencia. 

– Annak ellenére, hogy az Országos Energiaár-szabályzó Hatóság egységes árat határoz meg, mégis eltérés mutatkozik a gázár esetében az ország déli megyéi és az erdélyi megyék között. Miért van ez? 

– A gázszámla két fő elemből tevődik össze: amit a hálózat használatáért fizetek, a másik, amiért megveszem a gázt. Az első meghatározza, hogy hogyan jut el hozzám a gáz, a másik, hogy honnan veszem a gázt. A hálózati elem attól függ, hogy működtetése milyen költségekkel jár. Ha ugyanazon a hálózaton több gáz folyik át, csökken az ár, ha kevesebb, akkor növekszik. Délen, ahol falun egyáltalán nincs gáz, csak városon, rövid hálózatszakaszok vannak, következésképpen csökken az ár. Nálunk Erdélyben, de főleg Maros megyében, ahol minden faluban van gáz, nagyon kiterjedt a hálózat, nagyobbak a hálózati költségek, ezért magasabb a gázszámlán szereplő végső ár – mondta Csulak Ferenc, a Delgaz Grid vezérigazgatója. 




Kapcsolódó cikkek:

Farsang végi szimbolikus lakodalmak

2019-03-03 17:00:35 // Dr. Barabás László

Az európai népek többségének körében a farsang vége