Európai Unió – Brexit és egyebek (II.)

Az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmánnyal kezdődött el az a hatéves program, amelynek célja, hogy az európai integráció problémáit az uniós országok közötti kereskedelmi forgalom szabad áramlásának biztosításával, azaz az „egységes piac” létrehozásával oldja meg. Ki kell emelni a történelmi kontextust is, hiszen 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, 28 év után újra megnyílt a Kelet- és Nyugat-Németországot elválasztó határ, a két ország pedig hamarosan újra egyesült. Az Egységes Európai Okmány létrehozta az Európai Tanácsot, amely hivatalos keretet adott az állam- és kormányfők konferenciáinak és csúcstalálkozóinak. Az okmány célja deklaráltan az volt, hogy 1992. december 31-ig fokozatosan létrehozza a belső piacot. A belső piac az okmány értelmében „olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása”. 

Az unió életében nagyon fontos pillanat volt az 1992. február 7-én aláírt maastrichti szerződés. A maastrichti szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba, a Delors-bizottság idején. A szerződés tartalmazta az euró bevezetésének körülményeit, és ott jelent meg az unió hárompilléres szerkezete. 

Az Európai Unió három tartópillére: 1. az Európai Közösségek, amelyekről tulajdonképpen eddig beszéltünk; 2. a közös kül- és biztonságpolitika; 3. a bel- és igazságügyi együttműködés. Az első pillért az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Szén- és Acélközösség és az Euratom alkotja. A második pillér alapja az Európai Politikai Együttműködés, amelyet jelentősen kibővített a szerződés. A harmadik pillér tartalmazta a jogszabályok, az igazságszolgáltatás, a menedékjog, a bevándorlás öszszehangolását. 

Eredetileg az Európai Közösség főként a gazdasági és kereskedelmi ügyekkel foglalkozott. Az Európai Bizottság és az Európai Bíróság kezében jelentős hatalom összpontosul, ezért függetlenek a tagállamok kormányaitól. Az Európai Parlamentnek, amelyet közvetlenül az Európai Közösség tagállamainak állampolgárai választanak, szintén számottevő politikai ereje van. A fennmaradó ügyekben a tagállamok kormányai döntenek. 

Sokan szerettek volna az Európai Közösségnek beleszólást adni a külpolitikába, a hadügyekbe és büntetőjogba. Azonban több tagállam túl fontosnak ítélte ezeket a területeket ahhoz, hogy a közösség szabályozza és a közösség vezetésének nagyobb beleszólása legyen, mint az egyes államoknak. Ezért inkább egy hagyományos kormányközi rendszert kell szerintük alkalmazni a nemzetek feletti helyett. Más államok féltették az államok feletti, független intézményeket (Európai Bizottság, Európai Bíróság, Európai Parlament). A hárompilléres szerkezet elválasztja egymástól a gazdasági területeken meglévő hagyományos közösségi felelősséget és az új külügyi, katonai (második pillér) és bűnügyi hatásköröket (harmadik pillér). 

Mivel ezzel a szerződéssel került bevezetésre az euró, ezért illik részletesebben beszélni erről a folyamatról is, hiszen a bevezetése sok vitát keltett és kelt, bizonyos országok, pl. Görögország esetében sokan ezzel okolják a gazdasági problémákat. A maastrichti szerződés a monetáris-pénzügyi unióval kapcsolatosan a következő főbb dátumokat szögezte le: 1998. december 31-éig létre kellett hozni az Európai Központi Bankot, a Központi Bankok Európai Rendszerét, el kellett dönteni, hogy mely tagállamok vezetik be az eurót, és rögzíteni kellett az árfolyamokat. 1999. január 1-jén számlapénzként megjelenik az euró banki fizetőeszközként, illetve elkezdik gyakorolni a közös monetáris politikát. 2002. január 1-jén az euró fizikailag is megjelenik a pénzforgalomban, 2002. február 28-áig pedig a nemzeti valutákat kivonták a forgalomból. 

A szerződés megszabta az euró bevezetésének feltételeit is. Ezek az úgynevezett maastrichti konvergenciakritériumok, amelyek a következőket írják elő ahhoz, hogy az euró bevezetésre kerüljön: a tagország inflációja legfeljebb 1,5 százalékkal haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország átlagát, az államháztartás hiánya nem lehet nagyobb a bruttó hazai termék (GDP – gross domestic product angolul, románul PIB – produs intern brut) 3%-ánál, az államadósság nem lehet nagyobb a bruttó hazai termék 60%-ánál, a valuta árfolyamának kétéves periódusban stabilnak kell lennie egy meghatározott sávon belül, a hoszszú távú kamat 2 százaléknál többel nem haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország kamatszintjeinek átlagát. Az eurót bevezető országok alkotják az eurózónát. 

1995-ben három újabb ország csatlakozott az EU-hoz: Ausztria, Svédország és Finnország. 2004 után kezdődött meg az úgynevezett keleti bővítés, melynek eredményeképpen 2004. május 1-jén Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia csatlakozott az Európai Unióhoz, majd 2007. január 1-jén két újabb ország: Románia és Bulgária. 2013. július 1-jén csatlakozott Horvátország. 

A keleti bővítést megelőzően viszont szükség volt az EU intézményrendszerének újragondolására, amit az 1997. október 2-án aláírt amszterdami szerződéssel valósítottak meg. 

Az amszterdami szerződés fontos előrelépéseket hozott a közös kül- és biztonságpolitika területén. A legjelentősebb haladást a bel- és igazságügyi együttműködés uniós szintre emelésével érték el. A menekültügyi és bevándorlási politikát, a külső és belső határellenőrzést, valamint az igazságügyi- bírósági együttműködést polgári jogi ügyekben átemelték az unió három pillére közül a harmadikból az elsőbe. A schengeni egyezményt – amely addig nem volt az uniós jog része – beemelték az EU jogi rendszerébe. A harmadik pillér fennmaradó részében pedig megerősítették a rendőri és bűnügyi együttműködést. Szintén említésre méltó, hogy Amszterdamban sikerült elérni a foglalkoztatási politika integrálását az unió jogába. A döntéshozatali és intézményi reformok területén azonban a szerződés csalódást keltett, a lényeges döntéseket ezen a területen lényegében elnapolták – ez az ún. „amszterdami maradék” (később egy kormányközi konferencia, a nizzai szerződés, az Európai Konvent és egy újabb kormányközi konferencia foglalkozik még a kérdéssel). 

Ezekről a következő részben fogunk beszélni. 

(Folytatjuk) 

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro