2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Európa-nap

  • 2015-05-10 15:24:27

Május 9. az Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe, amikor az Európai Unió 28 tagállamában az Európai Unió létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg.

Május 9. az Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe, amikor az Európai Unió 28 tagállamában az Európai Unió létrehozásához vezető, történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg.
 
Robert Schuman egykori francia külügyminiszter 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását. Európa napja – az európai himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt – az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik, megtartásáról 1985-ben döntöttek az akkor még Európai Közösségeknek nevezett szervezet állam- és kormányfői.
„Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem egy tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” – mondta annak idején Schuman, hozzátéve: a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”.
A Schuman-terv az úgynevezett „kis-Európa” koncepció nyitánya lett. Az integráció első lépcsőfokaként 1951. április 18-án írta alá Párizsban a Montánunió-szerződést Franciaország, Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg. Az első, európai szintű megállapodást 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Európai Atomenergia Közösséget (Euratom) létrehozó Római Szerződés követte. Az EGK-ból, közkeletű nevén a Közös Piacból nőtt ki fokozatosan az Európai Közösségek, majd napjaink Európai Uniója.
Schuman javaslata új irányt adott az európai történelemnek. Az EU fennállásának több mint fél évszázada alatt rendkívüli sikereket ért el: biztosította, hogy tagországai békében éljenek, két nemzedékkel azelőtt még elképzelhetetlen mértékben emelte az életszínvonalat, határok nélküli egységes piacot és közös valutát teremtett, világméretekben is jelentős gazdasági hatalommá vált. Az EU-nak az utóbbi években ugyanakkor jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális kihívásokkal kell szembenéznie.
Az Európai Unió 2012-ben megkapta a Nobel-békedíjat, a norvég Nobel-bizottság indoklása szerint az EU hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, „a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében”, és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.
Magyarország kilenc másik ország társaságában 2004. május 1-jén lett tagja az uniónak, amely mára Bulgária és Románia 2007. évi, valamint Horvátország 2013-as csatlakozásával 28 tagúra bővült. 2007. december 13-án Lisszabonban írták alá az Európai Unió reformszerződését, a 2009. december 1-jén hatályba lépett dokumentum a mélyebb uniós együttműködéshez és további bővítéshez egyaránt szükségesnek ítélt változtatásokat végzi el a sok elemében még hatországosra szabott intézményrendszeren.
Az Európa-nap mára szimbólummá vált. Ez alkalomból olyan rendezvényekre és fesztiválokra kerül sor, melyek közelebb viszik Európát a polgárokhoz, az unió népeit pedig egymáshoz. Idén az ünnep alkalmából 
május 2-án az Európai Unió strasbourgi intézményei megnyitották kapuikat a nagyközönség előtt, 9-én a luxembourgi és a brüsszeli uniós intézményeket lehetett meglátogatni. Az Európa-napot minden évben egy – pályázat útján kiválasztott – poszter népszerűsíti, amely a leghatásosabban fejezi ki az EU által képviselt alapeszméket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató