*Fotó: A Prodcomplex egyik csarnoka (Forrás: Azopan Fotóarchivum)
1.
Aznap délután volt rendelésem a marosvásárhelyi Prodcomplex vállalat orvosi kabinetjében.
Ha jól emlékszem, kora délután lehetett, amikor kopogtak a rendelő ajtaján, majd azonnal be is nyitott egy magas, ereje teljében levő férfi, és az asztalom előtt megállva bemutatkozott: XY szekuritátés tiszt, majd szinte azonnal folytatta: Kérem az orvosi nyilvántartásában szereplő, pszichés bántalmakban szenvedők listáját!
Előzménye ennek az volt, hogy az akkor még a Szovjetunió első emberét, M. Gorbacsov elvtársat várták Bukarestbe, és N. Ceaușescu elvtárs utasítására – úgymond biztonsági megfontolásból – bízták meg a belügyet a fent említett betegcsoport intenzív megfigyelésével.
Csakhogy…!
– Van-e önnek engedélye a megyei kórház igazgatójától? – kérdeztem rá hirtelen. – Mert ha nincsen, nem adhatok ki semmit idegeneknek a rendelőből!
Megismételte, kissé idegesen, hogy ő kicsoda, meg hogy bajom származhat abból, ha nem engedelmeskedem.
– Sajnálom, de nekem be kell tartanom a feljebbvalóm utasításait! Mihelyt felmutatja nekem az engedélyt, állok elébe!
Válasz nélkül ment ki a rendelői szobámból, el sem köszönve, de uralkodva önmagán.
A két asszisztensnő halálra rémülve jött be hozzám, hogy előbb tőlük érdeklődött, és hogy most vajon mi lesz?
– Semmi! – nyugtattam meg őket, mert itt a rendelőben most én vagyok az egészségügyi miniszter, tettem hozzá kissé nagyképűen, kacsintva rá egyet.
És valóban nem tért vissza az illető.
Gorbacsov elvtársnak pedig nem mutatták meg Marosvásárhelyt – miért is mutatták volna…
2.
Talán ötödéves medikus lehettem, amikor éppen az Édesapám orvosi szobájában, a tüdőklinikán radiológiai kórképekkel szórakoztatott Apám.
Kopogás nélkül, szinte feltépve az ajtót, rontott be a szobába egy köpcös alak, akiről tudtuk, hogy kicsoda, de addig nem volt „szerencsénk” hozzá.
A Maros megyei egészségügyért felelős szekus ezredes volt, aki, amint meglátott, rám szólt: –Menjen ki!
Mire Apám: a fiam orvosra menendő, éppen oktatnám, ha hagyná – és egyébként is, kicsoda ön, hogy az én szobámban, bemutatkozás nélkül, parancsolgat?! A fiam itt marad, ön meg távozhat! – tette hozzá dühösen.
Csak ezek után súgta az Apám fülébe, hogy ő kicsoda-micsoda, majd az Apám reakciójából ítélve azért jött, hogy Őt beszervezze.
– Takarodjon, de azonnal, innen! A szemben lévő kis épületben talál magának hajbókoló kollégát! Sok sikert! ordította a köpcösnek.
És egyszerűen kirúgta az illetőt.
Nem merték vagy nem volt értelme zaklatni tovább Apámat, nem tudom.
De, hogy állt a lábán, egyenes gerinccel – ez az eset is bizonyítja, amelynek szem- és fültanúja voltam, anno.
