Esély a túlélésre

Dr. Benedek István egyetemi tanárt, a Marosvásárhelyi Hematológiai és Csontvelő-átültetési Klinika vezetőjét a Dr. Genersich Antal Alapítvány határon túli különdíjával tüntették ki a budapesti Semmelweis Egyetem Szenátusának november 16-i ünnepi ülésén. Dr. Genersich Antal az 1872-ben létrejött Kolozsvári Tudományegyetem intézményalapító tanára, majd rektora volt. 2013-ban Benedek István professzor volt az egyetlen határon túli orvos, aki ebben a kitüntetésben részesült. A budapesti székhelyű Dr. Genersich Antal Alapítványt leszármazottai és orvosok hozták létre a tudós professzor emlékének ápolása, a határon átívelő szakmai kapcsolatok előmozdítása érdekében. 

Benedek professzor méltatásában elhangzott, hogy több mint három évtizedes egyetemi oktatói pályafutása alatt három könyv és több mint 200 tudományos dolgozat szerzője, s Marosvásárhelyen Hematológiai és Csontvelő-átültetési Központot hozott létre, ahol sok reménytelen állapotban levő betegnek mentették meg az életét. 

– Bár nem vagyok hozzászokva a díjakhoz, ennek azért örvendek, mert mindenféle politikai jellegtől mentes. Édesapám sem kapott díjakat, holott mikrobiológia és közegészségtan szakos egyetemi tanárként bevezette a víz fluorozását Marosvásárhelyen, amivel generációk fogazatának állapotán sikerült javítani. Bár nemzetközileg elismerték, Romániában nem értékelték, amit tett. Az ő példájából kiindulva én sem számítottam szakmai elismerésre, mégis jólesett a díj, mert országos szinten itt, Marosvásárhelyen végeztük az első sikeres autológ és allogén csontvelő-átültetéseket felnőtteknél. Ennek ellenére a másik két központ, a bukaresti és a temesvári, valamint a szívátültetést végző kollégák magas állami kitüntetésben részesültek, de a marosvásárhelyi klinika szakemberei nem kaptak semmilyen elismerést. Ezt a díjat úgy tekintem, mint kis csapatunk munkájának az értékelését – mondtam el a Semmelweis Egyetemen. Majd hozzátettem,  megelégedéssel tölt el, hogy sikerült egy olyan munkaközösséget kialakítani, amely nyugdíjazásom után magas szinten tudja folytatni a jövőben is a munkát.

– Fiatal belgyógyász alorvosként miért választotta a hematológiát? – kérdeztem a ma politikusként és a Carit-San orvosi rendelő igazgatójaként is ismert Benedek professzort.

– Édesapám javaslatára kerestem fel volt tanítványát, dr. Hadnagy Csaba hematológus főorvost, hogy megpróbáljak a hematológiára szakosodni, mivel ez volt az a szakterület, amely leginkább felkeltette érdeklődésemet. A Mezőszentpéteren töltött négyéves körorvosi gyakorlat után egy szerencsés fordulattal sikerült a vizsgám a Szentgyörgy utcai 2-es számú belklinikán meghirdetett belgyógyász tanársegédi és klinikusi állásra, és végleg ott is maradtam. A hematológiai szakképzést Bukarestben dr. Berceanu Ştefan professzornál végeztem 1984-ben. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy megpróbálok Marosvásárhelyen egy csontvelő-átültetési központot létrehozni, ugyanis Bukarestben már abban az időben megvolt minden feltétel egy ilyen központ beindítására. Erre az 1990-es évek végén nyílt lehetőségem, amikor Hajdú Gábor került az egészségügyi minisztérium élére, aki a szaktárcán keresztül segített, hogy 2001-re minden készen álljon az első csontvelő-átültetésre. Azóta több mint 350 átültetés van mögöttünk. Ezek közül 50 allogén, és az idéntől lehetőség nyílt külföldről (Németországból és Lengyelországból) beültetendő őssejtet (graft) importálni azon betegek számára, akiknek nincsen kompatibilis donorjuk.

– Tudom, hogy évről évre nő az átültetések száma; milyenek a gyógyulási esélyek?

– Már évi 50 körül járunk, s eredményeink megfelelnek a nyugat-európai átlagnak. Van egy olyan fiatal betegünk, akit a leukémia aktív fázisában transzplantáltunk, s bár híres szakemberek, akiktől tanácsot kértünk, azt mondták, hogy semmi esélye sincs, immár tíz évvel élte túl az átültetést.  Sok a teljesen gyógyult leukémiás betegünk, és gyógyult apláziás betegünk is, akinél teljesen le volt állva a csontvelő-termelődés, s mellettük sok nyirokmirigyrákos betegnek adtunk esélyt a túlélésre.

– Több tudományos tanácskozás helyszíne volt az utóbbi években Marosvásárhely, amelyek során a szakma legkiválóbb képviselői fordultak meg városunkban.

– Központunk négy nemzetközi intenzív továbbképző konferenciát szervezett fiatal szakorvosok részére nagy hírű európai szaktekintélyek részvételével és az  Európai Hematológiai Iskola (ESH) segítségével.

– Milyen esetekben lehet életmentő az átültetés?

– Amikor a klasszikus gyógyítási módok csődöt mondanak, a kemoterápia ellenére a betegség kiújul, s nem marad más lehetőség a gyógyulásra. Ezt már előre meg tudjuk állapítani, és készítjük a beteget az átültetésre olyan esetekben, mint például az akut leukémiák, rossz prognózisú akut nyirokmirigyrákos esetek, krónikus mieloid leukémiák (amelyek nem reagálnak a kezelésre) vagy a súlyos csontvelő-elégtelenség (amikor őssejt hiányában biztos halál várna a betegre). 

– Működik-e már a romániai őssejtbank?

– Van egy országos regiszter, amely elkezdte gyűjteni az adatokat, felvette a kapcsolatot az európai országokkal, s ha itthon nem kapunk donort, lehetővé teszi, hogy a nemzetközi regiszterhez forduljunk, ami több esetben is eredményes volt. 

– Nőtt-e a vérképzőszervi betegek száma, vagy egy állandó szinten áll?

– 25 év alatt a számuk megnégyszereződött, s bár az ország minden sarkából jönnek csontvelő-átültetésre, mégis meg akarták szüntetni a központunkat, ahol a gyógyítás mellett tehetséges fiatal orvosokat is képeztünk, képezünk. 

– Melyek a leggyakoribb hematológiai kórképek?

– A nyirokmirigyrákos és a leukémiás esetek.

– Közelebb kerültünk-e e betegségek okához?

– Egyrészt számolni kell a genetikai hajlammal, s ehhez adódnak a kiváltó okok, amelyek aktiválják a betegséget. Ilyenek a vírusfertőzések, a toxikus anyagokkal permetezett gyümölcsök, zöldségek, a rovarirtó szerek, a sok fölösleges radiológiai vizsgálat okozta sugárzás, a benzingőz, és számos egyéb környezeti ártalom között a cigarettázás is előidézheti a betegséget. 

– Bár többször beszámoltunk róla, foglaljuk össze közérthetően a csontvelő-átültetés menetét. 

– Nagyon röviden a következő: nyilvántartásba vesszük a sok esetben nem megfelelően kezelt beteget, aki általában tele  van fertőzésekkel, és akinek a csontveleje nem termel elég őssejtet. Ha lehetséges, a saját őssejtjeit kell levenni és visszaültetni, amit autológ transzplantációnak nevezünk. A saját őssejteket szúrcsapolással a medencecsontból vesszük le, vagy olyan növekedési faktort kap a beteg, ami mobilizálja a csontvelőben levő őssejteket, s így azok kijutnak a perifériás vérbe, ahonnan egy bonyolult gép azonosítja és külön tárolóegységbe gyűjti össze, majd mínusz 192 fokon fagyasztjuk, folyékony nitrogénben tároljuk az átültetés időpontjáig. A következő szakaszban a páciens egy nagy adag citosztatikus kezelést kap a beteg csontvelő kipusztítására, majd egy katéteren keresztül az őssejteket nagyon gyorsan, szinte fagyos állapotban, visszajuttatjuk a szervezetébe. Mivel a betegnek egy hétig se trombocitája, se fehérvérsejtje nincsen, tehát az immunrendszere nem működőképes, teljesen steril környezetben kell tartani. Az első őssejtek megtapadását követően beindul a vérképzés, s a legtöbb esetben a gyógyulás folyamata. 

Ha a betegnek nincsen őssejtje, egy családtagtól vagy idegentől származó kompatibilis őssejtet kell beültetni (allogén transzplantáció). Ha az országban nem találunk megfelelőt, a regiszter a nemzetközi donornyilvántartásból tudja beszerezni az őssejteket, amit a megfelelően előkészített betegnek a korábban leírtakhoz hasonló módon juttatunk be a szervezetébe. 

Bár minket a központ nyitóünnepségén részt vevő Hajdú Gáboron kívül romániai egészségügyi miniszter nem látogatott meg soha, s a központunkat újraakkreditálta a napokban az Országos Transzplantációs Igazgatóság hivatalos küldöttsége, de járt nálunk az Európai Csontvelő-átültetési Bizottság (EBMT) volt, jelenlegi és az idén megválasztott új elnöke is, akik mind elismeréssel beszéltek a munkánkról, a csapatunkról és az eredményeinkről.