2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Érvénytelen a referendum Ratosnyán

Újra politikai patthelyzet alakult ki Ratosnyán. Amint erről korábban írtunk, a helybéliek népszavazást kezdeményeztek a jelenlegi helyi tanács leváltásáért.

Újra politikai patthelyzet alakult ki Ratosnyán. Amint erről korábban írtunk, a helybéliek népszavazást kezdeményeztek a jelenlegi helyi tanács leváltásáért, ugyanis a tanácsosok nem tudtak egyezségre jutni, ki igazgassa a községi és a magántulajdonban levő erdőt. Mivel nem tudtak megegyezni abban, hogy különálló társulást hozzanak létre, két lehetőség maradt a tulajdonosok előtt: maradnak a felsőrépai magánerdészetnél, vagy átadják a közigazgatás jogát az állami erdészeti vállalatnak, a Romsilvának. Emiatt a lakosok meg akartak válni a döntésképtelen tanácstól. 
A törvényes eljárásnak megfelelően a népszavazást november 16-án, vasárnap tartották. Lircă Marius polgármester elmondta, a községben 1496 szavazati joggal rendelkező lakos van, ezek közül több mint 400-an külföldön dolgoznak, nem tartózkodnak a településen. A referendumon 630-an a leváltás mellett, 60-an ez ellen szavaztak, ahhoz azonban, hogy új tanácsot válasszanak, 730-an kellett volna a jelenlegi tanács leváltására voksoljanak. 
Nagy Zsigmond alprefektus elmondta, a szavazati joggal rendelkező állampolgárok fele plusz egy szavazata kellett volna ahhoz, hogy menesszék a régi tanácsot. Így gyakorlatilag visszatértek a mintegy fél évvel ezelőtti helyzethez, azzal a különbséggel, hogy leváltották Vasile Constantin alpolgármestert is. Az utóbbi esetén jogosan jártak el, hiszen az  övé politikai beosztás, személyét a tanácsosok jelölik ki és választják meg maguk közül kétharmados többséggel. 
A legközelebbi helyi tanácsülés, amelyen megválaszthatják az új alpolgármestert, a héten lesz. A polgármesternek nincs tudomása arról, hogy a napirenden szerepelne az erre vonatkozó határozattervezet. Valószínű, hogy sürgősségi eljárással fogják megválasztani – tette hozzá Marius Lircă. 
Tudomásunk szerint a községben nem csillapodtak le a kedélyek. A hosszas folyamatot követően a községbeliek nagy többsége továbbra sincs megelégedve a jelenlegi tanács tevékenységével. A kezdeményezők óvást nyújtottak be „a népszavazásnál tapasztalt rendellenességek” miatt. 
– Nekem a legnehezebb, mert ilyen helyzetben szinte semmit sem lehet tenni a községben. Igyekszünk a korábban elfogadott határozattervezeteket kivitelezni, a költségvetés függvényében a terveket megvalósítani. Az élet nem állt meg teljesen, hiszen most is aszfaltozunk  Jódtelepen, de mivel gyakorlatilag nincsen döntő fórum, a kezem meg van kötve – mondta a Népújságnak Lircă Marius polgármester.
Hogy miként lépnek tovább, ez attól a tucatnyi embertől függ, aki felvállalta annak a felelősségét, hogy a község sorsát irányítja. Most már a döntés az övék! 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató