Értékké tenni az otthon ülést

Tizenévesek szobafogságban

A koronavírus-járvány egyik napról a másikra fordította ki sarkaiból biztosnak hitt világunkat. Az életterek beszűkülése minden korosztály számára kihívást jelent, az egyik legérzékenyebb, legsérülékenyebb réteg azonban minden bizonnyal a hatalmas szabadságvággyal bíró tizenévesek tábora. Csíki Andrea klinikai pszichológussal, iskolai tanácsadóval, tanárral arról beszélgettünk, mit élnek meg vesztegzár idején a kamaszok, és hogyan tehetjük számukra minél elviselhetőbbé a bezártságban töltött heteket, netán hónapokat.

– A kényszerszünidő kihirdetését sok diák örömmel fogadta, a kötelező otthon ülés azonban az első pár nap után számukra is lélekpróbáló lehet. Kaptál-e erre utaló jelzéseket?

– Egy online csoportban beszélgettem erről tizenévesekkel. A legtöbbjük a baráti találkozásokat nélkülözi a leginkább ebben az időszakban. A négy fal közé kényszerülve kevesebb inger, visszajelzés éri őket a kortársaik részéről, meglátásom szerint számukra ez a legnagyobb gond. Szerencsére ma már számos olyan segédeszköz van – telefon, számítógép –, ami legalább részben pótolhatja az élő kapcsolattartást, és ezáltal az elfogadottság érzésének megélését.

– Az internetes együttlét viszont túlzásba is vihető. Mivel nem kell korán kelni, megtörténhet, hogy a tizenéves éjszakákat „lóg” havereivel a neten, majd átalussza a napot, este pedig kezdi elölről a virtuális bulizást. Milyen következményekkel járhat a felborult bioritmus?

– Ennek a kényszervakáció végén látja igazán kárát a fiatal, amikor vissza kell térnie az iskolai mindennapokba. Ilyen körülmények között ez hatalmas terhet jelenthet, ingerlékenyebb, érzé- kenyebb lesz, csökken a teljesítőképessége, mi több, a társas kapcsolatai is sérülhetnek. Abban, hogy ez a helyzet elkerülhető legyen, a szülőknek van a legnagyobb felelősségük. Úgy látom, sokan túl engedékenyek kamasz gyermekeikkel ebben az időszakban, pedig a pontos, rutinszerű program betartatása rendkívül fontos lenne. Véleményem szerint az lenne az ideális, ha az öt iskolai napból legalább 3–4 a megszokott napirend szerint zajlana, iskolaidőben kelnének a gyermekek, és a délelőttöt tanulással töltenék. Ez azonban, mint említettem, nagymértékben a felnőttek hozzáállásán múlik, és mint tudjuk: „amilyen a mosdó, olyan a törülköző”. Válsághelyzetben három szülőtípust különböztetnék meg: a pánikolót, a reálisan gondolkozót és a bagatellizálót. Az elmúlt hetekben többször meggyőződhettem arról, hogy sokan nem tartották be az óvintézkedéseket, kiengedték gyerekeiket az utcára, játszótérre. A fiatal korosztály így fel sem tudja mérni a helyzetet, mi több, egészen eltávolodik a valóságtól.

Én-idő, mi-idő

– A teljes kijárási tilalom bevezetésével viszont végképp kiürültek a nem virtuális közösségi terek. Meglátásod szerint hogyan tehető könnyebbé a most már kizárólagos otthoni lét?

– A napi rohanás közben sok családban eddig nem adódott meg az „én”- és a „mi”-idő lehetősége, ez most pótolható. Fontos, hogy a tizenévesnek legyen egy-két órája, ami fölött szabadon rendelkezhet, amikor úgy van egyedül a szobájában, hogy a szülő nem kopog be mindegyre hozzá. Ami pedig a közös minőségi időt illeti, számos programból lehet választani, a családi sütés-főzés, filmnézés, szerepjáték csak néhány az élményszerű tevékenységekből. Közös listát készíthetünk a rövid és hosszú távú terveinkről, családi naplóírásba kezdhetünk. Az is hasznos lenne, ha a szülő vagy nagyszülő a régi idők válsághelyzeteiről mesélne a fiatalabb családtagoknak, hogy megértsék, előttük mások is túléltek már nehéz, mi több, a mostaninál sokkal nehezebb helyzeteket, háborút, természeti katasztrófát. A karanténidő természetesen nagy kihívás, a korábbi történelmi eseményekhez viszonyítva azonban kényelmesen átvészelhető. Hálásak lehetünk az egészségünkért és azért, hogy nekünk nem kell menekülni, rettegni, egyetlen feladatunk, hogy otthon maradjunk, vigyázzunk magunkra és szeretteinkre. Úgy is felfoghatjuk ezt az időszakot, mint egy szellemi-lelki edzést. Egyes diákok hihetetlenül éretten viszonyulnak az új helyzethez. Egy tizedikes lány leírta ezzel kapcsolatos gondolatait. Meglátása szerint a társadalom megérdemelte a járványt, és most, az élelmiszer-halmozás napjaiban látszik, hogy sok ember mennyire magának való.

Nem vakáció

– Miközben az iskolai oktatás szünetel, egyre több szó esik a virtuális tanórák bevezetéséről. Véleményed szerint mennyire veszik komolyan a diákok – az eddig kimondottan szabadidős tevékenységeik színteréül szolgáló – virtuális plaformokon zajló tanulást?

– Ez szerintem eléggé tanárfüggő. Az a pedagógus, aki eddig is tudott fegyelmet tartani, ugyanakkor le tudta kötni a diákokat, bizonyára ebben a közegben is boldogul. A fontosabb kérdés inkább az, hogy az átadott ismeretanyagot milyen mértékben igyekeznek a továbbiakban magukévá tenni a tanulók? Mivel nincs sürgető tényező, nem áll fenn a számonkérés lehetősége, könnyen elterjedhet a Pató Pál-féle ráérős magatartás a diákok körében. Itt ismét a szülői felelősséget említhetem. Jó lenne, ha a szülők megértetnék a gyerekkel, hogy ez az időszak nem vakáció, és leülnének tanulni, gyakorolni vele, kikérdeznék a tanulnivalót. Az ő feladatuk lenne megmagyarázni, miért nem jó felhalmozni a tanulnivalót, mekkora erőfeszítésbe kerül behozni a mulasztást. A végzős diákok és szüleik egyébként hatalmas stresszfaktornak vannak kitéve ebben az időszakban, de a többi iskolást is nyugtalanítja az elmaradt tanórák bepótolásának módja. Meglátásom szerint a nyári szünidő feláldozása a lehető legrosszabb forgatókönyv lenne, egy ilyen helyzetben még az ambíciós diákok motivációja is minimálisra csökken.  

– Szerinted okoz-e a későbbiekben változást a tizenévesek viselkedésében, látásmódjában a karanténidő? 

– A távolságtartó köszönési formák, például a lábak összeérintése valószínűleg beépül a társas kapcsolataikba. Ahhoz, hogy a járvány után minél hamarabb megtalálják a helyüket az időközben megváltozott világban, jó lenne tudatosan figyelni arra, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, mi mindent tudtak meg magukról és szűkebb környezetükről az otthon ülés heteiben. Akár énképdiagramot is készíthetnek arról, hol tartottak a koronavírus-járvány előtt és után. Ugyanakkor már most ki-ki elgondolkozhat azon, hogyan tudna hozzájárulni ahhoz, hogy a COVID-19 után minél hamarabb normalizálódjon az élet.