Hogyha egyszer sok pénzem lesz,/ bevonulok Rahovára./ Megtanulok könyvet írni,/ ott a tudás fellegvára… Igen, jól gondolja, kedves olvasó, ez a pár sor az abszurdisztáni városi folklór egyik hirtelen kivirult vadvirága.
Hogyha egyszer sok pénzem lesz,/ bevonulok Rahovára./ Megtanulok könyvet írni,/ ott a tudás fellegvára… Igen, jól gondolja, kedves olvasó, ez a pár sor az abszurdisztáni városi folklór egyik hirtelen kivirult vadvirága. Folytathatnám nótás kedvvel, de más most a lényeg, nem a nóta. Napok óta szinte másról se szól a média, mint az Antena-guru bekasztlizásáról. És mindent beborít a honi helyzet egyre bonyolultabb abszurditása. Nehéz erről újat mondani, tény, hogy mind több pénzzel bélelt, kétes alak kerül hűvösre, és mind többen próbálják börtönéveiket úgy csökkenteni, hogy könyvet írnak. A rahovai büntetésvégrehajtó intézet előbb-utóbb dúsgazdag politikusok és milliárdosok összkomfortos alkotóházává válik. Rossz hír egyeseknek, jó hír másoknak. Az olyanok, mint Năstase vagy Vântu, tudnak írni. És van elég hozzájuk hasonló. Több kötet született már így. Hírlik, hogy a frissen elítélt „professzornak” is megy a dolog. Még szekus besúgóként belejött az írásba. Becali nem az a kimondott értelmiségi típus, neki nem áll rá a keze és az esze az írásra, őt a futballmaffiának kellett segítenie, hogy kedvezményért „dolgozhasson”. Pénze volna egy-két, sőt száz kötet megjelentetésére is, ha helyette valaki írásra vetemedne, és összehozná a potenciális „tudományos” kiadványait, hiszen sorban adja el futballcsapata sztárjait, abból csíkos ruhában is szüntelenül gazdagodik. Talán a közeljövőben lesznek ilyesmire szakosodó börtönalkalmazottak is, elvégre megeshet, hogy folytatódik a jelenlegi rabosítási trend, ezzel együtt pedig megjelenhet egy ilyen újabb szakma. Már ma, nem csak holnap! Vagy besegíthetnének a plagizálási szakértők is. Voiculescunak is van néhány ebben jártas támogatója még a legmagasabb körökben is. Tágítva a feltételezések körét, azt is megkockáztathatjuk, hogy bár még nem tudni, ki vezeti majd a kulturális tárcát, a jelölt máris örülhet, egy gondja megoldódni látszik: a financiális nyomorral küszködő könyvkiadás béklyóin az igazságszolgáltatás lazít ily módon valamennyit. Pedig mennyien szidják szegényt! És itt abba is hagyom a viccelődést. Ezen már nem akarok ironizálni. A szidalmazás özöne nem tréfa. Arra a minősíthetetlen mocsokkampányra gondolok, amit a bűnösnek talált sajtómágnás hírcsatornái és a hozzájuk kapcsolódó brancsbeliek szünet nélkül folytatnak, mióta kiderült, hogy a gazdájuknak börtönbe kell vonulnia. Félretéve önbecsülést, szakmai etikát, emberi gerincességet, folyamatosan próbálják félretájékoztatni a közvéleményt, és önmagukat is áldozatként állítva be, a sajtószabadság, a szabad véleménynyilvánítás megszüntetésével riogatják könnyen félrevezethető híveiket. Nem csoda, ha az ekképpen megtévesztettek tettlegességre is vetemedtek a sétának álcázott tiltakozáson, amikor a média semlegesként megnyilvánuló képviselői a maguk módján igyekeztek közönségüket a történtekről tudósítani. Miközben a karhatalmat éppen akut látászavarok sújtották. Az igazi, a tartásos, a becsületes újságírás csődje ez Romániában, szomorú, hogy így járatják le ezt az ellentmondásai dacára is joggal megbecsült hivatást. Kíváncsi vagyok, hogy a romániai újságíró-társadalom kiveti-e magából, és ha igen, hogyan és mikor azokat, akik most annyira semmibe vették e szakmai közösség erkölcsi kódexét. Attól tartok, hogy, mint annyi mindenben, ez esetben is költőinek bizonyul a kérdés.
