„Mikor lesz újra olyan, mint azelőtt soha nem volt?” Ide illő a kérdés, abszurditását és aktualitását aligha veszítheti el valaha is mifelénk. Nem én találtam ki, bár miért ne lehetne saját ötlettáram terméke, gyermekkorom valóságát is jellemezte, mai és mindenkori életszakaszaim során is eltűnődhettem volna rajta bármikor. De nem az én leleményem, egy friss német filmprodukció címe, a Múzeumok éjszakája előestéjén mutatták be a Maros Megyei Múzeum várbeli székhelyén az Európai Filmek Fesztiválja keretében. Elmebajos, jelenkori családi komédia. A mozi egy ideje ritkán mozgat meg nagy tömegeket tájainkon, a Múzeumok éjszakája annál inkább. Rendkívül népszerű kulturális eseménysor lett Marosvásárhelyen is. Már pénteken délutántól kezdve, de szombaton aztán egész nap, majd este pláne, és az éjjeli órákban is zsongott a város, ide-oda ingáztak a rendezvények helyszínére az érdeklődők. Aki tehette, felmászott a toronyba. Ez nem április elsejei beugratás, a forgalomtól lezárt Enescu utcában a hosszú sorokban is türelmesen várakoztak a lépcsőjárók. Kicsik, nagyok, fáradhatatlan kalandvágyók. Egyébként éppen a múzeumi nagy forgatag teremtette jó hangulat az a vonz-
erő, ami azokat is elviszi a tudomány, az irodalom, a művészetek hajlékaiba, akik máskor ilyesmire nem vetemednek. Egész családok, baráti társaságok, kirándulócsoportok kerekedtek fel, és igyekeztek jól érezni magukat minden helyszínen. Nem volt korosztály, amelyiknek ne kínáltak volna valamilyen érdekességét, attrakciót, interaktív foglalkozást, tanulnivalót. Nagy kár lett volna, ha a sztrájk miatt a vásárhelyi múzeumi alkalmazottak is lemondták volna a tervezett programkavalkádot. Mindennek tanulságait a rendezők, szervezők biztos összegezik majd. Magam régi motorosként arra figyeltem fel, mennyire felértékelődött az idei kultúrhétvégén a nők szerepe. A tematizálásban, szervezésben, előadásban, moderálásban, a megnyilvánulások lebonyolításában, az önkénteskedés nélkülözhetetlen feladataiban egyaránt. És még ki tudja, mit nem soroltam ide! Ja, persze, a családi felkerekedésben is övék lehetett a döntő szó. Rengeteg dolog múlik rajtuk a családban. A társadalomban, közéletben ugyancsak. A változatos múzeumi műsorkínálat súlypontjait is talán elsősorban ott kereshettük, ahol a nagyasszonyok, az erőteljes, példás nőegyéniségek, az alkotás, a művészetek, a tudományos kutatás, az alkotói ihlet megtestesítői jutottak szóhoz. A várbeli múzeumi Polcz Alaine 100 kiállításon például, ahol a Világjáték című, különleges látványvilágú dokumentum-, képi és tárgyi hagyaték nyújt olyan összképet, amely gazdagon kirajzolja a kivételes egyéniségű pszichológus és író szuggesztív alakját, értékes életművét. Vagy a képtárakban, galériákban, ahol sok-sok arcával mutatkozott meg a női szépség, az asszonysors és a női kreativitás az újranyílt Modern Román Művészeti Galéria, benne a Nicolae Grigorescu-remekek, illetve a Magyar Képtár pompás anyagában, az Ariadne XXVIII textilműveiben és így tovább. Sajnálkozás is betolakszik a jegyzetbe, hiszen a Teleki Tékát is sokan felkeresték volna, ha az is fogadja a közönséget szombaton. Az előző este nyílt ottani tárlat, A grófnő és könyvtára még hosszú időn át megtekinthető, de egyszerre akkora érdeklődés már aligha várható, mint lehetett volna a múzeumi napon. Az Iktári Bethlen Zsuzsanna könyvei és mindennapjai című kiállítás végre előtérbe állítja a könyvtáralapító Teleki Sámuel feleségét is. Róla mindeddig eléggé ritkán esett szó, pedig a grófnőnek is elévülhetetlenek az érdemei. Férje távollétében ő igazgatta a birtokot, gondoskodott családja és tágabb környezete lelki és szellemi épüléséről. Miközben segítette férje könyvgyűjtő szenvedélyének kiteljesítését, ő maga is gyűjtött, olvasott, rendszerezett, levelezett. A tárlatlátogatást érdemes bejegyeznünk közeljövős tennivalóink közé. Akkor mondhatjuk el nyugodt lélekkel, hogy nemcsak a Bethlen Zsuzsanna formátumú nagyasszonyok számára, de nekünk is dolgozik az idő.
