Harcedzett hölgy Mona Lisa. Rezzenés nélkül őrizte meg rejtélyes mosolyát, amikor pár nappal ezelőtt két elszánt klímaaktivista nő levessel öntötte le a párizsi Louvre-ban. Vörös volt a lé, talán paradicsomleves, de túl forró már nem lehetett, mire a harcos tiltakozók a festmény közelébe jutottak. Ám akár forrhatott volna is, a golyóálló üveg védte képben úgysem eshetett kár. Ahogy két évvel ezelőtt a rámázolt torta is csak annyit ártott neki, mint egy nagyobb légypiszok, hamar letisztították. Az ilyesmiktől legfeljebb a közérdeklődés ugrik meg hirtelen a múzeumi mű iránt. Abban az ügyben, amiért ilyen módon tiltakoznak, aligha van előrelépés. A titokzatos La Gioconda viszont akkor lett világhíres, amikor 1911-ben elrabolták. És azután is, ha valami ilyen akciót, merényletet kiprovokált, nőtt a kíváncsiság iránta. Ezért aztán úgy elkezdték védeni, hogy az eredeti értékeit mi, nézők nem is csodálhatjuk meg közelről. Persze a jelek szerint a teremőrök mégsem eléggé éberek és elrettentőek. Csak a jámbor műélvezőket tudják elriasztani a védőzsinóron kívülre. Az is igaz, hogy a médiának csak bizonyos hányada lovagolja meg az ilyen rendhagyó cirkuszokat. Rákérdeztem a chatGPT-re, mit tud Lisa leveses esetéről. Kiderült, hogy még semmit. Vagy az én chatbotom tompult el, vagy szeret mellébeszélni a Mesterséges Intelligencia, első intrádára összevissza hadovált, nem volt tudomása a mostani esetről, sőt továbbra is állította, a festményt soha senki le nem öntötte. Mindegy, ez csak egy mellékes közbevetés. A lényeg, hogy nemcsak a környezetet kell védelmezni, a műértékeket is! Ezt sokfelé megteszik. Az egyik legfrissebb információm ilyen vonatkozásban az, hogy a gyulai Almásy-kastélyban okosfóliákkal védik Munkácsy grafikáit. Az okosfólia egy üvegfelületre rögzíthető többfunkciós réteg. Elektromos feszültség hatására víztisztává válik, így átengedi a fényt, míg alapállapotban opálos, megszűri a látható fény hozzávetőlegesen 80 százalékát – írják róla a szakemberek. A kölcsönbe kapott grafikák hol gombnyomásra, hol egy fejhallgató felvételével láthatók. Egy-egy ilyen kiállítás minőségi feljavítása, a rosszabb állapotban levő festmények restaurálása az előbb kárhoztatott mesterséges intelligencia felhasználásával is történik. Illetve történhet, hiszen mindez jelentősen megnöveli a tárlatköltségeket. Mifelénk pedig erre ritkán van fedezet. Annak megszerzéséhez olyan rendkívül szerencsés csillagállás kell, mint amilyennek a Temesvári Művészeti Múzeum örülhetett. Nemzetközi érdeklődést keltő Constantin Brâncuşi-kiállításuk költségeinek nagy részét az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényre adott támogatás biztosította. Szeptembertől az idei január végi zárásig több mint százezren örülhettek neki. Sokan nézték meg Marosvásárhelyen is a Nagybányai remekművek című nagyszerű tárlatot a Várgalériában. November 8-tól a január 31-ig meghosszabbított nyitvatartás idején egyénileg és csoportosan is igen sokan fordultak ott meg. Az utolsó napon is iskolások sokaságával találkoztam a kiállításon, ahol Eleni Kurani kurátorral szerettem volna összefoglalni a rendezvény tanulságait. A budapesti művészettörténész most nem tudott eljönni, erre majd később visszatérünk, de a kezdeményező polgármester, Soós Zoltán elégtétellel mondhatta, sikeres volt a nagy értékű válogatás bemutatása. Az külön kiemelendő, mekkora szerencse, hogy a szállítás, biztosítás és más kiállítási költségek hatalmas anyagi terhét a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány által elindított Közép-európai Örökség Program vállalta fel. Nyilván a Marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ is dicséretet érdemel ezért a tárlatért. Amint a városgazda vázolta, a helybeli művészetkedvelők a továbbiakban is hasonlóan igényes kiállításokra számíthatnak. A szint, amire a napokban zárult tárlat emelte az elvárások mércéjét, nem tartható egykönnyen, de tudják, ennél alább nemigen adhatják.
