Talán még sohasem láttam egyszerre annyi érdeklődőt egy tárlatnyitó iránt Marosvásárhelyen, mint múlt szombaton délután. Annyian gyűltek össze a múzeum székháza előtt a várudvaron, akárha valamilyen harsány népünnepélyre érkeztek volna az emberek. Nem számítottam rá, meg is lepődtem, mert úgy gondoltam, a hétvégi tavaszi ragyogásban más foglalatosságot választanak maguknak a kikapcsolódni vágyók, nem egy tudományos-művészeti esemény okoz majd tolongást. Pláne, hogy ugyanabban az időben zajlott a koronázási ünnepség Londonban, és a fél világ, vagy tán az egész golyóbis maga a képernyőkre meredve követte izgatottan a mesebeli ceremóniát, történelmi nagyoperettet, élőben zajló szuperprodukciót, csillagok tündöklését és bukását vagy mi a csodát. Nevezzük, aminek akarjuk, engem is elámított a britek és a többiek lelkesedése, és rosszul esett éppen akkor megválnom a tévétől, amikor a királyi fenségek, illetve a családi kiválasztottak már a Buckingham-palota erkélyére indultak az ünneplésükre összesereglett hatalmas tömeget köszönteni. De nem akartam elszalasztani a BarabásiLab kiállításának kezdését, még kevésbé a „főszereplő” Barabási Albert László beköszöntő gondolatait, és első kézből, vagyis az ő szuggesztív tárlatvezetésével ismerkedni a fiatal, mindössze negyedszázados tudományág, a hálózatkutatás lényegével, a hírneves tudós közérthető és szellemes eligazító szavait hallgatni az óriási adathalmazok és bonyolultnak tűnő, fura algoritmusok színben, formában, ötletekben tobzódó, látványos művészi leképezéséről. És milyen jól tettem! Tartós élménnyel lettem gazdagabb, és mintha olyan igény is megfogalmazódott volna bennem, hogy az eddigieknél több hajlandóságot kell mutatnom az újabb ismeretek befogadására, a szemléleti nyitottságra. Nem tudom, mások is így voltak-e ezzel, de feltételezem. Annyian jelen akartak lenni a Rejtett mintázatok vásárhelyi bemutatóján, hogy kezdtem büszke lenni városunk kultúrakedvelő közönségére. Az épület körül is egyre nőtt a hallgatóság karéja, és azok sem vesztették türelmüket, akik nem fértek be a termekbe az első tárlatvezetés során. Bementek a következőre. Volt talán harmadik körséta is? Az biztos, hogy olyan érdeklődők is akadtak, akik fordultak még egyet, hogy többet halljanak, lássanak, több információval gyarapodjanak. Barabásiék „dataizmusa” aligha maradt hatástalan. Nem bocsátkozom a rendezvény ismertetésébe, és nem is kísértem meg a hálózatok különös, izgalmas univerzumát, változatos látványvilágát, a kiállítás októberig látogatható, bőven lesz alkalmunk a sajtóban is népszerűsíteni. Az viszont akaratlanul is megfogalmazódott bennem, hogy az a páratlanul szerteágazó jelenséghalmaz, ami a brit uralkodó, III. Károly megkoronázásával kapcsolatosan megvizsgálható, vagy jelentőségében jóval szerényebben, mégis megannyi következtetést levonhatóan, mondjuk szociális vonatkozásban a kultúraszomj e példás marosvásárhelyi megnyilatkozásából tanulmányozható lehetne, talán a hálózatkutatás számára is kínálhatna újabb ötleteket, témákat. De hogy Barabási Albert László és világhírű tudós csapata mire összpontosít majd a közeljövőben, arról bizonyára többször beszámol majd a világmédia, nem álhírként nyilván, és örülnünk kell, hogy immár Marosvásárhely is belépett azon központok – Budapest, Karlsruhe, Csíkszereda, Milánó – közé, ahol a hálózati gondolkodás, a hálózatkutatás és annak művészi ábrázolása közönség elé kerülhetett. A Maros Megyei Múzeum munkaközössége ezzel még magasabbra állította a mércét önmaga elé, ami mindenképp dicséretes, és egyben ösztönző is. A hét végén 17. alkalommal megrendezendő Múzeumok éjszakája is ennek jegyében kínálja majd az eseményeit. De hogy a BarabásiLab idelátogatása megtörténhetett, az minden bizonnyal leginkább Barabási Albert Lászlónak köszönhető, aki karcfalvi születésű ugyan, de, mint mondta, úgy érezte, haza kellett jönnie Marosvásárhelyre is. Ősei ide és a Nyárádmentéhez is sok szállal kötődnek. Egyik elődje, Barabás Lénárd emlékét a felújított vártemplom egyik restaurált falfestménye hozta vissza nemrég a köztudatba. Egy kör záródik be azzal, hogy munkásságuk eredményeit itt, a Maros Megyei Múzeumban is megmutathatják, mondotta a Bolyai János alkotói díjat is magáénak tudó vendég, a bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának vezetője. Kiállításuk sikere a kurátor Részegh Botond csíkszeredai képzőművész és segítői hozzáértését, fáradozását is dicséri. De minderről majd egy másik alkalommal elmélkedhetünk.
