Az árvaság szele akkor is keményen megrázhat, ha egykori tanáraink közül kell elveszítenünk valamelyiket. Az utolsóként távozó nyomában még nagyobb űr marad. Kedves magyartanárunk, a kiváló Király László pár nappal ezelőtt 94 évesen fejezte be földi pályáját. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanári kara, diáksága, a város lakói a hét elején búcsúztak tőle, tegnap kísérték utolsó útjára. Volt mit köszönniük neki, a magyar nyelv és irodalom oktatásának, a tehetségek szárnyra bocsátásának, a Bethlen-szellem terjesztésének, sok nemzedék szépre, jóra, tudásra, emberségre nevelésének szentelte hét évtizedes munkásságát, olyankor is, amikor a sors megpróbáltatásaival kellett megküzdenie. Aligha volt olyan tanítványa, aki ne zárta volna szívébe a szerény, nagy tudású, halk szavú Tanár urat. Minden évben ott volt velünk véndiák-találkozóinkon, nélküle nem is igen tudtuk elképzelni ezeket a vidám összejöveteleket. Tavaly már kénytelenek voltunk hiányolni jelenlétét. De akkor is üzent, hisz mindig volt mondandója, idéznivalója követői számára. Időnként észre is veszem magamon, alkalmanként az ő gondolatait öntöm formába. És olykor az is megfordul a fejemben, hogy azoknak, akik teljes szívükkel, lelkükkel szolgálják az ősi alma matert, hosszú életet ad a Fennvaló. Eszembe jut, hogy a szakmai irányultságomat is jelentősen befolyásoló Király László halála előtti napon volt dédapám, a filológus, történész Fogarasi Albert 171. születésnapja. 1851. március 24-én jött a világra. Ő is 94 éves volt, amikor meghalt. Amíg csak tehette, a Kollégium, Nagyenyed és közössége szolgálatában állt. Irányító szerepet vállalt a függetlenségi szellemű politikai mozgalmakban, de az oktató-, kutatómunkában is jeleskedett, könyveket írt, szerkesztett. 1890-től 1894-ig a Kollégiumot rektorprofesszorként igazgatta, és amikor jóval 1908-as nyugdíjba vonulása után az idők szava úgy kívánta, egyszer még felvállalta a rektori tisztséget. Ismertem őt, de valójában mégsem, hiszen nem voltam egészen kétéves, amikor elhunyt, nem emlékszem rá. A dátumok viszont furcsa képzeteket kelthetnek az emberben. Tömöríthetik, kitágíthatják az időt. Dédapám fontos személyiség volt 1922-ben a Bethlen Gábor Kollégium 300. évfordulójának ünnepi rendezvényein. A jubiláló öregdiákok, az enyedi polgárság népes jelenlétében tartott nagygyűlésen ő volt az egyik szónok, aki átfogóan ismertette a kollégiumi múltat, vázolta a jelent. És íme, azóta eltelt egy teljes évszázad, családi léptékkel mérve valahogy összezsugorodik az eltelt száz esztendő. Az iskola pedig szebben, korszerűbben készül ünnepelni, mint bármikor. Június 11-én valóra válhat az eltervezett nagy diáktalálkozó. Király László sajnos ezt már nem érhette meg, a Bethlen-év eddigi eseményeiről, az idei iskolai sikerekről viszont még értesülhetett, és örülhetett nekik. Jó híreket vihetett magával „nagy útjára”, az égi magasba. Nagyszerű „csapat” gyűlhetett ott össze a Fejedelem udvartartásában. Minden bizonnyal rá is várt egy babérokkal övezett, jól kiérdemelt magiszteri szék. Megőrizzük a Tanár úr szép emlékét, nemes szolgálatát.
