Általános meghökkenést keltett, és kommentálja is sűrűn a média, hogy az angol–román barátságos focimeccs előtt két román játékos nem volt hajlandó fél térdre ereszkedni, s így jelezni egyetértését a Black Lives Matter mozgalommal. Egy ideje terjedt el civil kezdeményezésre bizonyos országokban ez a BLM (Fekete Életek Számítanak) jelszóval jegyzett szokás a faji megkülönböztetések ellen, az egyenlő bánásmód érdekében történő fellépések támogatására. Van, ahol működik a kezdő sípszót megelőző „szertartás”, van, ahol nem. A focisták nagy hányada csatlakozott hozzá, mások nem veszik figyelembe. A stadionokban, ahol gyakran kivetkőznek magukból a szurkolók, és nagyon csúnyán viselkednek a futballhuligánok, különösen fontos, hogy érvényesüljön az emberség szelleme. Nem részletezem, hogyan magyarázták mostani állásfoglalásukat a szóban forgó honi válogatott focisták, hosszú! De tény, hogy az ilyesmi is lovat ad a gyűlölködést, a magyarellenességet, az intoleranciát minden lehető alkalommal és eszközzel propagáló primitív csoportok alá, amelyek a romániai stadionokban és azok környékén, sőt azoktól távolabb, magyarok lakta vidékeken, emlék- és kegyhelyeken is büntetlenül garázdálkodnak, a szélsőséges politikai alakulatok támogatását élvezve. Az úzvölgyi világháborús elesettek temetőjében is futballhuligánok voltak a randalírozók élén, a június 4-i sepsiszentgyörgyi trikolóros „diadalmenetben” is felismerhetők voltak közülük néhányan. Meggyőződésem, hogy ha ilyen lelkes „ünneplők” nem mentek volna oda, a Mihai Viteazul-emlékművet sem érte volna semmilyen atrocitás. Sajnálatos, hogy a bántalmazás mégis megesett, de talán nem is piszkálja fel túlságosan a közvéleményt, legalábbis nem annyira, amennyire a szélsőségesek szeretnék. A sepsiszentgyörgyi román polgárok többsége nem is csatlakozott az oda utazott tüntető nemzettársaik hangoskodó, számban jelentéktelen csoportjához. Ha valakik nem szítják a gyűlölködést, nem piszkálják mesterségesen felizzított indulatokkal a kedélyeket, nem sérül a társadalmi béke, nem romlik az etnikumközi viszony. Ezt a különböző közvélemény-kutatások is jól tükrözik. Igaz, ezek a felmérést végző intézmények politikai irányultságától is függnek. Az Avangarde cég legfrissebb adathalmaza például némi eltérést mutat az INSCOP intézet kissé korábbi eredményeihez képest. És még optimistább lehet a hozzáállásunk, ha visszagondolunk azokra a közvéleményt tükröző kimutatásokra, amelyek az előző választások előtt születtek.
Az Avangarde-felmérés szerint ma kisebb a magyarveszély érzete a románokban, mint korábban. Ha Románia szomszédjai kerülnek szóba, Magyarország harmadik a listán. A megkérdezettek 6 százaléka tartja fenyegetőnek a létét. A válaszadók 24 százalékban Oroszországot vélik a legveszélyesebbnek. A „legjobb szomszéd” nyilván Moldova, 45 százalékkal, a második Bulgária 11 százalékkal, a harmadik Szerbia 8 százalékkal. Magyarország a maga 4 százalékával nem utolsó, megelőzi Ukrajnát, amely csak a válaszadók 2 százaléka szerint számít a románok jó barátjának. Ránk, romániai magyarokra vonatkoztatva most nem élezték ki a kutatást. A közeljövőben talán erre is sor kerül. Mikor mire lesz szükség. De nyugtatgassuk magunkat azzal, hogy mostanában mintha a megszokottnál kissé jobban szeretnének. Vagy a félig telt pohár példázatával: mintha kevésbé tekintenének ellenségnek. Viszonyulás kérdése. És egészben véve a statisztikai átlag eléggé hidegen is hagy. Ami sokkal inkább befolyásolja az éle-temet, az az, hogy a román szomszédaim barátságos, kedves, figyelmes emberek, és én is olyan igyekszem lenni a velük kialakított kapcsolatokban.
