Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Folyton szépül a múlt? Nosztalgiák, új szempontok, újabb felfedezések, tökéletesedő technikák és eljárások módosítják tudásunkat, emlékképünket egykor átélt, megtanult, megismert eseményekről, történésekről. Ma például, az évszázad mérkőzése, az aranycsapat 6:3-as angliai győzelme 67. évfordulóján az eddigieknél jóval tökéletesebb felvételről lehet újranézni a feledhetetlen összecsapást. A digitalizálás lehetővé tette, hogy a televízió képernyőjéről rögzített meccset a mai minőségi elvárások szintjén tegyék élvezhetővé, sőt, a gólokhoz vezető akciókat ki is színesítsék. Csodákra képes a rohamosan fejlődő technológia. Részletekbe fölösleges bocsátkozni, az eredmény a fontos. Akkor is, amikor megtörtént, elsősorban az keltett világszenzációt és a magyarok körében hatalmas lelkesedést. Nem hinném, hogy a britek különösebben repestek volna a boldogságtól, de ordítani tudtak. Annak ellenére, hogy labdarúgó-válogatottjuk 90 éves otthoni veretlensége tört meg azon a napon. És volt bennük annyi sportszerűség meg objektivitás, hogy elismerjék, a magyar labdarúgók jobbak voltak, csapatuk játéka teljesen meglepte az övéiket, s a vendégek teljesítménye rádöbbentette őket arra, hogy tanulni kell a vereségből, hasznosítani lehet és kell is azt a taktikai újdonságot, ami a Puskásék játékában mutatkozott. Hogy nem csak szólam volt ez, azt a későbbiekben a gyakorlatban bizonyították. Napjainkban nem ők a legjobbak a világon, de klubcsapataik a legmagasabb szinten teljesítenek, nemzeti bajnokságuk hetente kétszer a leglátványosabb, legdinamikusabb mérkőzésekkel kápráztatja el a földgolyó focirajongóit. A magyar futball sorsa nem így alakult, visszafejlődést mutatott az eltelt közel hét évtized során. Könyveket, tanulmányokat írtak már erről, nem próbálkozom magyarázatokkal. Tény, hogy 1993-tól a Wembley stadionbeli siker emlékére november 25. a magyar labdarúgás napja. Ilyenkor hevesebben dobog a magyar szurkolók szíve, és rengeteg focimesét mondanak el újra meg újra szépen kiszínezve Magyarország-szerte és az egész Kárpát-medencében, ahol magyarok élnek. Az idén valamivel reményteljesebb a múltbeli dicsőség felidézése, mint az előző időszakban. Ha kínkeservesen is, de a válogatott bejutott az Európa-bajnokság elit csapatai közé. És a Fradi esetében is történelmi sikerről beszéltek a szakemberek, miután beküzdötte magát a kontinens legerősebb klubcsapatainak csatasorozatába. Akkor is, ha ott már aligha számíthat diadalútra. De a szomszédok mindenképp irigyelhetik a magyar futball legfrissebb eredményeit. Az Eb-t társszervezőként vendégül látó Romániában különösen. Itt ugyancsak forrongó szenvedélyeket és kezelhetetlen indulatokat kelt a labdarúgás. És jelenleg éppen tagadhatatlan válság van. Ami nem jelenti azt, hogy a jó focisták ne lehetnének égbe menesztett, magasra taksált, befolyásos sztárok. A sikeredzők hasonlóképpen. Érthető, hogy egyes pártok a közelgő parlamenti választásokon húzóemberként próbálják bevetni őket. Egyre-másra röppennek fel a hírek a médiában, hogy ez a labdarúgó, az a válogatott sportoló, amaz egykori csodacsatár, gólzsák, bajnok, edző, menő játékosügynök, sportmenedzser stb. felkerült valamelyik jelöltlistára. Az sem baj, ha már levitézlett, attól még bizonyos körökben lehet befolyása. Hasonló a helyzet bizonyos énekesekkel, zenészekkel, színészekkel is. Tele lesz az új parlament ilyen játékos képviselőkkel, szenátorokkal? Nem tudom, de könnyen előfordulhat. És mindez hova vezet? Sejthetjük. De az már egy másik történet.