Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Eltelt az ortodox húsvét is. A médiajelentések szerint az előre jelzettnél kisebb kalamajkával zajlott le Romániában. Volt rendbontás, szó se róla, rendőrverésről is olvashattunk, és fordítva, ők sem maradtak adósak, lövések is dördültek, őrizetbe vételről is tudunk. Néhol az egyház képviselői sem tartották be a karanténszabályokat, s a hívek is büntetéssel zárták az ünnepi mérleget, de mégsem volt olyan tömeges randalírozás, mint amilyentől előzetesen tartani lehetett. Na, majd az új fertőzöttek és az elhunytak számadatai konkrétabban jelzik pár nap múlva, ferde volt-e a médiatükör. Persze, ebben sem lehetünk biztosak, hiszen mindegyre azt is lehet hallani, hogy nem pontos, és időben le van maradva a hatósági statisztika. Ki tudja, kinek, minek lehet hinni, sok a szóbeszéd, rengeteg a nyilatkozó. Sokan nem is bírják cérnával, nehéz elkerülni a kiborulást. Jut eszembe: a spárgával könnyebb megbirkózni? Érdekes, hogy miközben a repülőterek és bizonyos határok állítólag le vannak zárva, még mindig szálldosnak a romániai vendégmunkásokat szállító charterjáratok Németországba, Angliába, más gazdag nyugati országokba. Az legyen a fogadó országok baja? Elég nekünk a mi bajunk, a nyugati fertőzőgócokból érkezett agresszív munkanélküliek hada? Különös ez a honi vendégmunkásexport-import egyenleg. Különös az is, hogy itt vagy ott mennyire másképp képesek megnyilvánulni az emberek. A kolozsvári reptéren a karhatalom keményebb fellépése előtt minden biztonsági előírást és józan megfontolást feledve tülekedtek, nyomultak egymásra a kiutazásra igyekvő, türelmetlen kiutazók. Hétfőn láthattunk olyan felvételeket, amelyeken a tüntető kétezres tömeg minden tagja kétméteres távolságra állt egymástól. Maszk volt mindenkin, ahogy a járvány szabta előírások kérik, és órákon át el se mozdultak a kijelölt helyükről. Izraelben történt ez, nem nálunk. Tel-Aviv központjában tiltakoztak a fegyelmezett tüntetők a kormányfő és korruptnak vélt fenntartói ellen. A jelző itt kulcsszó, önfegyelem nélkül eléggé kilátástalan a koronavírus elleni harc. Persze nem könnyű megállni, hogy ki ne menjen egy keveset az ember ebben a zöldellő, virágzó tavaszban. De az is túlzás, amit egyik-másik plázában észlelhettünk a tévéadások jóvoltából. Ámulat, bámulat, mennyire vonzóak tudnak lenni egyeseknek a nagyáruházak. Nem mindenütt, ez is változó az országban. Kultúrafüggő, civilizációs szint függvénye? Bizonyára szerepet játszik benne a kulturáltság, illetve kulturálatlanság. Összetett kérdés ez, válsághelyzetben többnyire figyelmen kívül hagyják a döntéshozók. A válságot kiváltó okokra, a fertőzés okozta gazdasági problémákra koncentrálnak ilyenkor. A szervezési, anyagi gondokra próbálnak összpontosítani. Érthető, ilyen vonatkozásban a legfontosabb, hogy az ország vészes hanyatlását el kell kerülni, mentsük, ami menthető. Mérsékelni kell az ipar, a mezőgazdaság, a turizmus élesen kirajzolódó csődjét. De a kultúrától sem kellene minden pénzt megvonni. Eddig sem kapott túl sokat. A szellemi, kulturális munkásokat, az alkotó embereket sem kellene elzárni a tisztes megélhetés lehetőségétől. Mostanig sem dúskáltak a javakban. És mégis ők voltak azok az eltelt hetekben, akik rendkívüli lelkesedéssel próbálták tartani a lelket a négy fal közé kényszerült emberekben. Fáradhatatlanul, nagy kreativitással, sok-sok jó ötlettel. Virtuálisan nyilván, titkolva azt, hogy ők is fáradhatnak, csüggedhetnek, megbetegedhetnek. És őket is sújtja a bevételek csökkenése. Sújtja bizony, mert a kulturális szférában is masszív leépítések kezdődtek, a kormány, az önkormányzatok kulturális, művészeti alkalmazottak kényszerszabadságolásával igyekeznek takarékoskodni. Megéri vajon? Nem hiszem, hogy akkora mértékben, hogy az így megtakarított összeg számottevő legyen a várható összveszteség pótlására. A kulturális szintet viszont ez a „megoldás” jelentősen lehúzhatja. Ha belegondolunk, az elmúlt pár évtized során a megyében és főleg a megyeközpontban a művelődési, művészeti élet megpezsdülése, az irodalom, a színház, a képzőművészet, zeneművészet gazdagodása, a műsorszolgáltatók kínálatának folyamatos bővülése volt az egyetlen olyan jelenség, amely egyértelműen dicsérhető. Nagy kár lenne, ha a tehetségek potenciális elriasztásával, az eddigi megélhetési források felszámolásával oda jutnánk, hogy sokan a mostani kiválóságok közül jobb lehetőségek reményében máshol próbálkoznának érvényesülni, és megválnának Marosvásárhelytől. A járványt nemsokára mégiscsak leküzdhetjük, a szakértők szerint már látszik is a fény az alagút végén. Nehogy kiderüljön, amikor odaérünk, hogy az, amit fénynek véltünk, hosszabb távon csak lehangoló szürkeség.