Azt írja a Wikipédia, hogy február 19. nemzetközi férfinap. Nocsak! Máshol azt olvasom, hogy november 19-ét ruházták föl ezzel a megtisztelő címmel. Ismét másutt azt jelzik, hogy Magyarországon május 19-én van a férfiak napja. Amiből sejthető némi zavar az ügy körül. Az ellenben világos, hogy ha a hónap bizonytalan is, a nap, 19. nem kétséges. Csak nem arról van szó, hogy „így kell ezekhez viszonyulni, elvégre minden férfi egyforma: egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”?! Tényleg, mit kezdjünk ezzel a nappal, pláne a bizonyára tévesen bejelzett mostanival, amikor köztudomásúlag Zsuzsanna napja van, és mindenki arra vár, hogy a tavasz közeledtét jelezve megszólaljon a pacsirta? Hát ünnepeljünk! Mi, férfiak, vagy a nők minket? Erre csak azt tudom mondani, amit általában az interjúalanyok, amikor hirtelen nem tudják, mit válaszoljanak a kérdező faggatására: jó kérdés. Kik és mit ünnepelnek, és miért? Minket ma semmiképp, ez a nap a Zsuzsannáé, akihez messzi évszázadokba visszanyúló népi játékok is kapcsolódnak. Pláne, hogy ezekben az ifjú hölgyet megleső és hazug módon megvádoló férfiakról van szó. Nem olyanokról, akiket tisztelni kellene. Jól ismert a népszokást ihlető bibliai történet, a múlt köde nem halványította el, amit az is elősegített, hogy a letűnt idők során sok kitűnő festmény készült róla. Ilyen jellegű vádaskodásokról azóta is gyakorta hallani, pár éve viszont fordult a kocka. Gondoljunk csak a sok kétes alakot lebuktató #metoo mozgalomra. Ma már a nőkkel sokkal kockázatosabb macsóskodni, mint korábbi korokban. És nem csak a Margaret Thatcher- vagy Angela Merkel-szerű, nagy hatalmú vasladyk miatt. El is bizonytalanodott valamennyire a férfitársadalom. Sokszor nem is tudja, hova tegye magát, és egyáltalán, kell-e neki külön nap. Ha éppen ünnepelni akar, azt a nők napján lelkifurdalás nélkül megteheti. Március 8. itt is van nemsokára. Persze a világ változik, benne a férfiak, nők helyzete, státusa nemkülönben. A gyengébb nemről, amely, valljuk be, alapjában véve nem is annyira gyenge, rengeteg verset írtak. Egyik szebb, szívhez szólóbb, mint a másik, csodálatosak a világirodalom, a költészet ilyen fogantatású gyöngyszemei. Sokkal kevesebb olyan közismert, közkedvelt költemény van, amely a férfiakat emeli eszményi magasságokba. Ami van, az is inkább a korra vall, amiben született. És a költőre is nyilván. Könnyű volt Petőfinek. Nem voltak kétségei. „Ha férfi vagy, légy férfi,/S ne hitvány gyönge báb!” Arany János már megfontoltabb, visszafogottabb: „Nézz szelíden, nézz mosolygva:/Férfié az élet gondja.” József Attila is kissé másképp látja: „Légy, ami lennél, férfi!/A fű kinő utánad.” Hagyjuk az idézeteket, jelezzük prózaian, hogy jelentősen változott napjainkig a férfi fogalma. Nem előnyünkre. A minap a népszerű Grecsó Krisztián frissen megjelent verskötetében ezt olvastam: „Gyönge férfi – Lyukas, mint egy szelence.” Ma itt tartunk. Itt tartunk? Van ebben némi költői túlzás. De igaz is. Magam inkább Karinthy Frigyesre hallgatok. Ő így vélekedett: „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” Ezt jó tudni mindenkinek. Akár férfinap van, akár más.
