155 éve ezen a napon született Bernády György, Marosvásárhely későbbi legendás polgármestere. Sokat írtunk, beszéltünk róla, komoly, tudományos igényű könyvek is megjelentek várostervező, -építő érdemeiről, és aligha várható, hogy a továbbiakban eddig nem ismert, földrengető nagy újdonságok kerülnek napvilágra a település szolgálatába állított, tevékeny életéről, munkásságáról. Mégis biztos vagyok benne, hogy számtalanszor szóba kerül majd még a neve, sokszor méltatják az elkövetkező években, évtizedekben is mindazt, amit városatyaként, politikusként tett Vásárhelyért, a vásárhelyiekért. Pláne, hogy számos létesítmény, amely az ő idejében, az ő kezdeményezésére jött létre, ma is, ezután is megállja a helyét. Azért, mert távlatosan tervezett, gondolkodott, nem csak a napjainak akart megfelelni, a városlakók jövőjét is mindig szem előtt tartotta mindenben, amit elindított, létrehozott. Ez persze nem okoz(ott) egyértelmű örömet az utána következő kisebb kaliberű városgazdáknak, akiknek megvalósításai látványban, jelentőségben sem tudták megközelíteni a Bernády-éra teljesítményeit. Az utóbbi három évtizedben különösen nem. Ők bizony ki nem állhatják az összehasonlítgatást. Pech. Az emberek már csak ilyenek: összehasonlítgatnak. Én személy szerint unom már, hogy újságíróként folyton belebotlom ebbe az eljárásba, de elkerülhetetlen, hiszen tudom, mit, mennyit valósított meg annak idején a gyógyszerészből lett polgármester, és mennyit nem jelenünkben az orvosból lett városvezető. Nem is kell különösebben felkészültnek lennünk ahhoz, hogy összevessük a dolgokat, bármelyik józanul gondolkodó, mérlegelő polgár saját tapasztalatból merítve képes reális következtetéseket levonni: ennyivel gyarapodott, korszerűsödött a helység Bernády tizenhárom éves polgármesteri fungálása idején, és ennyivel az utóbbi húsz évben. Nyilván a két korszak nehezen hasonlítható egymáshoz, de mégis... Vannak jócskán olyan városok Romániában, amelyek példás fejlődésen mentek át az utóbbi két évtizedben. És eszükbe se jutott az ottani vezetőknek, hogy aláírásgyűjtéssel kellene megvédeniük városukat a visszafejlődéstől. Voltak azonban jó ötleteik, elképzeléseik, képesek voltak azoknak híveket, kitartó támogatókat szerezni, hozzáértő, lelkes csapatot is sikerült összehozniuk, szakértelemmel pályáztak, és folyamatos, következetes munkával meg is tudták valósítani a terveiket. Vagy folyamatban van azok kivitelezése, látható, hogy realitássá válik, amit megterveztek. Nálunk meg mindegyre felhívásokkal, a közvéleményt befolyásolni igyekvő akciókkal zajlik a porhintés. Meg kell védenünk Vásárhelyt a konfliktusoktól, az elszigetelődéstől, a kötekedőktől. De hogy következett be a visszafejlődés? Mi és ki okozta a konfliktusokat, az elszigetelődést? Kik a kötekedők? Mi, újságírók is valószínűleg az utóbbiak közé soroltatunk. Mást se tudunk, csak kötekedni a szegény tisztségviselőkkel és magasröptű, merész tervezgetéseikkel. Íme, még e bátor, fejlődéspárti kampánnyal is kötekedünk. Miközben az tényleg olyan magasan szárnyal, hogy egy tízemeletes pengeblokk szinte egész oldalát befedi a polgármesteri felhívás plakátja. Még a tetőkön tanyázó, felhők közt repdeső csókák is olvashatják. Kár! Bizony kár, csak kinek a pénzéből történik mindez?! Nem mondom, egyesek nyernek valamennyit az ügyön. De az óriásplakátokat elhelyező ipari alpinisták alaposan meg is dolgoztak érte. A járdaszinten felütött sátrak aláírásgyűjtő fiataljai talán kevésbé, de az ő idejüket se szabad csak úgy elpocsékolni. Az is lehet, hogy pénzt se kapnak, önkéntesek. Ma még itt vannak. Holnap? Lehet, hogy már valahol túl hét határon. Ha azt látják, így épül, alakul Marosvásárhelyen a jövő, hamar továbbállnak. Akár tudnak valamit Bernádyról, akár nem.
