Hiába várták több százan a zuhogó esőben, Sherlock Holmes nem mutatkozott Baker Street-i otthonában.
Hiába várták több százan a zuhogó esőben, Sherlock Holmes nem mutatkozott Baker Street-i otthonában. Talán éppen Hasfelmetsző Jack nyomában kajtatott valamerre, vagy lehet, hogy egy utcával arrébb Agatha Christie-vel kávézott Madame Tussaud panoptikumában? Londonban minden lehetséges. És annak az ellenkezője is. Görcsösen ragaszkodnak a sok évszázados hagyományokhoz, és nyitottak bármilyen újításra. A turisták milliói is így tesznek, szenvedélyesen keresik mindazt, ami hosszú időn át híressé, hírhedtté vált a hatalmas metropoliszban, és hagyják, hogy a modern kor páratlan sebességgel gyökeret eresztő vívmányai is elcsábítsák őket. Persze mindebből annyi van, hogy hetekbe, hónapokba telne megismerni, megtapasztalni valamennyit. De néhány napba is sok dolog besűríthető. A húsvét pedig külön érdekességekkel szolgál, ha jó sorsa ekkor röpítette az embert ebbe a széltében-hosszában látványosan terjeszkedő, felfelé, lefelé növekvő világvárosba. Bár be kell vallanom, eredetileg arra számítottam, sokkal több nyulas, tojásos dekorációt, szemkápráztató húsvéti kirakatot láthatunk. Hát nem! Kacsa, liba, hattyú, sirály, galamb, kutya, macska, sőt agresszív mókus is több volt élőben, mint nyuszi a vitrinben. Csillogó vörösre kisütött pekingi kacsa meg pláne tömegében csüngött a China Town lebujainak, kocsmáinak az előterében. De abban az előzetes feltevésemben is tévedtem, hogy Londonban majd lépten-nyomon a közelgő királyi, hercegi eseményekre, születésre, esküvőre emlékeztetik a fényreklámok a járókelőket, bámészkodókat. Ebben az előbbinél is visszafogottabbak a britek. Legalábbis egyelőre. A színhasználatban ellenkezőleg. London egyik legfőbb jellegzetessége a sokszínűség, a színek tarka kavalkádja. Talán azért is, mert ez némiképp ellensúlyozza a gyakori felhősödést, esőt, ködöt, sötétséget. Ha tompább a természetes megvilágítás, segít a mesterséges fény bármely formája, éjjel is, nappal is. Ettől még élénkebbek a pirosak, kékek, narancsok, hivalkodóbbak a sárgák, a rózsaszínek. Az óriási és gyönyörű parkokban a virágos részeken most, kora tavasszal a sárgák dominálnak. Bőrszínben is jelentős hányadot mondhatnak magukénak. A város kilencmillió lakosa és a számtalan városnéző között rengeteg a távol-keleti. Persze hófehértől a koromfeketéig az emberi bőrtípusok minden tónusa képviselteti magát a hömpölygő sokaságban. Az egész London csupa migráns. De senki se néz ki migránsnak. Na, ezen igazodjon el az ember! A bábeli jelző nyilván a fülünket megremegtető beszédfoszlányokra is nagyszerűen talál. Olyan nyelvet is hallhatunk, amilyet eddig soha, sehol. De ez senkit se zavar. Nekünk viszont feltűnik, milyen sok magyar és román szó emelkedik ki a hangzavarból. Mind népesebb azok tábora, akik innen is, onnan is dolgozni mentek a britekhez. Persze ők ritkábban császkálnak az utcán. Húsvétkor, választáskor mégis. És magyar, román turista is van elég. Velük a British Múzeumban is találkozhattunk. Ott egyébként számos érdeklődőt megállít egy magyar vonatkozás. Különös világcsúcs, egy százmillió pengős bankó. Ekkora címletű bankjegy se előtte, se utána nem született a földgolyón. 1946 júniusában jelent meg az akkori Magyarországon, amikor már naponta többször is romlott, értéktelenedett a pénz. Nem is akármilyen százmilliós ez a világrekordként számontartott bankó, hanem B (billió) típusú, vagyis tíz a huszadik hatványon csúcsosodott a névértéke. Ésszel jóformán fel sem fogható. Ma már nincs ilyen. Persze a mai pénzünk sem ér annyit, amennyit írnak rajta. A lej is, a forint is egyre kevesebbet kóstál, ha a fonthoz s a londoni árakhoz viszonyítjuk. Még így, a brexit idején is. De ebbe most ne menjünk bele. Talán lesz még alkalmam megosztani önökkel más benyomásokat is a mostani angliai utamról. Dixit.
