Soha ennyi boszorkány egy udvaron! És most nem úszták meg.
Soha ennyi boszorkány egy udvaron! És most nem úszták meg. Pokoli tűzben égtek el mind a hárman szombat délután a régi vármegyeháza négyszögű udvarterében. Magasra szállt a pernye az ünnepi köntösbe, textilművészek fantáziadús zászlóiba öltöztetett ódon falak között. Lelkes nyüzsgés-forgás, vidám terefere s a ritka látványnak kijáró ámulat kísérte a ceremóniát. Méltán jöttek lázba a tévések, fotósok, villantak az okostelefonok, szökdeltek ide-oda a bámészkodók, ilyesmit nem minden nap lát az ember. De láthat jövő ilyenkor is. Mert amint a többórás művészi happening szervezői is mondták, Vásárhelyen nem ez lesz az utolsó boszorkányégetés. Folytatni szeretnék, amit néhány esztendeje elkezdtek. Ez is olyan akció, nevezhetjük performance-nak, amellyel a képzőművészeti szövetség helyi fiókja a szokványos keretekből kilépve még inkább nyit a közönség felé, interaktivitásra biztatva a művészetkedvelőket. Nem könnyű kimozdítani szokásaiból a jónépet, pláne ha sok más esemény is zajlik a városban, és valószínű, hogy némi idegenkedés is indokolhatja a távol maradást, de ha a műteremház nagykapuján vonakodva lépnek is be az ilyen téren járatlanok, ezen a negyedik „boszorkányosságon” jóval több volt az érdeklődő, mint korábban. Biztató jel, éreztetni kezdi hatását Mana Bucur, Nagy Dalma és társaik kitartása. De miért is ne keltené fel az emberek érdeklődését egy ilyen szórakoztató, könnyed, sokrétű, gondűző rendezvény? A mintegy húsz alkotó, többségében textilművész és keramikus, igazán mindent megtett, hogy mindenki jól érezze magát az eseményen.
Mondják, nem jó a tűzzel játszani, ez azonban ártatlan, jelképes játék, nincs szükség karhatalomra hozzá. Katonák voltak ugyan az udvaron, de csak szalonnás, kolbászos, hagymás kiskatonák, amikkel a sürgő-forgó művésznők a vendégsereget kínálgatták. És két üst alatt is lobogott a láng, ígéretesen fortyogott a pompás illatokat árasztó gulyás. Mindenik alkotó ilyen „adminisztratív” feladatokat is ellátott, de persze nem ebben merült ki a vendégmarasztalás. Kicsik és nagyok főként arra vártak, mi lesz a boszorkányokkal. Ők egy darabig meghúzták magukat, de nem volt menekvés. Először Maria Gliga hétfejű sárkányra hajazó teremtményét gyújtották fel. Könnyen ment, rőzse volt a szoknyája. Vagy az alteste? Mindegy, pattogva égett. Aztán Vörös Bori következett. Két évvel ezelőtt már ismertettem. Azóta lehetett tudni róla, olyan csúf volt, hogy az már szép. Akkor közfelkiáltással megkegyelmeztek neki. Teremtője, Hunyadi Mária textilművész most bejelentette: az idő lejárt, a vörös hajú személy semmilyen megbánást nem mutatott, megérett az ítélet végrehajtására. Először a szoknyája kapott lángra, majd büszkén fellángolt, vele együtt az újságcikkek is semmivé lettek, utoljára keresztként a váza maradt meg, végül, kereszt voltát sokáig megőrizve, az is a földre hullt. Taps is felcsendült, sajnálkozás is vegyült a rivalgásba. Volt, aki megkönnyezte. A mesének vége. Aludjatok, gyerekek? Dehogy! A későbbiek során Puskai Sarolta egy másik égetni való boszorkánnyal rukkolt elő. Hosszan, kötélhágcsószerűen, drótra aggatva lógott a földig a különös, modern tákolmány. Sci-fi-filmekben látni ilyet. Kicsit félni is lehetett tőle. Ellen is állt, nehezen hagyta meggyújtani magát. Vízpróbán nem is kellett átesnie, mint a Marosvásárhelyi Krónikában utolsó előttiként számontartott boszorkának, a sorsát elkerülni nem tudó Farkas Borbálának. Akárcsak ő 1752-ben, ez is tűzhalált szenvedett 2017. október 21-én az ördöggel való cimborálás miatt. Mellesleg jegyezzük meg a hölgyek megnyugtatása végett: Marosvásárhelyen az utolsó hivatalos autodafé férfi áldozatot szedett, egy szerencsétlen, gyengeelméjű csavargó, Oláh János végezte be életét tűzhalállal a Poklos-patak közelében.
Boszorkák és boszorkok nyilván nincsenek, ma már csupa angyal és csuda szent a világ. Az égető akció viszont a továbbiakban se szenvedett semmiben hiányt, az estébe nyúlva, rakuégetéssel folytatódott. A keramikusok csillogtatták meg tudásukat. Vörösen izzott a kemence, keményre égett 1100 fokon az agyag, nemesedés folyamatán ment át a porcelán. A sötétség beálltával még inkább érvényesülő színhatások lepték meg a bámészkodókat. Emlékezetes, kellemes nap volt. Jövőre velünk, velük ugyanott?
