Erről jut eszembe

Váltófutással ért véget az atlétika-világbajnokság. Ne hagyja itt abba, kedves olvasó, nem sportról írok megint. A jelenség, ami vasárnap este elgondolkoztatott, nem csak a sportban tanulságos: hiába rendelkezel kivételes egyéniségekkel, ha nem tudnak olajozottan együttműködni, ha a stafétabotot nem képesek zökkenőmentesen átadni egymásnak. Ha hiányzik közös teljesítményükből a harmónia, a siker, a remélt eredmény elmarad. És fordítva, mostoha körülmények között dolgozó, látszólag kevesebb eséllyel induló csapat is nyerhet, ha tagjai tökéletesíteni tudják az együttműködést. Nem lehet véletlen, hogy ez éppen most jutott eszembe, amikor a negyedszázados makfalvi alkotótáborról akarok írni. A Nagy Pál festőművész nevét viselő művésztelep augusztus 13-án ünnepelte a kerek évfordulót. Ennél jóval hosszabb időszakra is visszatekinthetnének, hiszen négy évtizede merült fel a tábor gondolata, és 1979-ben lett volna az első táborozás, ha nem következik be a tragikus baleset, amely az oda igyekvő Nagy Pálék halálát okozta. Ez az akkori diktatúra tiltásaival is párosulva, visszavetette a szép és merész elképzelés megvalósítását. A rendszerváltozás után azonban a makfalvi kulturális élet egykori lelkes mindenese, Fülöp Dénes tanár, aki a vásárhelyi művészekkel és a községgel összeforrott Kusztos Endrével a leendő művésztelepet megálmodta, elindította a nyári alkotó együttlétek sorát és mindazt, ami ehhez kapcsolódva növelte, messzire röpítette a település jó hírét. A táborozások szervezésében is oroszlánrészt vállaló, a falu szellemi életét állandó pezsgésben tartani hivatott Wesselényi Művelődési Egylet egyik fő kezdeményezője is ő volt. És megvolt az a képessége is, hogy másokat is lelkesítsen, a művészetek ügyének kitartó híveket szerezzen. De milyen a sors? Mindig a legjobbak sorait ritkítja. Fülöp Dénest is ereje teljében szólította el a Fennvaló. Persze az ilyesmire nincs logikus magyarázat, szabályszerűséget se fedezhetünk fel benne, de mintha ezután is valahogy a táborhoz szegődött volna a halál. A művésztelep fenntartását, működtetését, bővítését folyamatosan támogató, szorgalmazó községvezetők – Zsigmond Kálmán, Kutasi Zoltán, Márton Zoltán – élete is idejekorán megszakadt. Két esztendeje az alkotótábor doyenje, vezéregyénisége is autóbalesetben hunyt el. A Nagy Pál-táborra mégis az élet, az élni akarás szép példájaként tekinthetünk. Mert mindig voltak olyanok, akik átvegyék és továbbadják a stafétabotot. Mindenekelőtt Fülöp Irén tanárnő, Fülöp Dénes özvegye, aki huszonöt éve az alkotótábor szíve-lelkeként ügyködik, és nyugdíjasan se tud nyugodni, ha folyamatosan nem tesz valamit az érdekében. És a fiatalabbak is, főleg Péterfi Levente, akikre ezután hárul még nagyobb mértékben a munka dandárja. A vasárnapi jubileumi összejövetelen elhangzott, hogy, mint korábban a Zsigmond Vencel segítő figyelmére, úgy jelenleg és a továbbiakban is Vass Imre polgármester támogatására is számíthatnak. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka a most megjelentetett szép, évfordulós kiadvány, amelyben közel félszáz művész és alkotása szerepel. Lényegében ők a tábor igazi fenntartói, elsősorban nekik köszönhető a művészetek mind látványosabb makfalvi jelenléte. Persze ebbe a makfalviságba a környék többi települése – Székelyabod, Szolokma, Hármasfalu, Cséje – is beleértendő. Az idei táborzáró kiállításon túl a jubileumot a Suba László tervezte kerámia emlékplakett teszi emlékezetesebbé. És a tábor működtetői, résztvevői egy emlékdíjat is létrehoztak. Ami egyben Kusztos Endrének is méltó emléket állít. Az ő patinázott alumínium arcmása kerül ezután évről évre az arra érdemes táborlakók birtokába. A falapba ágyazott plakett ugyancsak a Makfalván született, évtizedek óta Tordán élő, alkotó Suba László műve. Első alkalommal négy törzstag, Kedei Zoltán, Bálint Zsigmond, Sz. Kovács Géza és Nagy Dalma vehette át a kitüntetést. De nyilván nem csak ők vallhatják, hogy a Nagy Pál-alkotótábor számos megpróbáltatása ellenére is egyértelmű sikertörténet.