A napokban a választás uralta a közbeszédet. A magáncsevejt is persze, ami természetes, hiszen senki sem mondhatja, hogy valamilyen formában ne befolyásolná életét a társadalmi erőviszonyok alakulása.
A napokban a választás uralta a közbeszédet. A magáncsevejt is persze, ami természetes, hiszen senki sem mondhatja, hogy valamilyen formában ne befolyásolná életét a társadalmi erőviszonyok alakulása. Magam sem kereshetek mai jegyzetemnek más témát, noha tudom, sokan úgy érzik, torkig vannak a választási szóözönnel. Kérem, nézzék el, hogy ilyesmivel traktálom önöket, de kikívánkozik belőlem: bizony jó érzés volt vasárnap este az eredmények láttán megfogalmazni magunkban: a honi magyar közösségben mégis megvan a kellő bölcsesség és életösztön, amikor tényleg kell, az összefogás mellett dönt. Igaz, most is nagyon sok volt a hiányzó, de annyi szavazat összegyűlt, hogy újra bizonyíthassuk: számolni kell velünk ezután is. Bármennyire is kívánnák egyesek, továbbra se írhatnak le minket. Ámbár ezt a szándékot az eltelt hónapokban ugyanvalóst megtapasztalhattuk. Épp azok részéről is, akik a túlzó nacionalizmus eszközeit elővéve, a mostani választásokon országos vonatkozásban elsöprő sikert arattak. Vagyis sok jóra tőlük mi, magyarok ne számítsunk. Mégis jó jel, hogy a kimondottan magyarellenes tömörülések nem jutottak be a parlamentbe. Ellenben a következő négy évben is figyelmet érdemlő létszámban lesznek ott olyanok, akik szót emeljenek az érdekünkben. A Maros megyei magyarságot képviselők mind újak, ígéretes fiatalok, akik remélhetőleg beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeket. Többet tudnak már a politizálásról, mint a negyedszázaddal ezelőtt indult elődeik, akik mondhatni a semmiből pottyantak a politika kellős közepébe, és ennek dacára hamar kivívták maguknak az elismerést a szenátusban, képviselőházban és az érdekvédelmi szövetség vezetésében is. Az ő tapasztalataikat is hasznosítva, immár szakosodva, a várható küzdelmekre is lelkileg, szakmailag felkészülve futhatnak be hasonló pályát a most indulók is. Nem lepne meg, ha közülük is többen vezető tisztségekben is bizonyíthatnák képességeiket a közeljövőben. Azt viszont feltétlenül el kellene kerülni, amit az eltelt évtizedekben a sajtóban nemegyszer szóvá tettünk: miközben kiváló vásárhelyi politikusok harcoltak értünk az országos élvonalban, városuk, városunk magyar önkormányzati, érdekvédelmi képviselete mind súlytalanabbá vált. Az országos léptékű csatározások annyira elapasztották a fővárosba ingázók energiáit, idejét, olyan mértékben irányították egyébre a figyelmüket, hogy a marosvásárhelyiek gondjaira már nem tudtak összpontosítani. Ezt a helyi ellenlábasok kellőképpen ki is használták, amikor csak lehetett, igyekeztek semmibe venni a kevésbé tekintélyes és harcias magyar másodvonalat. Ha erről megfeledkezünk, hasonló jelenségek könnyen megismétlődhetnek. Miközben a lakosság, a létszámában csökkenő vásárhelyi magyarság közérzete, jogérvényesítése többnyire éppen a helyi realitásokon áll vagy bukik. A parlamentbe választott új embe-reink a maguk területén, tágabb, szűkebb környezetükben befolyásos hangadókként, cselekvésre ösztönző egyéniségekként lettek egyre ismertebbekké, eddigi közösségükben eleve hiányt hagynak majd maguk után. Természetesen sok sikert kívánunk nekik felelősségteljes új munkakörükben, de jó lesz, ha időről időre azt is eszükbe juttatjuk, hogy nemcsak a nagypolitikában számítunk rájuk, hanem itthon is. A jelek szerint sötét erők mind több irányból próbálják Marosvásár-hely fejlődését, felemelkedését
megakadályozni. Nem hiszem, hogy csupán rémeket látnánk. Amennyiben ilyen érzések megfordulhat-nak helybeli lakosok fejében, már ennyi indok is elég, hogy választott képviselőink saját városuk ügyeire is fokozottan odafigyeljenek, és igyekezzenek hatni is azokra.
