De különben csend van... szólalt meg bennem a minap Bartalis János refrénként visszatérő verssora, miközben a szokatlanul hideg októberi reggel fehér ködéből bágyadtan, mégis biztatón előbukkant a nap.
De különben csend van... szólalt meg bennem a minap Bartalis János refrénként visszatérő verssora, miközben a szokatlanul hideg októberi reggel fehér ködéből bágyadtan, mégis biztatón előbukkant a nap. Nem akarom a költemény bukolikus hangulatába ringatni az olvasót, az őszi jelenség lírai felidézése pillanatnyi felvillanás volt csupán, sokkal prózaibb dologgal társítom a csendet: szoborügyben gyanúsan nagy továbbra is a hallgatás. Az évből, amely Vásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. esztendeje, még nyolcvan nap van hátra. Verne angol úriember hősének, Phileas Foggnak ez elég lehetett arra, hogy a maga idejében körbejárja a Földet, de ennyi idő ma aligha elégséges arra Marosvásárhelyen, hogy a tervezett dátumig a tervezett helyén álljon a tervezett Bethlen Gábor-szobor. Minden megáll(t) tervezeti állapotában? Nagyon tartok attól, hogy megrekedt az ügymenet. Ha egyáltalán volt menet, és nem csak az ügy létezik, amely a jelek szerint a tenni hivatottak közül csak igen keveseknek szívügye.
A sok egyéb helyi és országos kalamajka mellett ez a probléma talán most eszembe sem jut, ha nem olvasom, hogy a mai nap van a kolozsvári Mátyás király-emlékmű avatásának évfordulója. Fadrusz János köztéri remekét 1902. október 12-én leplezték le hatalmas pompával. Még József főherceg is részt vett az eseményen. Az ünneplő méltóságok között valószínűleg ott volt dr. Bernády György is, aki akkor már hét hónapja állt a szomszéd vár, Marosvásárhely élén. A városépítő polgármesternek ilyen impozáns, a kolozsvárihoz mérhető szoboregyüttest nem sikerült létrehoznia, hagyatékát azonban több más építészeti remek, a jelenben is virágzó létesítmény gazdagítja. Bethlen Gábor is ott van tudósai körében a Kultúrpalota kistermének Róth Miksa tervezte színes üvegablakán, szobormása azonban hiányzik az ekképpen megörökítésre érdemes nagy formátumú személyiségek sorából. Ezért is tűnt magától értetődőnek, hogy a település kivételezett rangját biztosító fejedelmi gesztus e jelentős jubileumát egy Bethlen Gábor-szobor tegye felejthetetlenné. Az ilyenszerű kérdésekben többnyire széthúzó városi önkormányzat végül is belátta a köztéri alkotás fontosságát, jóváhagyta kivitelezését. Aztán ahogy mifelénk lenni szokott, lelassult a folyamat. A helyhatósági választási kampány, amikor felgyorsulni látszott az emlékmű megtervezésének, megmintázásának, megöntésének, engedélyeztetésének stb. menete, bizonyos tekintetben kerékkötőnek is bizonyult, ahogy az a most soron következő is. Mindig akad valami fontosabb, egyeztetésre szoruló, alkalmasabb ügy, ami háttérbe szoríthatja a Bethlen-szoborét. És bizonyára az is igaz, amit az RMDSZ-frakció köreiből lehet hallani, vagyis hogy a városháza illetékesei miatt van késlekedés, az ő térfelükön a labda. De az is nyilvánvaló, hogy igazi gazda nélkül nehézkes az ügyintézés. Kellenek valakik a városi tanácsban, akik folyamatosan sajátjukként kezelik a kérdést, rendszeresen nyomon követik a szoborállítás fázisait. Persze a túlzott sietség se célszerű. Ha nem lesz még ebben az évben az avató, hanem pár hónappal később, attól nem dől össze a világ. Sokkal fontosabb, hogy mindenben az igényesség, a minőségi elvárások érvényesüljenek. A szoborpályázat szakmai zsűrijének javaslatait figyelembe vevő két szobortervből rövidesen kiválasztják a kivitelezésre érdemesebbet, ilyen szempontból úgy látszik, újra sínre kerülnek a dolgok. A különböző hivatalos jóváhagyások, az előírt határidők betartása, a közbeszerzési kiírások, a versenytárgyalások és a bürokrácia más megkötései azonban még alaposan eltolhatják a szoboravatás időpontját. Ez az, amit el lehet, el kell kerülni. A mindmáig meg nem valósított Sütő-szobor előléphet mementónak: tessék-lássék hozzáállással bármilyen jó, nemes ügy lejáratható, elrontható.
