Ma vajon mi történik? Robbantás? Öngyilkos merénylet? Földi, égi katasztrófa? Meteorit a világűrből?
Ma vajon mi történik? Robbantás? Öngyilkos merénylet? Földi, égi katasztrófa? Meteorit a világűrből? Migráns a csomagtartóban vagy kerítésbe szorulva? Ezernyi ilyen eseményre tippelhetünk. Nem is az a kérdés, hogy történik-e valami megszokottá vált rendkívüli ezen a napon és a többieken, hanem az, hogy hol. Vagy még inkább: hol nem. A világ, még pontosabban a média gondoskodik róla, hogy naponta felkavarjon valamilyen szenzáció. Minél közelebbi hozzánk, annál borzongatóbb. Egy pakisztáni tragédia az európaiak nagy részét hidegen hagyja. Ha egy európai nagymenő kerül hidegre, az beszédtéma lehet rövid ideig. A mondatkanyarításból sejthető, mire hegyezem a ceruzámat. A politikusokkal piszkálódom. Ők is velünk. Sőt, megannyi súlyos következményű katasztrófának ők az előidézői. Közvetve vagy közvetlenül. Vagy azért, mert csinálnak valamit, vagy azért, mert nem csinálnak. Az utóbbi változat gyakoribb. Szövegelni tudnak vég nélkül, tenni annál kevésbé. A sikertelen terrorelhárítás, a megoldhatatlannak látszó migrációs válság és számtalan más létprobléma jól tükrözi tehetetlenségüket. Persze ha hibáznak, azt senki be nem ismeri, legfennebb egymásra mutogatnak. Olykor nyilván bukásról is hallhatunk, bár nálunk, Romániában inkább lebukásról beszélhetünk, váratlan istencsapásként sújt le a korrupcióellenes ügyészség erre vagy arra a nagyhatalmúnak vélt főmuftira. Na, na! Mikre áll rá a szám! Az építendő bukaresti nagymecset körüli vita terelhetett erre tudat alatt. Persze nem csak erről vitáznak, a rekord méretű, fővárosi ortodox katedrális kapcsán se csillapodtak le még a kedélyek. És legújabban a Colectiv-tragédia körülményeinek a kivizsgálása erősítette fel ismét a csatazajt. A jelek szerint Arafat államtitkári széke is megingott emiatt. A jelentés, amit a kormány elé terjesztettek, elmarasztalni látszik a mentési folyamat részvevőit. A mi egykori „vásárhelyi emberünk”, aki Bukarestbe kerülve legjobb tudása szerint igyekezett gatyába rázni a sürgősségi helyzetek országos hálózatát, és úgy tűnt, hogy ez valamennyire sikerült is neki, azt fájlalja, hogy a szóban forgó „raportot” olyanok készítették, akik nem is szakemberei a mentési szakterületnek. Hogy gondolhat ilyeneket?! Ha ebben az országban valaki hatalomra kerül, az ért mindenhez! Máshol is? Törődjünk a magunk dolgával. Az se különösebben megnyugtató. A potenciális veszélyekkel, tömegkatasztrófákkal aránylag kevesebbet foglalkoznak ugyan a honi tévécsatornák, az anyaországiak viszont minderre naponta bőven rátesznek néhány lapáttal. Nem kell panaszkodnunk arra, hogy csökkenne a napi riadalom-adagunk. Olyan jó borzongani, a fenyegetések, bekövetkezhető borzalmak láttán, hallatán. Vagy mégse? Néha azért jobbakat is hallani. Például felüdítő az egyik honatya azon javaslata, hogy legyen négynapos a munkahét. Hétfőtől csütörtökig napi tíz órát dolgoznánk, azután illa-berek, három szünnap a hétvégén, bármit csinálhatunk. Akár dolgozhatunk is, ha úgy tetszik. Pihent agyú a javaslattevő. Hogyne lenne, elvégre a parlamentben régóta kitalálták a négynapos munkahetet. Kellő bért is adnak hozzá. Felderült, ugye, kedves olvasó? Zárjuk még vidámabban. Olvasom a hét legjobb viccét: Marosvásárhely polgármestere csütörtökre összehívta a városi tanácsot. Az elfogadandó 25 napirendi pont között a figyelemre legméltóbb határozattervezet arra vonatkozik, hogy a védett területté nyilvánított marosvásárhelyi erdő a polgármesteri hivatal hatáskörébe kerül. Bízzuk kecskére a káposztát, farkasra a nyájat, fanyűvőre az erdőt! Humorból soha nem lesz hiány.
