Erdélyi Politikai Iskola, vagyis inkább kisdobosképző

• 2023-10-02 15:00:00

• Nagy-Bodó Szilárd

Ha itt tanulnak a jövő politikusai, akkor bajban vagyunk

A politikáról azt szokták mondani, hogy mindenki ért hozzá, mindenkinek van véleménye róla, és igazság szerint bárki tudná végezni. Ez a sarkított állítás egyáltalán nem helyes, ugyanis rengeteg elméleti és tapasztalati tudásra van hozzá szükség, vagyis a tanulás mellett az évek rutinja is elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki jártas politikusnak nevezze magát. Egy dolog biztos: egy pár hónapos képzés ehhez egyáltalán nem elég! Igaz, az Erdélyi Politikai Iskola nem is állítja azt magáról, hogy a diplomával együtt ad valamilyen köztisztségviselői megbízatást. Bár teljesen ennek a lehetőségét sem lehet elvetni, különösen akkor, ha a nebuló szépen, engedelmesen, mindenre helyeslően bólogat. Csakhogy valahogy nem így kellene kinézzen a politika!

Volt szerencsém – bár lehet, inkább szerencsétlenségem – részt venni a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által közösen szervezett Erdélyi Politikai Iskola hatodik évfolyamában, a 2022–2023-as „tanévben”. A tapasztalatok megrázóak, és indokolatlanná teszik az „iskola” megnevezést. Az senkinek nem újdonság, hogy az MCC magyar kormány- és kormányközeli pénzekből tartja fent magát. Ezzel eddig nincs is semmi probléma, az már egy másik kérdés, hogy mire is költik a pénzt, de ez nem képezi ennek a cikknek a tárgyát. Tehát lehetett arra számítani, hogy főként fideszes doktrínák fognak elhangzani a képzések során.

De a valódi szint sokkal alacsonyabban van, mint azt várni lehetett. Többek között olyan előadásokat lehetett meghallgatni, amelyeken elmondták, hogy Joe Biden hülye. Miért? Csak! De elhangzott az is, hogy az Európai Unió szét kellene essen, hogy mindenki kelet irányába tekint már most – nem is értjük, hogy miért vándorol mindenki globális léptékben nyugat fele – hogy Magyarország az egyedüli reménye az Európai Uniónak (ami amúgy is szét kell essen), és természetesen az oroszok dicsőítése mellett az sem maradhatott ki, hogy egyes politikusok Nagy-Magyarországot ábrázoló szívecskékkel átszőtt diával zárták a prezentációjukat. De azt is érdemes észrevenni, hogy megtanítják a jövő politikusjelöltjeinek, hogy miként kerüljék ki a sajtó kérdéseit, hogyan mondják el azt, amit mindenki hallani akar, ami jó az imázsuknak. A politikus ebből él, de miért nem lehet becsületre tanítani? Arra, hogy az önfényezés mellett azért válaszoljon azokra a kérdésekre is, ami nem olyan kellemes? Hogy vállalja a nyilvános szereplést – és ne csak a kedvenc sajtóorgánumaiban –, hiszen a mandátumával nemcsak a törvényhozás, hanem a szavazók tájékoztatása is együtt jár!

Az egész lenyelhető lenne, ha mindez nem Erdélyben történne meg, és nem hívnák iskolának. Egy iskola, ahogy mindenki már ezerszer hallotta, egy általános műveltséget kellene teremtsen. Rálátást mindenre, aztán a diák eldönti, hogy mi az, ami közelebb áll hozzá, miben mozog otthonosan. De ha valaki nem szereti a reál tantárgyakat, és elmegy humán osztályba, attól még találkozik fizikával, kémiával és matematikával is. Lehet, hogy gyűlöli, de ott van. Nos, az Erdélyi Politikai Iskolában se híre, se hamva az ellenzéknek vagy a nem fideszes gondolkodásnak. Nem kell egyetérteni egyik ideológiával vagy azok képviselőivel, de bemutatást egy „iskolában” érdemelnének. Aztán azok a 18 és 36 év között fiatalok, akik részt vesznek a képzésen, eldöntik, hogy melyik áll hozzájuk közelebb. Ez senkinek nem róható fel bűnként, az viszont mindenképpen a szervezők lelkén szárad, hogy csak az egyik oldal ideológiája kap helyet, és azt is a magasságokba emelik.

Ha már szervezők, akkor ennek kapcsán sem olyan fényes az összkép. Iskolához híven megpróbálnak mindent beleszuszakolni a képzésbe, ami nagyon jól is van, hiszen sűrűbb program, több információ vagy káderképzés – nézőpont kérdése. Azonban, amikor egy nagyvárosban naponta háromszor átlósan végig kell rohanni, akkor az nem éppen nevezhető fejlődésközpontúnak. Ahogyan az sem, hogy néha annyira kell rohanni, hogy nincs idő enni sem. Igazi konzervatív iskola, már-már hiányzott a nádpálca. A program leírásában szerepel, hogy milyen városokba lehet eljutni, de ilyen erővel kár a kifizetett összegekért, mert a diákok vagy semmit nem látnak belőle, vagy kutyafuttában vethetnek néhány pillantást.

A rossz véleménynek pedig nincs helye ebben az „iskolában”. Minden képzési alkalom végén megkérnek néhány diákot, hogy mondja el a tapasztalatait, meglátásait a képzéssel kapcsolatban. Majd gyorsan azt is a fülükbe súgják, hogy körülbelül mit kellene mondani. Ezek a rövid felvételek a következő évhez kellenek reklámanyagként. Persze mindenkivel aláíratnak egy szerződést, amelyben szerepel, hogy lehet róluk képet készíteni, ezeket felhasználhatják és ehhez hasonlók. Szóval ez rendben is van, az viszont finoman szólva is hagy kivetnivalót maga után, hogy a vélemény csak látszólag szabad.

A Mathias Corvinus Collegium azzal is védekezik, hogy az ellenzéki politikusok nem tesznek eleget a felkérésüknek, és nem vállalnak náluk szereplést, ez igazi is lehet, de ha őszinték vagyunk, ahol folyamatosan sároznak minket, oda nem megyünk szívesen. Ahogyan szintén nem helyes, hogy ez a szervezet azt állítja magáról, hogy a politikai függetlenségre törekszik. Akkor miért csak az egyik oldal ideológiáját és embereit támogatják, akkor miért lehet a teljes Mathias Corvinus Collegium első embere Orbán Viktor politikai tanácsadója? Ezt a gondolatot még sokáig lehetne folytatni akár olyan tényekkel is, hogy Széchenyi István utódja, Bence Széchenyi, aki ösztöndíjasa volt az MCC-nek, a The Guardianban megírta, hogy a szervezet a propagandáról szól, és hogy az egész szervezet nem más, mint Orbán Viktor dédelgetett egyeteme. Erre nem is maradt el a válasz – ilyenkor a konzervatívaknak sem számít, hogy a nemzet nagyjainak utódairól van szó –, gyorsan meg is írták az MCC-t támogató sajtóorgánumok, hogy megtalálták a „legkisebb magyart”, ami utalás arra, hogy Széchenyi Istvánt a legnagyobb magyarnak tartották, de a leszármazottja a tökéletes ellentéte. Említést érdemel az is, hogy szintén MCC-ösztöndíjjal külföldön tanuló diákok csak akkor nyilatkozhatnak, ha engedélyt kapnak vagy maguk mellé egy őrző-védőt, aki felügyeli az egész interjút. Az illető nem szólal meg, de kérdéses, hogy mi lesz abban az esetben, ha az alany „rossz” válaszokat ad?

Ha egy ilyen szervezetnek nem Erdélyben lenne politikusnevelő programja, akkor talán nem is zavarna annyira. De ez itt van, és ehhez a helyi politikum, illetve ifjúsági érdekképviselet, azaz az RMDSZ és a MIÉRT is asszisztál. Azt is lehetne mondani, hogy bizonyos értelemben bábáskodnak az agymosás és a transzilvanizmus teljes feladása fölött. Muszáj ide az MCC politikai képzése? Kell ezt a szövetségi elnök még népszerűsítse is? Miért nem lehet létrehozni egy saját politikusképzést, ahol az erdélyi értékeken, sokszínűségen van a hangsúly? Nem kellenek ide magyarországi oktatók, itt élünk, mi tudjuk, hogy mire lenne szükség, mi látjuk az életképeket, nem azok, akik máshol, más környezetben szocializálódtak. A saját utunkat kellene járni végre, és sürgősen vissza kellene térjen az erdélyi magyar politikum az egyenlő távolságtartásra a magyarországi pártokkal szemben, és végre nem csak mondani, hanem cselekedetekben mutatni is kellene azt, hogy transzilvanisták vagyunk!