Erdélyi magyar népviseletek (80.)

Sáromberke a Maros folyó bal oldalán fekvő település, pontosan középen (kb. 15 kilométerre) Marosvásárhely és Régen között.

Férfiruhák a 30-as évekből (Bartha Annamária gyűjtéséből)

Sáromberke a Maros folyó bal oldalán fekvő település, pontosan középen (kb. 15 kilométerre) Marosvásárhely és Régen között. A férfiviselet a már ismert harisnyás, később priccsesnadrágos, ujjasos, lájbis székely ruha, melyet 1890-től 1970-ig kísért végig ez a gyűjtés. A fiatal fiúk zöld, a férfiak fekete kalapot viseltek, de a régi öregek télen-nyáron báránybőr kucsmával jártak, melynek karimája és beütött teteje volt. A mai 90 évesek szülei és maguk is bebújós, hasított ingben jártak, melyet a háziasszony viselőnek kenderből, elegyesből, ünneplőnek gyapotból szőtt.

Nyakán a széles pánt két-három gombbal csukódott, s ujjnyi széles kitűrő jelezte a gallért. A hasítékot nem díszítették kétfelől, a csuklón sem ráncolták, s egy gombbal zárult. Itt nem viseltek ünnepeken bokrétát, csupán húsvétkor, lakodalmakon (a vőfélyek), s többnyire élő virágból, ibolyát, szegfűcsokrot, csak később művirág vásári bokrétát, s többnyire azt is a mellükre tűzve, nem a kalapra. 1960-tól tértek át a végiggombolós ingre, melynek gallérja hegyes és szokatlanul széles volt, s gyolcsból készült. Fekete vagy szürke, házilag, fenyőágasan szőtt lájbijukon fent egy, alul két kicsi zseb volt, a zsebóra helye a bélésbe téve a bal alsó zsebbe, ezt még 1987-ben is használták. Az alsónemű is háziszőttes gatya, kender, s ünneplőnek elegyes volt. A legrégebbi nadrág itt is a háziposztó fehér harisnya, zsinórdíszítés nélkül, csupán a zsebszegély volt kék, ritkábban fekete anyagból rajta. Ezt az öregek halálukig viselték. Fiaik az 1960-as évektől az 1970-es évekig priccses-nadrágot hordtak szürke háziposztóból. Híres szabómesterük, néhai Böjte Ferenc és Pál Vencel varrta a posztóholmikat ványolás után. Pantallót csak 1970 után vettek fel, tehát azonos időben a templomi ünneplő nadrág, korosztályok szerint, harisnya, priccsesnadrág és pantalló volt. Az ujjas fenyőágasan szőtt háziszőttes gyapjú volt, melyet a ványolóban ünneplőnek feketére festettek. Bélése parkétanyagból készült, de gomboltak bele bundát is, vagy bundalájbit vettek télen alája, plüss- vagy báránybőr gallért téve rá. Házilag kötött szvettert, lájbit is hordtak hideg időben. Az ujjast a ’40-es években vitézkötéssel díszítették, ez aztán elmaradt, de az 1970-es években készült szürke gyapjúujjasokra ismét felvarratták, magyaros jellege miatt. Öt gomb volt az ujjason, viselőnek barnát vagy a természetes színét használták. 1960-ig szőttek a háziasszonyok posztóanyagokat.

A viselő lábbeli itt is a bakancs, nyáron később bolti szandál, s az 1880-as évektől majdnem minden háznál ünneplőnek csizmát vettek Régenből, kemény szárú bokszcsizmát. A székely viseletet az 1970-es évektől hagyták el a férfiak, s öltöztek át polgári ruhába, de, mint már említettem, az öregek a harisnyát halálukig viselték.