2020. augusztus 10., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szinte minden napra jut egy-egy botrány a Maros menti flekkenfalván. Természetesen, amint az utóbbi harminc évben megszokhattuk, ennek is kell legyen egy kis etnikai máza. Csak így érdemes a kiskirálykodó városvezetés öncélú tevékenységét elfedő füstbombát durrantani. Mert mi másért kavart volna akkora indulatokat egy ingatlancserét érintő önkormányzati határozattervezet, amely végső soron akár minden érintett fél számra jó megoldás lehetett volna? A hangsúly a minden érintett félen van. És itt bicsaklik meg a történet. Miközben a két ingatlan tulajdonosának (a város és a református egyház) nevében eljárók megegyeztek egy forgatókönyvben, a szándékukat mélyen eltitkolták a harmadik, legérintettebb fél, az ingatlant érvényes bérleti szerződéssel négy évtizede használó képzőművészek elől. Ők csak az egyezséget szentesítendő önkormányzati közgyűlés előtt két-három nappal, miután a napirend megjelent a sajtóban, szereztek tudomást a népszerű, nemzetközileg is számontartott alkotóközpont felszámolásának veszélyéről. Az már csak hab a tortán, hogy egy olyan műemlék épületben hoznának létre osztálytermeket, amelyet az alapoktól fel kellene újítani, ráadásul tenyérnyi udvartérrel, napfény nélküli termekkel rendelkezik. Szükségmegoldásként talán-talán nagy erőfeszítéssel, anyagi ráfordítással kivitelezhető lenne, de kétlem, hogy tornateremmel, esetleg uszodával rendelkező modern iskolát lehetne ott kialakítani. Összművészeti palotaként jobban illeszkedik a régi városmag képébe. Igaz, ez is csak egy magánvélemény. Amit vagy meghallgatnak, vagy nem a döntéshozói joggal felruházott helyi képviselők. És itt van a kutya elásva. Mindegyre azt tapasztaljuk, helyi és országos szinten is, hogy az átlagpolgár véleménye nem számít. Újsütetű demokráciánk hajnalán azzal ámítottak minket, hogy lesz beleszólásunk a döntésekbe. Sőt, intézményrendszereket dolgoztak ki. Törvény szabályozza az állampolgárok véleménynyilvánításának fórumait. De a hatalom bitorlói igyekeztek ezeket a letudható formaságok szintjére silányítani. Jelen esetben, amint csepűtelefonon megtudtuk, az indítványozó tanácsos még saját frakciótársai orrára sem kötötte javaslatának indoklását. Nem hiszem azt, amit nagyon sokan feltételeznek, hogy bosszúból (amiért nem sorolták befutó helyre a most összeállított tanácsosi listán) követte el a magyar érdekképviselet kényelmetlen helyzetbe hozását. Sokkal inkább a politikai műveletlenség és a csapatszellem semmibevétele állapítható meg, ugyanis ha a képzőművészek bevonásával, az érveik meghallgatásával lett volna egy előzetes egyeztetés, elkerülhető lett volna, hogy „ágyúval lövöldözzenek” az érintett felek. A református egyház képviselői az önkormányzati képviselőket és a képzőművészeket meg sem hallgatva, párbeszéd helyett nyílt levélben próbálnak erkölcsi nyomást gyakorolni a magyar tanácsosokra. A művészek pedig országos online petícióval igyekeznek ellehetetleníteni a kilakoltatást vagy költözést jelentő ingatlancserét. Az egyéni ambíció és karrierépítés így viszi vakvágányra, és járatja le a magyar közösség érdekképviseletét.